1 perc egészség: hány percig tart az ideális délutáni szundi?

Amikor „csak lehunyjuk a szemünket egy kicsit” - na, persze!

Tegye fel a kezét, aki még sosem engedett a csábításnak, és dőlt le egy kicsit ebéd után! Időnként mindannyiunkat ledönt a lábunkról az álmosság, de vajon tisztában vagyunk azzal, hogy ideális esetben meddig tart a délutáni pihenés?

Míg gyerekként utáltuk a délutáni pihenőket, mert elvette az időt a játéktól, most kapva kapunk az alkalmon, amikor néhány lopott órácskát pihenéssel tölthetünk. Maga a késztetés, hogy elnyúljunk az ágyon délután, teljesen normális, az édes szieszta viszont el is szúrhatja a napunkat: ha túlzásba esünk, nemcsak gyötrő fejfájás vár ránk ébredés után, de akár egy teljes éjszakát is átvirraszthatunk. Egyáltalán jót tesz nekünk a délutáni szundi, és ha igen, hány perc pihenést érdemes beiktatnunk?

A szundizás olyan, mint a nassolás

Ha étkezés után fér még beléd egy kis édesség, nyugi, egyáltalán nem ördögtől való dolog a nasizás. Viszont ha annyira rákapsz az étkezések közötti falatozásra, hogy nem tudsz vacsorázni, jobb letenned a snackekről! A délutáni alvás is hasonlóan működik. Nem nevezhetjük egyértelműen jónak vagy rossznak, az adott helyzettől függ, hogy milyen hatással van az alvási ciklusra. Ha valamiért nem tudtál eleget aludni éjszaka, vagy ha tudod, hogy a napirended és/vagy az életmódod miatt nem jut majd elég időd az esti pihenésre, nyugodtan dőlj le napközben. A baj akkor kezdődik, ha a délutáni szieszták miatt hiába próbálsz, nem tudsz elaludni éjszaka. Ebben az esetben jobb mellőzni a rövid szunyókálást.

Na, de mennyi is az annyi?

A fő kérdés az, hogy mit nevezünk délutáni pihenésnek. Azok az emberek, akik 3-4 órán keresztül alszanak délután, nem szunyókálnak, hanem megtoldják a napjukat egy plusz alvással. A délutáni szieszta ugyanis semmiképp sem több, mint egy óra, valójában 20 és 40 perc között lenne ideális. Ha 40 percnél többet, vagy akár másfél órát alszol, az alvás utáni tehetetlenség (sleep inertia) állapotába kerülhetsz. Ilyenkor bódultan, zavartan ébredsz, akárcsak egy hajnali keléskor – ez a napod közepén problémákat okozhat, főleg ha sok feladat vár még rád délután.

Tényleg tilos sokáig sziesztázni?

Semmi sem tilos: ha az életmódoddal összeegyeztethető a többórás pihenő, akkor nem kell lemondanod róla! Ha nem úgy ébredsz, mint akit fejbe vágtak, és nincs rossz hatással a kedélyállapotodra, vagy az éjszakai alvásodra, ne hagyj fel vele. De, ha csak azért alszol délután, mert nem tudod kipihenni magad éjszaka, célszerű rövidebbre fognod a pihenőket, és változtatni az esti rutinodon.

Nyitókép: Joanna Nix/Unsplash

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: