Kipróbáltam, milyen a tudósok által annyit hangoztatott 10 000 lépés. Jöjjenek a "kockázatok és mellékhatások", vagy inkább csak az én sztorim ezzel kapcsolatban.
Arról már nem egyszer hallhattál vagy olvashattál te is, hogy a tudósok szerint napi 10 000 lépés kellene az egészségünk megőrzéséhez, ideális esetben persze. Azért is hangsúlyozom az ideális esetet, mert tudom, hogy ez kevés ismerősömnél jön össze, számos ok miatt. Dolgozunk reggeltől késő délutánig, és még ha olyan szerencsések vagyunk is, hogy egy kiskutya várjon minket otthon, a sétákkal sem biztos, hogy meglesz a kellő lépésszám a nap végén. Mert csábít a vacsoraasztal, a kanapé vagy a kedvenc sorozatunk. Tiszta sor, hiszen fel is kell töltődni ahhoz, hogy másnap ott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk.
Hogy nálam mégis mi hozott változást, ami miatt úgy éreztem, kell a több mozgás? Hát, igazából több tényező is közrejátszott. Az egyik, hogy heti két-három edzőtermi látogatás ide vagy oda, azért a hétköznapokon még mindig azt érzem, hogy nem mozgok eleget. Autóval megyek A-ból B-be, ahol nyilván ücsörgök. Csakúgy, mint otthon. És ezt az ülő életmódot nemcsak a ruhaméretem tükrözi vissza (jó, a kondizás miatt nem növekszik, de nem is csökken), hanem sajnos a lelkiállapotom is. Többször vagyok feszült, nem mindig alszom jól, és igen, ez az egész annyira tud nyomasztani, amivel csak még több feszkót generálok saját magamnak. Ördögi kör.
10 000 lépés: ezekre az egészségügyi előnyökre számíthatsz
A lépésszámnöveléshez egy baráti tanács adta meg a végső lökést. Ugyanis egyik reggel, amikor kialvatlanul ültem egy szakmai programra várva, az egyik kedves ismerősöm lépett oda hozzám. Feltűnt, milyen jó formában van, neki meg az, hogy mintha fáradtabb lennék a szokásosnál. Elmeséltem neki a feszkót, meg az alvásproblémákat, amire ő ennyit mondott: „miért nem növeled meg a lépésszámodat? Én is ezt csináltam, azóta esténként ahogy leteszem a fejem, már alszom is – és nagyon jól!”. Tádámm. Ez tényleg ilyen egyszerű lenne?
Úgy döntöttem, ideje tenni egy próbát. Veszítenivalóm nincs, viszont annál többet nyerhetek a dolgon! Elkezdtem olvasgatni a neten, hogy pontosan milyen egészségügyi előnyökkel járhat a napi 10 000 lépés megtétele, és nagyon bejött, amit találtam. A The Everygirl szerint szuper hatással lehet például a súlyunkra, a kedvünkre, a kreativitásunkra és a kognitív funkcióinkra, de még az emésztésünkre is. És igen, az alvást is javíthatja. Hát mi ez, ha nem jel, hogy bele kell vágnom?

Egyetlen dologra volt szükség, utána bele is vágtam
A legjobb a dologban, hogy sem különösebb előkészületet nem igényel, sem új cuccok vásárlását (ezt kicsit sajnálom is, mivel jól jönne valami indok még egy szuper sportcipő vásárlására, de egyelőre beérem azzal, ami van). Talán, ha eddig nagyon keveset léptél, nem árt fokozatosan emelni a napi lépésszámot. Ha pedig valamilyen egészségügyi problémával küzdesz, mindenképp beszélj a háziorvosoddal, nehogy többet árts, mint használj ezzel az egésszel.
Nálam az első lépés – most átvitt értelemben – az volt, hogy kitaláljam, hogyan tudom mérni a megtett távot. Szerencsére ez gyorsan megoldódott: csak annyi kellett hozzá, hogy az okostelefonomon már amúgy is ott lévő (Apple) Health alkalmazásban engedélyeztem, hogy mérje a lépésszámot. Extra motivációt adott a dologhoz, hogy közben a gyerkőc osztálya elkezdte a Millió lépés az iskoládért programban gyűjteni a távolságokat, ahová én is be tudtam csatlakozni. Így minden naphoz extra motivációt ad, hogy jó ügyért koptatom az aszfaltot (vagy épp a közeli park földútjait).
Eleinte nehéz volt, ma már heti szinten megvan a 10 000 lépés
A kezdet persze, nehéz volt. Olyannyira, hogy eleinte mást sem éreztem, mint azt, hogy csak még fáradtabb vagyok. Ez az alvás dolog sem akart a helyére kattanni, és több olyan nap is volt, amikor nyűgnek éreztem, hogy „jajj ne, még gyalogolni is kell”.
Aztán szép fokozatosan a következőket változtattam meg:
- Nem a napi 10 000 lépésre kezdtem egy gyúrni, hanem heti szinten erre az átlagra. Mert van olyan nap, amikor reggel 9-től késő délutánig gép előtt vagyok, azokon a napokon jó, ha a 6-8 ezer lépés megvan. Más napokon viszont belehúzok, és meg se állok a 12-14 ezerig. Egy hétvégi túrázás pedig 20 000 feletti lépésszámot hoz, egyetlen nap alatt.
- A plusz gyaloglás helyett arra megyek rá, hogy inkább a napjaimba építsem be a több megtett lépést. Például sétálok és tömegközlekedem, illetve legyaloglok egy-két trolimegállót autózás helyett.
- A kutyával megyek, ahova csak lehet a környéken. Így abban is biztos lehetek, hogy összefutunk pár kutyás ismerőssel, akiket elkísérünk – legalább egy darabon. Ez a kutyáknak is jó, és az én lépésszámomnak is.
- Nem görcsölök rá, nem bántom magam, ha esetleg nem érném el a 10 000 lépést heti szinten, de most már ez úgyis összejön! Persze, nem magától, hanem csak úgy, ha minden nap odafigyelek erre.
Motiváció és eredmények
Összességében, azt kell mondjam, szuper döntés volt, hogy elkezdtem tudatosan tenni a lépésszámom növeléséért. A 10 000 lépés soknak tűnik, de heti átlagban szerintem gond nélkül teljesíthető és hozzá fogsz szokni. Extra motivációt jelenthet, ha hozzám hasonlóan csatlakozol egy olyan kezdeményezéshez, ahol jó ügyet támogatsz a megtett lépésekkel. De az is, hogy az egészségedért tényleg rengeteget teszel, ha napi szinten ennyit gyalogolsz. Arról nem is beszélve, mennyi szórakoztató lehetőségre is rábukkanhatsz, mint például a városi túrázás, amellyel játszva növelheted a megtett lépéseket.
Rám például ismét feljön a szűkebb farmernadrágom (igaz, még fel kell imádkozni, de ez megint egy jó motiváció, ami előre visz). Illetve rendszeresebben eszem, mert a sok sétától megéhezem. Ezzel együtt a haspuffadásom is csökkent, ami szintén vékonyabbnak mutat. Ami pedig az alvást illeti, csak annyit mondok: mint a tej. Ismét. Én már csak emiatt is örülök, hogy belekezdtem, és meg sem állok – megyek tovább, minden értelemben.
Fotó: KDP/GettyImages