Stephen King megkérdőjelezhetetlenül a modern irodalom egyik legnagyobb ikonja, aki pályája során már több mint hatvan könyvet írt és még ötven évvel ezelőtti történeteiért is máig rajongunk.
Így van ez a Carrie-vel is, amit az író nem kevesebb, mint félévszázada jelentett meg. A sokszor az első Stephen King-regényként emlegetett mű az író harmadik legnagyobb példányszámban eladott könyve, annak népszerűsége 2024-ben is töretlen. Az 1974-es kiadás 50. évfordulójának apropóján össze is gyűjtöttünk tíz érdekességet a máig rajongott történetről.
1. King és a kezdetek
Stephen King mindössze huszonhat éves volt, amikor ez a máig kultikus mű kiadásra került. Sokan ezt nevezik meg az író első könyveként, ám ez nem helytálló: a Carrie 1974-es megjelenése előtt a horror királya már befejezte a Rage, A hosszú menetelés, valamint a Blaze című történeteket, melyeket viszont később Richard Bachmann álnéven jelentetett meg, ezért emlegetjük hát az első alkotásként a Carrie-t. Egyébként nem sokon múlt, hogy nem is készült el, ugyanis King az első lapok után szó szerint kukázta azt, hiszen úgy vélte, nem tudja egy tinédzser lány gondolataiba helyezni magát. A művet felesége, Tabitha mentette meg, aki kihalászta a szemetesből és elolvasása után bátorította férjét, hogy fejezze be művát, hiszen az aggályos kérdésekben ő segítségére lehet férjének.
2. Eredetileg novellának tervezte
King az 1960-as és ’70-es években rengeteg novellát publikált különböző magazinokban, amiért cserébe néhány száz dollárt kapott, így tervezte Carrie történetével is, amit a Cavalier-nek akart beküldeni közzétételre. Azonban ezt elvetette és könyvvé duzzasztotta a sztorit, melynek kiadásáról egy táviratból értesült, hiszen akkoriban családjával még egy lakókocsiban tengették mindennapjaikat és költséghatékonysági szempontokból a telefont is kikötette. A Carrie után azonban minden megváltozott: King 2500 dolláros előleget kapott, majd miután a Doubleday eladta annak jogait a New American Library-nek, 400.000 dollár ütötte markukat, melynek fele az írót illette, így ő és családja már az első regény után költözhettek.
3. Hihetetlen siker
A Carrie keménykötésben jelent meg elsőként, melyből mindössze 13.000 példányt tudtak értékesíteni az első évben, azonban a következő esztendőben papírkötésben is kiadták azt, mely egymillió vásárlót késztetett arra, hogy elolvassa. Ez pedig nem jelentett mást, minthogy King a lakókocsipark után tanári állását is otthagyhatta és főállású íróként kezdhetett tevékenykedni.
4. A tiltott könyv
Az 1990-es években számtalan iskolai könyvtár polcáról került le a Carrie. Ennek több oka is volt, egyrészt Carrie anyjának vallási fanatizmusa negatívan ábrázolta az istenhitet, másrészt az erőszakban és a kiskorúak zaklatásában sem volt benne hiány.
5. Egy cikk adta az inspirációt
Kinget a Carrie után is gyakran foglalkoztatta a telekinetikus képesség, érdeklődése pedig egy, a LIFE magazinban olvasott cikk után élénkült fel benne a téma iránt. Carrie White poltergeistje (ismeretlen erő, amely megmagyarázhatatlan zajokat vagy tüzeket okoz) ugyanis szerinte nem pszichokinézis, hanem telekinézis.
6. Különös párhuzam
Carrie történetéről nehezen jutna eszünkbe egy tündérmese, azonban King bevallottan ihletet merített ahhoz a Hamupipőkéből. A legfontosabb párhuzam a gonosz mostoha és Carrie anyja között figyelhető meg, ahogy mindketten lakat alatt tartják a gondjaikra bízott fiatal lányokat. Eredetileg az író még azon is gondolkodott, hogy nagyobb átfedést visz a sztoriba azzal, hogy Carrie elhagyja a cipőjét a szalagavató bálon, azonban erről írás közben végül megfeledkezett.
7. Filmre vitt történet
A Rosemary gyermeke után a filmipar észrevette, hogy mekkora lehetőség van a horrorban, hiszen a mozizók ki vannak éhezve a rémisztő történetekre, figyelmüket pedig hamar felkeltette King könyve. Az író a Carrie filmes jogait mindössze 2500 dolláért adta el. A Brian De Palma által rendezett 1976-os adaptáció elkészítése 1,8 millió dollárba került, összesen pedig 30 milliót hozott a jegypénztáraknál az elsőként John Travolta nevét is a stáblistáján tudó alkotás. A mozi napjainkig két remake-et kapott, 2002-ben, valamint 2013-ban is készült egy-egy újabb feldolgozás. Utóbbi címszerepét Chloë Grace Moretz alakította, viszont King maga sokáig kacérkodott azzal a gondolattal, hogy Lindsay Lohant győzze meg erre.
8. Közös pont
Különös párhuzamnak tűnhet, de amikor az 1970-es években Brian De Palma elkezdte a Carrie castingját, megtudta, hogy barátja, George Lucas is szereplőket keres „valami sci-fi”-hez, így a két rendező közösen folytatta a válogatókat. Ez nem jelent mást, minthogy kevésen múlt, hogy a Star Wars ikonikus szereplőgárdája ne a ma ismert formájában létezzen. De Palma ugyan hamar kiszemelte Carrie szerepére Amy Irvinget, miközben Lucas benne látta Leia hercegnőt, a versenyt pedig, mint tudjuk, előbbi nyerte meg – utóbbi Carrie Fisherrel írt filmtörténelmet.
9. Carrie, mint musical?
Az utolsó Carrie-film forgatókönyvírója, Lawrence D. Cohen már a film előtt is érdeklődött a történet iránt, így 1988-ban a Broadway színpadára vitte azt. A műértő közönség viszont nem fogadta olyan jól a sztorit, mint a mozizók, így az hamar lekerült a műsorról. 2006-ban azonban felélesztették az ötletet és King beleegyezésével egy Off-Broadway darabként debütált újra a világot jelentő deszkákon.
10. Visszás kapcsolat
King maga vallotta be, hogy sosem kedvelte igazán Carrie White-ot, persze sajnálja a lányt, de ugyanúgy sajnálja annak osztálytársait is.

Nyitókép: IMDb
Forrás: Geeky Whale