Jay Weinstein ausztrál fotográfus az elmúlt 7,5 évben több ezer idegenről készített portrét, hogy bebizonyítsa, egy mosoly képes megváltoztatni az ember kisugárzását.
Jay Weinstein ausztrál fotográfus 2013 decemberében az indiai Bikaner utcáin bolyongott, ahol meglátott egy férfit, aki egy motor mellett álldogált. Az idegen felkeltette Weinstein érdeklődését, de szigorú az arckifejezésétől inába szállt a bátorsága és inkább utcai életképeket készített. Hamarosan meghallotta a férfi hangját, aki azt kiáltotta, „csinálj rólam is egy fotót”. Weinstein azonnal felé fordult és csak annyit mondott, „mosolyogj”. „Az arca melegséget árasztott, szeme olyan elevenen csillogott, amit előtte hiányoltam az arcáról. Még a testtartása is ellágyult. Akkor tudtam, ez lesz a következő projektem” – elevenítette fel Weinstein az emlékeit. Ebből a találkozásból született meg a „so i asked them to smile”, magyarul a „szóval megkértem őket, hogy mosolyogjanak” című fotósorozat, amely azóta több ezer fotópárral bővült. Weinstein az elmúlt 7,5 évben bejárta a világot, hogy munkájával bebizonyítsa, óriási erővel bír egyetlen apró mosoly.
Az ausztrál fotós néhány alany után észrevette, hogy amint az emberek elmosolyodnak, a testtartásuk és a szemük csillogása egy csapásra megváltozik. A „so i asked them to smile” sorozat egyik célja, hogy eltörölje az előítéleteket és megmutassa, milyen gyorsan átalakul az első benyomásunk, ha egy idegen mosollyal az arcán tekint ránk. Weinstein szándékosan nem tünteti fel a képeken szereplők nevét, foglalkozását, etnikumát, vallását vagy korát. Nem próbálja meg szívszorító történetekkel felkelteni a közönség figyelmét. Csupán a fotó készítésének körülményeit írja le, például hogy éppen mit csinált az alany mielőtt arra kérte, hogy mosolyogjon a kamerájába. Ezzel lehetővé teszi a nézők számára, hogy a képre és a szereplőkre koncentrálhassanak, észrevegyék a saját reakcióikat és gondolataikat.
Az egyetlen különbség: a kamerához való viszony
Weinstein a My Modern Met-nek elmondta, hogy ez a projekt azt is megtanította neki, hogy a világ különböző tájain élő, első ránézésre teljesen más emberek valójában mennyire hasonlítanak egymásra. „Ugyanazok a félelmeik, a reményeik, az álmaik és a gyermekeik iránt érzett szeretet élteti őket. Hogy őszinte legyek, a különbségek leginkább abban mutatkoztak meg, hogyan reagálnak a kezemben lévő kamerára. Az indiai Fort Kochiban az emberek mosolyogva beszélgettek velem, beleegyeztek, hogy részt vesznek a projektben, majd amikor felemeltem a kamerát, a mosoly gyakran eltűnt az arcukról… amíg újra le nem tettem a kamerát” – mondta Weinstein. „Pekingben arra döbbentem rá, hogy a fiatalok mennyire kényelmesen fotózzák magukat, és a széles vigyort, gyakran eltúlzott, játékos pózzal emelték ki. A kisebb kínai falvakban az idős emberek nem voltak hajlandóak a kamera elé állni, amíg egy tükörben meg nem bizonyosodtak arról, hogy jól néznek ki. Az indiai falvakban viszont senkit sem érdekelt, éppen milyen a külsejük.”
Forrás: My Modern Met
Nyitókép: @soiaskedthemtosmile/Instagram
