10 jel, hogy úgy öregszel, mint a jó bor

Öregedni kétféleképpen lehet: kétségbeesetten vagy méltóságteljesen. Mi több, egyiknek sincs semmi köze a genetikához.

A jó bor idővel egyre finomabb lesz, ízei mélyülnek és gazdagodnak, akárcsak az emberi jellem, amely az évek során fejlődik és gyarapodik a tapasztalatok által. Az idő múlása, szerencsés esetben, egyre értékesebbé, bölcsebbé és tapasztaltabbá tesz minket, s mint a jó bor, egyre csak érlelődünk és nemesedünk. A következő tíz jel pontosan ezt támasztja alá.

1. Egyre minőségibb szociális kapcsolataid vannak

Ahogy öregszünk, egyre nagyobb igényünk lesz arra, hogy ne csak a felszínen ismerjük meg az embereket. Arra vágyunk, hogy a kapcsolataink mélyek és támogatóak legyenek. Akárcsak a bor, amely az idővel gazdagabb és összetettebb lesz, az emberi kapcsolatok is érlelődnek és egyre nagyobb értéket képviselnek az életünkben. Több kutatás is megerősítette, hogy az időskori magány az egyik legnagyobb rizikófaktor számos betegség kapcsán, a szívroham és az Alzheimer-kór is ezek közé tartozik. Azonban ha minőségi szociális háló vesz körbe minket, az egyértelmű jel, hogy jó úton járunk a testi-lelki egészség felé.

2. Sosem fogysz ki a célokból

Az öregedés nem jelenti azt, hogy le kell mondani az álmokról és célokról. Az idő előrehaladtával fontos, hogy mindig legyenek új céljaink, amelyek inspirálnak és motiválnak minket. Különben besavanyodunk és elveszítjük az élni akarásunkat. Ha forr bennünk a tettvágy és a többedik iksz után is tele van a teendőlistánk, akkor az élettartam-vizsgálatokra támaszkodva elmondhatjuk, hogy tulajdonképpen mindent megtettünk azért, hogy hosszú és tartalmas életünk legyen.

3. A korodnak megfelelően élsz

Kevés elkeserítőbb dolog van, mint amikor idős nőket látunk küzdeni a koruk ellen. Amikor úgy öltözködnek, viselkednek, mintha húszéves kis fruskák lennének. Egyszerűen kiábrándító és nem méltóságteljes. Ellenben, ha megbarátkozunk korunkkal és annak előnyeivel, akkor szépen és elegánsan viselhetjük azt. Ugyanakkor a másik véglet sem jó, amikor valaki idejekorán elkezd „öregesen” élni.

4. Hű maradsz magadhoz minden helyzetben

A fiatal felnőttkorunkat sokan túl sokáig töltjük azzal, hogy meg akarunk felelni másoknak. Azonban az idő múlása lehetőséget nyújt arra, hogy a tapasztalatainknak és önismeretünknek köszönhetően jobban kiálljunk az elveink mellett és hűek tudjuk maradni magunkhoz. Az időskor nem akadály, hanem egy új fejezet, amiben újra rá kell találnunk önmagunkra. Ha ez sikerül, akkor békességre és harmóniára lelünk.

5. Aktív vagy, de már nem a külsőségekért, hanem az egészségért

Ahogy telik az idő, egyre kevésbé lesznek fontosak a külsőségek. Ennek mentén pedig az aktivitásunk fókusza is megváltozik. Már nem az lesz a cél, hogy minél több férfi utánunk forduljon a strandon, hanem az, hogy minél tovább megőrizzük a jó közérzetünket és az egészségünket.

6. Nem állsz ellen a változásoknak

Az élettapasztalatok megtanítanak arra, hogy a változás az élet természetes része. Akárcsak a bor, amely az érési folyamat során folyamatosan változik, mi is képesek vagyunk alkalmazkodni az új körülményekhez és nyitottan fogadni az új lehetőségeket. Minél rugalmasabbak vagyunk, annál könnyebben vesszük majd az akadályokat.

7. Mindenért hálás vagy

Az élet alkonya hoz egy szemléletváltást is. Egyre inkább elkezdjük értékelni az apró örömöket. És minél inkább megvan a képesség bennünk, hogy hálásak legyünk azért, amink van, annál boldogabbak és elégedettebbek lehetünk.

8. Nyitott vagy a világra

Bizonyos szempontból az öregedés elkerülhetetlenül elindít egy befelé fordulást is. Azonban meg kell tartanunk a kapcsolatot a külvilággal, hiszen csak így tudunk lépést tartani. Az évek alatt megszerzett bölcsesség azonban segítségünkre van abban, hogy egyensúlyt találjuk a kint és a bent között, illetve arra, hogy egyszerre legyünk nyitottak a belső és külső világra egyaránt.

9. Értékeled a békét és a csendet

Fiatalkorban gyakran a zaj és az izgalom vonz, de ahogyan a bor is idővel megnyugszik és letisztul, mi is megtanuljuk élvezni a nyugalmat és a csendet. Már nem félünk az egyedülléttől és nem kell mindig valaki vagy valami duruzsoljon mellettünk.

10. Elfogadod a limiteidet, a határaidat és a gyengeségeidet

Az öregedés bölcsességet hoz, amely segít elfogadni a saját korlátainkat és gyengeségeinket. Ahogyan a jó borász is tudja, hogy melyik szőlőből lehet a legjobb bort készíteni, mi is megtanuljuk, hogy mely területeken vagyunk erősek és hol van szükségünk támogatásra. Ez az önelfogadás erőt ad ahhoz, hogy még inkább tiszteljük a határainkat és még közelebb kerüljünk a valódi önmagunkhoz.

Nyitókép: kupicoo/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: