#olvassnyáronawoohooval! 10 könyv, amit ajánlunk, ha csatlakoznál a kihívásunkhoz

Olvass el egy könyvet, aminek a címében szerepel a nyár szó! Ilyen és ehhez hasonló tippekkel készültünk a woohoo. nyári könyvkihívásának keretén belül. Most adunk pár konkrét ötletet is, hogy mit olvass!

Olvass el egy könyvet……aminek a címében szerepel a nyár szó!

Katie Fforde: Tökéletes nyár

Libri Könyvkiadó, 2780 Ft

„A bábaként dolgozó Emily látszólag tökéletesen elégedett az életével. Élvezi, hogy egyedülálló nőként kötöttségektől mentes lehet. Mégis változásra vágyik, ami érzelmileg is felüdülést jelentene a hétköznapok egyhangúságából. Így amikor legjobb barátnője, Rebecca felajánlja, hogy töltse a nyarat a hajóján főszakácsként, kapva kap az alkalmon.”

…ami miatt mindig nyári nosztalgia fog el:

Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

21. Század Kiadó, 3890 Ft

„A regény 1952-ben jelent meg, ’53-ban Pulitzer-díjat kapott, az író pedig – az indoklásból könnyen kikövetkeztethetően: ezért a műért – egy évre rá Nobel-díjat. A kubai halász már jó ideje nem járt szerencsével, amikor találkozik egy óriási marlinnal. Hosszú és szenvedéssel teli csatát vívnak, messze kisodródva az öböl vízére. Hemingway egyszerű nyelven, nagy láttató erővel jeleníti meg a veszteség és diadal történetét, mellyel élete legnagyobb kritikai sikerét aratta.”

…aminek a borítóján víz vagy medence szerepel:

Shunmyo Masuno: Az egyszerű élet művészete

21. Század Könyvkiadó, 3490 Ft

„A világot nem könnyű megváltoztatni, és ha nem úgy működik, ahogy szeretnénk, jobb, ha önmagunkon változtatunk – tanítja Shunmyo Masuno. Százféle információ zúdul ránk, felőrli napjainkat a szüntelen sietség és a jövőtől való szorongás. Nem szívesen gondolunk arra, hogy az élet egyszer véget ér, félresöpörjük a múlandóság apró jeleit. Azonban a kis változásoknak is van hatásuk. Ha mindennap szánunk néhány percet arra, hogy ne gondoljunk semmire; ha evés közben nem figyelünk másra, csak az ételre; ha megszabadulunk a felesleges tárgyaktól, de az igazán fontosakat becsben tartjuk; ha elfogadjuk a valóságot olyannak, amilyen – korábban nem tapasztalt nyugalomban és békességben lehet részünk. Shunmyo Masuno egy zen buddhista templom főpapja, és díjnyertes zen kerttervező. Könyve elméletek helyett praktikus, egyszerű gyakorlatokat ajánl: tanácsaival apró lépésekben, finoman hangolja át a gondolkodásunkat.”

…ami egy nyári románcról (is) mesél:

Mörk Leonóra: A herceg és a lányka

Jaffa Kiadó, 3499 Ft

„2019, Budapest. Nóri, a fiatal gitárművész különös ajándékot kap a tizennyolcadik születésnapjára az édesanyjától: egy régi flopilemezt, amit meg sem tud nyitni. A lány mindent elkövet, hogy megtudja, mit rejt a lemez, mert ez az egyetlen lehetősége arra, hogy rátaláljon az apjára, akivel soha életében nem találkozott, és akiről jóformán semmit nem tud. Hamarosan kiderül, hogy az adathordozón egy regény kézirata található, egy Beethoven korabeli szerelem története, amelynek két szereplőjét a muzsikus zenéje hozta össze. Nóri merész elhatározásra jut, de ahhoz, hogy a tervei megvalósulhassanak, Berlinbe kell utaznia. 1800, Poroszország. Frieda, a jómódú berlini hugenotta család lánya vidéken nyaralva ismeri meg a szomszédos kastélyban vendégeskedő porosz királyi herceget, aki egyszerre hadvezér, zeneszerző és zongoraművész. Frieda életét szintén a zene határozza meg, ám hiába rendkívül tehetséges, lány lévén még csak nem is álmodhat arról, hogy zongoraművész legyen. Amikor rádöbben, hogy a javíthatatlan szoknyavadász hírében álló herceg, aki olyan elérhetetlennek látszott számára, mintha a holdon élne, viszonozza az érdeklődését, hiába tudja, hogy nem lehet helye a férfi életében, igent mond erre a logikátlan, jövőtlen, de annál szenvedélyesebb szerelemre. Kettejük nevét mindössze egy Beethoven-darab köti össze, és a titok, amelyet a herceg magával visz, amikor a porosz seregek élén harcba indul Napóleon ellen.”

…ami egy vakációról szól

Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek

Partvonal Kiadó, 3490 Ft

„Elizabeth Gilbert önéletrajzi regénye spirituális utazásra hívja olvasóit. A főszereplő Liznek akit a regényből készült filmben Julia Roberts alakít mindene megvan, amiről egy nő álmodhat: gazdag férj, álomház, sikeres írói karrier. Ám ő mégis boldogtalan. Az élete egyik pillanatról a másikra romokban hever, látszólag ok nélkül. A harmincéves írónő hirtelen elhatározásból elköltözik otthonról, és kilép a házasságából. Nekivág a nagyvilágnak, és egyéves világkörüli útnak indul, hogy végre rájöjjön, ki is ő valójában, és mit akar az élettől. Zarándoklata Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között, varázslatos helyszíneken egészen új szemszögből tekinthet magára és az élet boldog pillanataira.”

…aminek a címében szerepel a nap, a homok vagy a hullám szó

Závada Pál: Egy piaci nap

Magvető Kft, 3290 Ft

„Mi vihet arra embereket, hogy bandába verődve rátámadjanak másokra? Miféle helyzetben mely beidegződések válthatják ki egy utcai csődületből a vérszomjas ragadozók ösztönét? Egy falusi piac népségéből kik és hogyan verődnek össze, hogy rátámadjanak saját szomszédaikra – olyanokra, akiket nemrég elpusztítani hurcoltak el, de kivételesen megmenekültek? Hogy kerülhet valaki lincselők közé? Závada Pál új regénye a háborút és a vészkorszakot követő magyarországi antiszemita pogromok és tömeghisztériák nyomába ered. 1946 májusában valamelyik nagykunsági község hetipiacán asszonyok vesznek üldözőbe, majd kínoznak halálra egy zsidó tojáskereskedőt – ennek lesz tanúja az elbeszélő, egy tanár felesége. Az öldöklő tömegindulat futótűzként terjed, nem kímél nőket, öregeket és gyerekeket sem. A regény elbeszélőjének emlékeiben a véres piaci nap, illetve a felelősségrevonás eseményei párhuzamosan tárulnak föl, hogy más és más módon tanúsítsák végzetesen eltorzult, olykor mégis meglepően kapcsolódó emberi viszonyainkat.”

…aminek a címében szerepel egy olyan tárgy neve, amit a strandon megtalálhatsz

Szabó Magda: Csigaház

Jaffa Kiadó, 3490 Ft

„Egy zaklatott fiatal lány érkezik a Csigaház nevű panzióba. Júlia Budapestről menekült az osztrák fővárosba, régi ismerőséhez, a panzió tulajdonosnőjéhez. Odahaza megrázó élményben volt része: a vártnál korábban hazatérve a családi villába, rajtakapta fiatal mostohaanyját, Dollyt és szeretőjét, Dorner András ügyvédet, apjának, az országos hírű sebészprofesszornak a barátját. Júlia felháborodása és kétségbeesése annál is nagyobb, mert ő azt hitte, hogy Dorner az ő kedvéért jár a házhoz. A fiatal lány abban reménykedik, hogy a Csigaházban menedéket és nyugalmat talál, ám a panzióban további „veszedelmes viszonyok” bolygatják fel a mindennapok megszokott rendjét, újabb szerelmi háromszögek formálódnak. A politikai helyzet is nyugtalanító, hiszen a bécsi Burgon már horogkeresztes zászló leng, és a németek egyre jobban érdeklődnek a Csigaház lakói iránt. A háború fenyegető árnyéka borul egész Európára.”

…ami egy igazi nyári thriller

Agatha Christie: Halál a Níluson (e-könyv)

E-könyv, 1690 Ft

„Sétahajókázás a Níluson, egy minden kényelemmel felszerelt gőzhajó fedélzetén, elegáns és izgalmas társaságban: tökéletes lehetőség a kikapcsolódásra, akár mézesheteit töltő, szerelmes ifjú leány, akár zsémbes, gazdag öregasszony – vagy épp sokat látott, briliáns magándetektív az utazó. A csöndes, enyhe egyiptomi nyáréjszaka békéjét azonban pisztolylövés döreje zúzza szét. Bár az áldozat túléli a merényletet, a kéjutazás légkörét a forrongó szenvedélyek és a hideg gyanakvás igencsak megrontja. Hercule Poirot, a legendás nyomozó nem tehet mást: kis szürke agysejtjeit az ősi Egyiptom misztériumainak megfejtése helyett a bűntett felderítésének szolgálatába állítja.”

…aminek a cselekménye álmaid nyaralási helyszínén játszódik

Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai

Trivium Kiadó, 3990 Ft

„A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésaházba. A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon, és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat.”

…ami az elfogadásról szól:

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

Geopen Kiadó, 3990 Ft

„Az alabamai Maycomb városában utolsó gondtalan nyarát tölti egy testvérpár, Jem és négy évvel fiatalabb húga, Scout. Az őket anya nélkül nevelő Finch ügyvéd megpróbál tökéletes apaként viselkedni, ám neki sem könnyű. Izzik körülötte a levegő: egy színes bőrű férfit véd a bíróságon. Ráadásul váratlan események, misztikus jelenések, nyugtalanító hírek zavarják meg a család nyugalmát. A gyerekek élete is gyökeresen megváltozik: a felnőtté válás varázslatos és fájdalmas útja immár elkerülhetetlen számukra.”

És, amit még a woohoo. nyári könyvkihívásának részeként ajánlunk: Olvass el egy olyan művet…

  • …aminek a borítóján egy nyári ital vagy koktél látható
  • …amit június, július vagy augusztus hónapban adtak ki
  • …aminek a cselekménye (részben vagy egészben) egy üdülőhelyen vagy egy hotelben zajlik:
  • …ami vérfagyasztóan izgalmas horror lehet egy tábortűz mellett mesélve
  • …ami egy olyan nyárról szól, aminek cselekménye a gimnázium vagy a főiskola előtt zajlott
  • …aminek cselekménye egy üdülővárosban zajlik
  • …aminek a borítóján napszemüveg is látható
  • …aminek a cselekménye kempingezésről vagy táborozásról szól
  • …amit kifejezetten „strandra való” olvasmánynak tartanak

A kihívást a woohoo. szerkesztősége is elfogadta, természetesen mi is beszámolunk neked a könyvekről, amiket kiválasztottunk! Ha te is szeretnél csatlakozni az irodalmi challenge-ünkhöz, tölts fel egy képet az Instagram oldaladra arról, hogy melyik pontot teljesíted, mit olvasol épp, és jelölj be minket is (@woohoomagazin) az aktuális kötetedről készített fotón!

Nyitókép: Malte Mueller/GettyImages

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: