Vannak témák, amelyekkel ne várj sokáig, ha azt szeretnéd, hogy hosszútávon is kiegyensúlyozott legyen a románcotok.
Egy párkapcsolat elején, amikor még csak reménykedünk abban, hogy talán megtaláltuk életünk párját, teljesen érthető, ha nem akarjuk rögtön elijeszteni komoly felvetésekkel. Mert nem kell a második randin nevet választani a közös gyerekeknek, de egy bizonyos idő után vannak témák, amelyekre muszáj rákérdezni annak érdekében, hogy tisztán lássunk. Gyakran előfordul ugyanis, hogy bár minden szépnek és jónak indul, a kapcsolat valójában nem tud több lenni annál a két párhuzamosnál, amely a végtelenben sem találkozik. De ahhoz, hogy ne éld meg időpocsékolásnak az együtt töltött időt, vagy elébe menj a későbbi konfliktusoknak, nem árt tisztázni pár fontos dolgot. Ettől függetlenül még menet közben is alakulhat másképp az életetek, de kiindulásként nem árt, ha ezt a tíz témát átbeszélitek, mielőtt komolyabban elköteleződnétek egymás iránt.
A kulcs a bizalom és a kommunikáció
A kezdeti időszakban, az ismerkedés fázisában szinte mindent megbeszélünk a párunkkal. Fontos, hogy a kommunikáció a későbbiekben is megmaradjon, egészen konkrétan: szokássá kell, hogy váljon. De ez ne korlátozódjon a munkahelyi dolgokra, hanem fontosabb, jövőbe mutató témák is legyenek gyakran terítéken. Egy jól működő, tartós párkapcsolatban nincs helye a tabutémáknak, nyitottnak és őszintének kell lenni, nem csak a jóban, a rosszban is támaszt kell egymásnak nyújtani. Ehhez nagyfokú bizalomra van szükség, ami ugyebár elengedhetetlen, ha hosszútávra terveztek. Nem kell, hogy mindig, mindenben egyet értsetek, vagy ne legyen határozott és önálló véleményetek, a hangsúly azon van, hogy ezeket is meg tudjátok beszélni. Ha nyomaszt vagy bánt valami, esetleg egészségügyi problémáid vannak, azok bármennyire is úgy érzed, hogy a magánügyeid, valamilyen szinten a partneredre is tartoznak.
A későbbi viták elkerülése végett, ezt a 10 témát mindenképpen beszéljétek át, ha nem szeretnétek később súrlódásokat:
1. A jövő
Az egyik első dolog, amit meg kell beszélned partnereddel, az a jövő. Fontos, hogy legyenek közös céljaitok, érdeklődési körötök és álmotok is.
2. Szex
A szex nem lehet tabu egy párkapcsolatban. Bátran beszélj arról, hogy mit szeretsz csinálni az ágyban, de ha bármilyen problémád vagy aggályod van, azt ugyanúgy oszd meg a pároddal, ahogy azt is, hogy miről fantáziálsz, vagy mi esne jól.
3. Pénz
Egy idő után, amikor a kapcsolatotok komolyabbra fordul, és összeköltöztök, akkor előtte mindenképpen beszéljétek a pénzről. Közös kasszán lesztek, vagy külön, ki, milyen költséget vállal…stb. A pénz kényes téma, de nagyon sok kapcsolat bukik el rajta, ezért inkább menj elébe, és láss tisztán, hogy mire számíthatsz.
4. Egészség
Ha egészségügyi problémáid vannak, vagy fontos döntést kell hoznia ebben a kérdésben, azt feltétlenül beszéld meg partnereddel. Ne ess abba a hibába, hogy meg szeretnéd őt kímélni, vagy esetleg mással osztod meg a félelmeidet helyette. Ha együtt éltek, akkor bíznotok kell egymásban, máskülönben hogy tudsz rá támaszkodni, ha tényleg arra lesz szükséged?
5. Gyermek(ek)
A gyermekkérdés az egyik legfontosabb, és a legtöbb nézeteltérésre okot adó téma egy párkapcsolatban. Nem baj, ha a kapcsolat elején nem véstek ezzel kapcsolatban kőbe semmit, hiszen a világ folyamatosan változik, ami befolyásolhat benneteket ebben a döntésben. De ha abban biztos vagy, hogy te szeretnél gyermeket, a párod pedig már a kérdéstől is elzárkózik, akkor nem biztos, hogy működni fog hosszútávon a kapcsolatotok.
6. Család
A filmekben és a színdarabokban kifejezetten szórakoztató, amikor az anyóssal vagy a sógornővel kapcsolatos konfliktusokat kifigurázzák, azonban a valóságban már nem biztos, hogy ezek a helyzetek mulatságosak lesznek. Ha úgy döntötök, hogy együtt folytatjátok az életet, akkor a családi viszonyokat és elvárásokat is érdemes átbeszélni, a kellemetlen szituációk elkerülése érdekében.
7. Házimunka
A házimunka kérdése egy időzített bomba a párkapcsolatokban. Tulajdonképpen egy olyan kötelezettség a kapcsolatban, amiből mindkét félnek illik kivenni a részét. Igaz ez akkor is, ha van bejárónő vagy segítség a takarításban. Mert házimunka minden nap van, és számtalan vita forrása lehet, ha nincsenek tisztázva a feladatok. Beszéljétek meg, hogy ki, mit csinál szívesen, és napi vagy heti bontásban osszátok fel, hogy ne legyen ez később vitatéma. Fontos tisztázni, hogy a házimunka nem a nők privilégiuma, és érdemes egy férfira akkor is rábízni, ha nem csinálja tökéletesen.
8. Kapcsolat típusa
Ahhoz, hogy egyik felet se érjék kellemetlen meglepetések, érdemes tisztázni, hogy milyen kapcsolatra vágytok. Monogám kapcsolatot szeretnél, vagy van benned nyitottság más irányába is? Esetleg vannak még elvarratlan szálak a korábbi partnereddel? A hosszú távú elköteleződés előtt ezt a kérdést is beszéljétek meg, ha arra van szükség húzzatok határokat, hogy tudd, hogy mire számíts később.
9. Értékek
Bizonyos értékek megosztása alapvető ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön. Nem kell mindenben egyetértenetek, de azért nem rossz, ha vallási, politikai vagy erkölcsi kérdésekben nincs nagy eltérés közöttetek.
10. Barátok
Szuper, ha nagy baráti társasággal rendelkeztek, és tudtok velük közös programokat is szervezni. De vannak „saját” barátnők és barátok is, akikkel lehet, hogy korábban szinte össze voltatok nőve. Ezeket a szálakat nem kell az új szerelem miatt azonnal elvágni, inkább szervezzetek külön programokat. Amíg a pasik meccset néznek, addig menj el a barátnőiddel egy romantikus filmre, vagy színházi előadásra. Miközben tisztában vannak azzal, hogy a te magánéleti státuszod megváltozott, azt se érezzék, hogy rögtön hanyagolva lettek.
Forrás: marieclaire.es
Nyitókép: Lilly Bloom/GettyImages