100 éves a Metro Goldwyn Mayer – Így élt túl a stúdió egy egész évszázadot

„Ars gratia artis", azaz művészet a művészetért – olvasható az ikonikussá vált üvöltő oroszlán feje fölött az egyik legrégebben működő filmstúdió logójában, mely egyben az MGM hitvallását is magába foglalja.

Az MGM máig a legsikeresebb stúdiók közt szerepel, azonban nem volt ez mindig így. Ahogy az üzleti életben sokan, úgy ők is volt, hogy igencsak küzdöttek a túlélésért, de persze virágzó időszakokban sem volt hiány a házuk táján. Száz év hosszú idő, így van miről beszélnünk a történetükkel kapcsolatban: ismerjük meg együtt a Metro Goldwyn Mayer páratlan sztoriját.

A kezdetek kezdete

1919-ben egy bizonyos Marcus Loew vállalkozó megvásárolta a Metro Pictures Corporationt, hogy azzal biztosítson filmeket moziláncának, ám az üzletember hamar problémába ütközött, hiszen saját filmjei nem igazán tudták meggyőzni a közönséget. Loew azonban nem hátrált meg az első akadályoknál, 1924-ben portfólióját a Goldwyn Pictures-szel bővítette. Az üzlethez azonban nemcsak a cég, hanem annak kabalája, Leo, az oroszlán is hozzátartozott. Így már minden adott volt ahhoz, hogy elkezdődjön a valós munka, a hollywoodi munkálatok felügyeléséhez pedig a Louis B. Mayert, a Louis B. Mayer Pictures vezetőjét kérte fel. 1924. április 17-én a Metro Pictures, a Goldwyn Pictures és a Louis B. Mayer Pictures annak érdekében egyesült, hogy Hollywood aranykorának legnagyobb stúdiójává válhasson. Az MGM tehát a „big five” egyike lett, hiszen a 20. században ők, illetve az RKO, a 20th Century Fox, a Warner Bros és a Paramount Pictures uralták a filmipart. Ezt pedig szó szerint kell érteni, a stúdiók a szakma minden területét felügyelték. Az ő kezükben voltak a mozik, színészeiket pedig szigorú szerződésekkel láncolták magukhoz.

Leo is az üzlet része volt (Fotó: Getty Images)
Leo is az üzlet része volt (Fotó: Getty Images)

Clark Gable, Donna Reed, Frank Sinatra, Judy Garland és Katherine Hepburn is az MGM sztárjai közé tartoztak, akik igencsak feszített munkatempóban voltak kénytelenek dolgozni, hiszen a stúdió nagyjából 9 naponta mutatott be új filmet. Viszonyításképpen megjegyeznénk, hogy ehhez képest tavaly csupán hat új mozijuk volt. A ’30-as években tehát már csúcsra járatták kapacitásukat, azonban a munka mindig meghozta gyümölcsét: a „big five” legsikeresebb stúdiója hamar a Metro Goldwyn Mayer lett. Olyan, máig ikonikus alkotásokat forgattak és forgalmaztak, mint a Clark Gable és Vivien Leigh főszereplésével készült Elfújta a szél, mely 4,2 milliárd dolláros bevételével minden idők legjobban jövedelmező mozijai közt is szerepel. Mindemellett a filmes franchise-ok alapköveit is letették, hiszen elsőként ők alkalmaztak folyamatos cselekményeket és visszatérő karaktereket.

Clarke Gable és Vivienne Leight is az MGM legnagyobb sztárjai közé tartoztak

Csillogás a vásznon és színfalak mögött

Akkoriban minden stúdiónak megvoltak a maga sajátosságai, melyek közül az MGM a glamourt testesítette meg. Ez nemcsak filmjeikben érződött, hanem az általuk foglalkoztatott sztároktól is elvárták, hogy a lehető legfényűzőbb életet éljék. A színészek nem lehetettek megközelíthetőek, de még külön embereket is alkalmaztak annak érdekében, hogy azok életének sötétebb foltjait tisztára mossa. A díszleten túli csillogást Eddie Mannix felügyelte, míg a mozikba küldött alkotások ragyogáséért Arthur Freed felelt. Freednek köszönhetően az MGM musicaljei utánozhatatlanná váltak. Az Ének az esőben, a Találkozunk St. Louis-ban és az Óz, a csodák csodája mind-mind ezt példázták. Az előbbi három alkotás 7,2, 12,8, valamint 35,3 millió dolláros bevételt könyvelhetett el. Ezen összegek láttán senkit sem lephet meg, hogy a stúdió minden pozícióban a legjobbakat tudta alkalmazni.

Az Ének az esőben ikonikus jelene (Fotó: IMDb)

Az aranykor vége

Az eszeveszett pénzszórás, a rossz döntések sorozata és a túlzott magabiztosság is hozzájárult ahhoz, hogy az 1970-es évekre még a „big five” tagjai is küszködni kezdtek. Már az sokat nehezített a dolgukon, hogy az 1948-as Paramount-határozat megtiltotta, hogy a stúdiók birtokolják a mozikat, valamint a televízió elterjedése sem éppen könnyített a helyzetükön. Ugyanakkor az MGM már korábban is sok hibát elkövetett, így például utolsók közt kezdtek el hangosfilmeket gyártani, valamint több nagyköltségvetésű alkotásuk is leszerepelt a kasszáknál. Egyetlen egy szerencséjük volt, mégpedig az, hogy színre lépett Kirk Kerkorian. A Las Vegas-i vállalkozó szállodákban és kaszinókban utazott, vajmi keveset tudott tehát a filmgyártásról, viszont üzleti érzéke és pénze is volt. Kerkorian rájött, hogy a stúdió oroszlánja igencsak értékes arculati elem, így az egész birodalma logójává tette azt. Azonban még ez sem volt elég, az MGM relikviáinak árveréséből próbált még több pénzt keresni. Így talált új gazdára a „Ruby Slippers”, Clark Gable dzsekije és Elizabeth Taylor első (filmes) esküvői ruhája is. Viszont a simlik sem álltak tőle távol, hol eladta, hol visszavásárolta a stúdiót és mikor már mindenki azt hitte, hogy lehúzhatja a rolót, bizonyította, hogy nem hiába van ott, ahol. Az üzletember tudta, hogy az emberek mindig kíváncsiak arra, hogy mi van a kulisszák mögött, és meg is adta a lehetőséget, hogy lássák. Kerkorian megnyitotta az Los Angeles-i stúdió kapuit és belépőket kezdett árusítani a latogatóknak.

A legendás „Ruby slippers” (Fotó: Astrid Stawiarz/Getty Images)

Az MGM megmentője

Kirk Kerkorian ugyan igyekezett, de mégsem ő volt az a férfi, aki megmentette a stúdiót a tényleges csődtől. Ez a megtiszteltetés ugyanis csak egy igazán különleges ügynöké lehetett, aki nem más volt, mint James Bond. Az első 1962-es Bond filmet az MGM United Artists (UA) nevű ága készítette el, akik a rájuk nehezedő nyomás ellenére is maradandót alkottak. A Sean Connery főszereplésével futó mozi ugyanis kasszasiker lett. A Dr. No akkor 59,5 millió dolláros bevételt hozott a stúdiónak, így a folytatás nem is volt kérdéses. James Bond ismét a filmgyártás csúcsára repítette a Metro Goldwyn Mayert. A 007-es szerepe a ’90-es években is megmutatkozott, a Pierce Brosnan-féle GoldenEye ismét a csőd szélről hozta őket vissza, amikor 356,4 millió dollárt kaszáltak vele. A mára 25 filmből álló franchise összesen több mint 7,04 milliárd dolláros bevétellel büszkélkedhet.

Sean Connery megmentette a stúdiót (Fotó: imdb.com)

Mikor eljött a vég

Azonban a vég még James Bondnak köszönhetően sem kerülhette el őket. Az MGM súlyos anyagi válságának következményeként 2010-ben csődöt jelentett. A cég átszervezte magát, viszont még ez sem bizonyult elegendőnek. 2021-ben az Amazon 8,45 milliárd dollárért 50%-os részesedést vásárolt az MGM részvényeiből. Ezt a döntést ugyan sokan kétkedve fogadták, azonban még ezzel is jobban jártak, mintha valamelyik konkurens stúdió kaparintotta volna meg őket. Az MGM-nek ugyanis páratlan öröksége van, melyet nem szabad hagyni, hogy a múlt homályába vesszen. A Metro Goldwyn Mayer ugyanannyira releváns 2024-ben, mint amennyire meghatározó volt Hollywood aranykorában. A stúdió ugyanis a modern filmkészítés alapjait tette le számunkra.

Nyitókép: Amazon MGM Studios Facebook

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)