10+1 tanács, amit érdemes megfogadnod 2021-ben, ha még keresed az igazit

Hiába is tagadnánk, a koronavírus-járvány miatt bevezetett szabályok az ismerkedésre is hatással vannak. De nem kell teljesen lemondanod a randizásról, elég, ha odafigyelsz néhány dologra!

Legyünk őszinték: az utóbbi években egyre bonyolultabbá vált az ismerkedés. A technika és az internet térhódítása óta már nem csak azon kell gondolkoznunk, ki fizesse a számlát a randin, hanem azon is, mikor és pontosan mit írjunk vissza a kiszemeltünk üzenetére. Sőt, külön cikkek születnek arról, hány találkozó után „illik” lájkolni a másik fél posztjait a közösségi médián, mikor „szabad” közös képet feltöltenünk. És ha ez még nem lenne elég, évről évre egyre több kifejezéssel bővül a randizási kisokosunk: nemcsak a ghosting jelenségét kellett felvennünk a szótárunkba, már felbukkant például a curving vagy a White Clawing fogalma is.

De ha eddig esetleg nem találtuk túlságosan kimerítőnek az ismerkedést, 2020 garantáltan feltette a pontot az i-re. A koronavírus-járvány miatt ugyanis hónapok óta leginkább otthon töltjük a szabadidőnket, és ha kimozdulunk, akkor is tartanunk kell a másfél méteres távolságot. A maszkviselés pedig végképp nem könnyíti meg a dolgunkat, ha egy romantikus találkozóról van szó. De bármilyen furcsa is ezt kijelenteni, nem szabad hagynod, hogy a pandémia megállítson az igazi felkutatásában – mindössze meg kell fogadnod néhány hasznos tanácsot a társkeresést illetően!

1. Értékeld azt, hogy megváltozott az ismerkedés!

Fárasztónak találod a Zoom-randit, esetleg inkább teljesen szünetelteted a szerelmi életedet, mióta a négy fal között töltöd a szabadidődet? Pedig bármilyen bizarrul is hangzik, a koronavírus-járvány és a közösségi távolságtartás nem feltétlenül árt a romantikának, sőt, akár még pozitív hatással is lehet rá! Hiszen a pandémia árnyékában lehetőséged van arra, hogy először érzelmileg kötődj a másik félhez és alaposan megismerd őt, mielőtt bármi történhetne közöttetek. Ezzel időt és energiát spórolhatsz meg, míg korábban a kezdeti pár üzenetváltás után csalódottan térhettél haza egy első randiról, mivel a helyszínen rájöttél, hogy mégsem vagytok egy hullámhosszon. A slow-ismerkedés egyébként az intimitás új formája (Na meg az előjátéké is!), ráadásul kizárja a kellemetlen témákat is: mint például azt, hogy ki fizesse a számlát.

2. Legyél nyitott a lehetőségekre!

Nem kell leadnod az elvárásaidból, ha szerelemről van szó, de nem zárhatod el magad minden találkozástól, csak azért, mert arra vársz, hogy a romkomokhoz hasonlóan egyszer majd összenézel az igazival egy zsúfolt étteremben vagy hirtelen rádöbbensz, hogy a számodra tökéletes társat valójában már évek óta ismered. Ezzel csak lecsökkented az esélyeidet, hogy megtaláld a párod. Tudatosítsd magadban, hogy még egy Zoom-beszélgetésen, vagy a parkban sétálva, vagy bevásárlás közben is belefuthatsz az ideális partnerbe. Járj nyitott szemmel és ne idegenkedj az eddig ismeretlen randihelyzetektől!

3. Állj készen a nagy beszélgetésre!

Már nemcsak azt kell tisztázni, hogy találkoztok-e másokkal is, hanem azt is, hogyan gondolkoztok a koronavírus-járvány kérdéséről.  Kínosnak tűnhet az elején, de hidd el, ha nem ugyanazon az oldalon álltok a pandémiát illetően, később még problémátok származhat belőle. Ha nem értetek egyet abban, milyen szintű elővigyázatossági lépéseket kellene megtennetek az egészségetek védelmének érdekében, az akár a kapcsolatok rovására is mehet. Legyél őszinte és mondd el, hogyan éreznéd magad komfortosan vele ebben a helyzetben.

4. Engedj az elvárásaidból!

Sokan egy egészen hosszú listával rendelkeznek arról, hogy mit keresnek a partnerükben, és ha ezeket a pontokat nem tudják előzetesen kipipálni, akkor akár el sem mennek egyetlen randira sem. Bár a kompatibilitást gyakran a hasonlóságokkal azonosítják, 2021-ben próbálj nyitni olyanok felé is, akik nem felelnek meg minden elvárásodnak. Természetesen vannak értékek, amelyekről még így sem mondhatsz le: ilyen például a kedvesség, a becsületesség és a humor. Kérdezz, figyelj oda a másikra, még mielőtt előre elkönyvelnéd, hogy ő úgysem lesz megfelelő a számodra.

5. Felejtsd el a talánokat!

Van egy olyan exed, aki a szakítás ellenére időről időre előkerül? Esetleg van valaki, akinek mindig írsz, ha unatkozol, magányos vagy, mert úgy érzed, egyszer még lehetne belőle valami? Ezeket a zavaros kapcsolatokat „talánok”-nak is lehet nevezni: ők azok, akikkel bár rosszul alakultak a dolgok a múltban, mégis megtartod a telefonszámukat, mert talán valamikor még happy end is lehet a történetetekből. Számos ok lehet annak, hogy ezekhez az emberekhez ragaszkodj (talán ez a te biztonsági hálód, vagy visszaigazolást vársz tőlük magaddal kapcsolatban.), azonban realizálnod kell magadban, hogy ezek a kapcsolatok nem egészségesek. A barátság extrákkal (és érzelmek nélkül) nem árthat neked, de azok, akikhez pusztán a magány vagy a bizonytalanságod miatt futsz, csak visszatartanak téged. Ne becsüld alá magad, légy tisztában azzal, mit érdemelsz! (És kövesd ki őket a közösségi médián!)

6. Képzeld el a legjobb éned!

A randizás egyik legnagyobb árnyoldala talán az, hogy rávilágít a gyengeségeinkre: túlanalizálunk minden egyes üzenetet vagy az outfitet, amit a találkozásra szánunk. Sőt, arra is hajlamosak vagyunk, hogy egyből a legrosszabbra készüljünk: azt mantrázgatjuk, valószínűleg úgyis ghostingolnak minket. Győzd le idén az ismerkedési-szorongásodat, méghozzá úgy, hogy megpróbálod elképzelni önmagad legjobb verzióját és emlékezteted magad arra, nem (csak) neked kell lenyűgöznöd a másikat, hanem fordítva (is)! Ez az apró trükk még akkor is segíthet, ha nem vagy elég magabiztos vagy nyugodt a randidat illetően. Relaxálj és élvezd az ismerkedést, ahelyett, hogy mindent túlgondolnál!

7. Emlékezz arra, hogy a nem szócska egyáltalán NEM tilos!

… Hanem valójában az egyik legfontosabb kifejezés a randi-szótáradban. A nőket ugyanis számos irreális elvárás nyomasztja az társkeresést illetően és így hajlamosak a saját igényeik helyett csak arra fókuszálni, hogyan tetszhetnének a másiknak igazán. Igenis jogod van nemet mondani: találkozókra, emberekre, üzenetekre! A kompromisszum és az empátia mellett a tisztelet is fontos eleme egy kapcsolatnak: az, hogy meg tudjátok beszélni, mire van szükségetek. Ha a másik fél nem nyitott arra, hogy meghallgassa, miért mondasz nemet valamire és nem fogadja el az álláspontodat, akkor ideje elbúcsúznod tőle.

8. Fordítsd a javadra az egyedül töltött időt!

A pandémia miatt minden eddiginél több időt töltünk egyedül, ám ez egyúttal lehetőséget adott arra is, hogy igazán szembenézzünk magunkkal és felfedezzük, mire is vágyunk az életben. Fogd fel ezeket a heteket, hónapokat egyfajta ajándékként: ha rájössz, pontosan ki is vagy és mire van szükséged, az az ismerkedésben is az előnyödre válik majd. Ráadásul a járvány következtében mindannyian még jobban sóvárgunk a kötődés iránt és egy, a megszokottól eltérő időszakban könnyebben elbúcsúzunk azoktól a randizási szokásoktól, amelyek már egyáltalán nem szolgálják az érdekeinket.

9. Dobd a kukába a berögzült szabályokat!

„Nincs csók az első találkozáskor, a harmadik randi pedig a szexrandi!” Ismerősen csengenek ezek a „szabályok”, igaz? Itt az ideje, hogy végleg elfelejtsd ezeket és végre arra fókuszálj, te mit tartasz komfortosnak az ismerkedés alatt. Az is régóta berögzült elképzelés, hogy annál van a hatalom egy kapcsolatban, aki kevésbé tűnik „érdekeltnek”, miközben a másik folyamatosan teper utána. De miért kellene hatalmi játékot csinálni a szerelemből? Rendben van (Sőt!), ha törődsz a partnereddel, ettől nem leszel gyengébb fél! És ugyanúgy az sem baj, ha te teszed meg az első lépést: így legalább nem kell folyamatosan azon agyalnod, hogy a kiszemelted kedvel-e téged.

10. Fókuszálj arra, hogy mit szeretnél!

Jegyezd meg: a randizásnak nem arról kell szólnia, hogy olyan emberré válj, aki másoknak megtetszhet, hanem meg kell találnod azt, amire neked van szükséged! Igen, lesznek majd olyanok is, akik nem kedvelnek, vagy nem passzolnak hozzád, de ettől még nem kell megváltoznod, vagy feladnod a legfontosabb elvárásaidat. Priorizáld az elképzeléseidet a partneredet illetően és arról készíts listát, amiből semmiképpen nem szeretnél engedni! Mindig kérdezd meg magadtól, valóban élvezed-e az együtt töltött időt a partnereddel és hogy tényleg megérdemel-e téged.

+ 1

Jegyezd meg, hogy a randizásnak szórakoztatónak kell lennie!

Ha kényszerítve érzed magad, unatkozol a másik mellett, esetleg szomorú vagy, akkor ideje nemet mondanod a következő találkozóra vagy Zoom-meghívóra. Ha nem élvezed a randizást, akkor valószínűleg túlságosan nagy elvárásokat támasztottál az ismerkedéssel szemben, bizonytalan vagy magaddal kapcsolatban, esetleg nem a megfelelő dolgokra fókuszálsz. Emlékeztesd magad arra, hogy egy-egy találkozónak nem feltétlenül kell, hogy folytatása legyen, de minden egyes tapasztalat közelebb vihet téged ahhoz, hogy megtaláld az igazit. Ha nem érzed jól magad, akkor tarts egy ideig szünetet és gondold át újra, mire is vágysz!

Forrás: The Everygirl
Nyitókép: oatawa/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: