Az örök klasszikus, amit bármikor szívesen újranézünk – 11 érdekesség a Columbo sorozatról

A végtelenül szerethető nyomozó – akit a magyar származású Peter Falk keltett életre – a mai napig rendszeres látogatója a hazai tévécsatornáknak. Pedig már 50 év telt el azóta, hogy a Columbo első részét levetítették.

A Columbo úttörő szerepet játszott a televíziózás történetében, hiszen az elsők között alkalmazta „howcatchem”, azaz a „fordított rejtély” koncepciót: először a bűncselekményt mutatta be, ezután figyelhették meg a nézők, hogyan oldja meg a nyomozó a rejtélyt. A 69 epizódot megélt széria több mint 30 éven keresztül, kisebb-nagyobb megszakításokkal futott a tévéképernyőn és több generáció szívébe is belopta magát. Nem csoda, hiszen a főhős szerény hozzáállása, a régi, használt és olcsó autója, elnyűtt kabátja és egyszerű természete miatt bárki azonosulni tudott a szerethető karakterrel. A Columbo idén ősszel ünnepli 50. évfordulóját, ráadásul a karakter megformálója, Peter Falk születésének 94. évfordulója is éppen a mai napra esik – ennél jobb indokot nem is találhatnánk arra, hogy néhány érdekességet megosszunk a hadnagyról, illetve a sorozatról.

1. Az eredeti Columbo

Habár a Columbo sorozatról az emberek 99,9 százalékának azonnal Peter Falk neve ugrik be, nem a magyar származású színész volt az első, aki megformálta a nyomozó karakterét. Columbo először a The Chevy Mystery Show 1960-as Enough Rope című epizódjában tűnt fel, ahol Bert Freed alakította. 1962-ben a Prescription: Murder színpadi változatában is szerepet kapott Columbo, itt Thomas Mitchell keltette életre. Bing Crosby-nak is felajánlották a szerepet, de ő tréfásan visszautasította azzal az indokkal, hogy inkább a golfjátékára koncentrál. A Prescription: Murder tévéadaptációja volt az, amiben végül Falk szerepelt – és örökre beírta magát a történelembe.

2. Több karakter inspirálta a nyomozó alakját

Annak ellenére, hogy Columbót egészen egyedi jellemvonásokkal ruházták fel, több detektívből és éles eszű karakterből is merítettek inspirációt a megalkotása során. A G.K. Chesterton művéből ismerős Brown atya, illetve a Bűn és bűnhődésből Porfiry Petrovich detektív is fontos szerepet játszott abban, hogy Columbo karaktere kiteljesedjen.

3. Mrs. Columbo

Habár Columbo előszeretettel emlegeti feleségét, Mrs. Columbót, ő sosem jelent meg a képernyőn. Viszont a különböző epizódok alatt annyi apró információ hangzott el a főszereplő szerelméről, hogy a legnagyobb rajongók egy teljes profilt készítettek róla. Később Falk felesége, Shera Danese többször is fel-feltűnt a sorozatban – ez egyfajta szellemes geg volt a készítők részéről.

4. A másik Mrs. Columbo

Az NBC megpróbálta kamatoztatni Columbo népszerűségét és egy spin-off műsorral készült, amelynek Columbo felesége, Kate állt a középpontjában. Kate Mulgrew alakította a nyomozó feleségét, aki bűnügyi riporterként oldott meg különböző rejtélyeket. Azonban a csatorna nem aratott osztatlan sikert a produkcióval, ezért kétszer is átnevezték, hogy ne kötődjön a Columbo sorozathoz. Azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy megmentsék a szériát, végül a második évad után lefújták a forgatásokat.

5. A karakternek Budapest utcái is emléket állítanak

Aki már járt a Jászai Mari tér közelében, az biztosan nem felejti el azt a kedves szobrot, amely a Falk Miksa utca elején található. Fekete Géza Dezső bronzszobra Peter Falkot ábrázolja a fiktív rendőrnyomozó szerepében, és a művész Columbo hűséges négylábú társát, Dogot is megformázta. 

6. Visszaeső bűnözők

10 évad és számos egész estés film mellett nem meglepő, hogy több olyan színész is feltűnt a képernyőn, aki többször is egy rosszfiút alakított. William Shatner kétszer bizonyult bűnösnek, Robert Culp és Jack Cassidy egyaránt háromszor, Patrick McGoohant pedig négyszer leplezte le Columbo. Na, csak annyi kérdésünk lenne, egy ilyen ravasz nyomozónak miért nem sikerült őket az első alkalommal rács mögé dugni?

7. Columbo egyedi megjelenése

Sokan azt hiszik, hogy ügyes színészi játékról van szó, de valójában Peter Falk a szemprotézise miatt hunyorgott. A színész háromévesen egy rákos daganat miatt elvesztette az egyik szemét, ennek köszönhette jellegzetes tekintetét. Fiatalkorában egy tehetségkutató ügynök figyelmeztette, hogy emiatt biztosan nem viszi sokra a szórakoztatóiparban. Nem is kérdés, hogy ezt sikerült megcáfolnia.

8. Autóhiány

Falk az 1959-ben gyártott Peugeot 403-as kabriót választotta a nyomozó ikonikus autójának, és karaktere nem viccelt, amikor azt állította, hogy „csak három ilyen van az Egyesült Államokban.”  Összesen 504 ilyen modellt gyártottak, és amikor Columbo az NBC-ről az ABC-re került, a csatornának gondot okozott a jármű felkutatása. Ugyanis az NBC eladta a sorozatban látható darabot, az ABC pedig nem tudott újat vásárolni. Végül egy kedves ohiói házaspár egyezett bele abba, hogy néhány epizód erejéig kölcsönvegyék az ő kocsijukat.

9. „Túl jó Columbóhoz”

A sorozat egyik legnépszerűbb része a legelső epizód, az Ahogy a könyvben meg van írva (Murder by the Book) volt. Ezt a 25 éves Steven Spielberg rendezte, aki ekkor még csak a karrierje elején járt. Ennek ellenére Peter Falk kijelentette, hogy a rendező „túl jó Columbóhoz”. Mind jól tudjuk, hogy Spielberg ezután milyen sikereket ért el…

10. Peter Falk saját ruhatárral dolgozott

A színész úgy érezte, hogy pontosan tudja, milyen ruhák illenének legjobban Columba karakteréhez. Ezért saját gardróbjából állította össze a szetteket, így az ikonikus ballonkabátot is neki köszönhetjük. 

11. Mi Columbo keresztneve?

A sasszemű rajongók a sorozat első évadában kiszúrták, hogy a nyomozó neve kivehető a képernyőn, amikor az egyik jelenetben felemeli a jelvényét: Frank Columbo. A sorozat készítői azonban ezt cáfolták. Egy másik teória szerint Columbót Phillipnek hívják, de az alkotók, Levinson és Link világosan kijelentették, hogy a főszereplőnek nincs keresztneve, őt mindenki csak hadnagynak szólítja.

Forrás: Shared
Nyitókép: United Archives/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: