11 jel, ami arra utal, hogy nárcisztikus személlyel randizol

Lehet, hogy ideje búcsút inteni öntelt lovagodnak?

A végletekig kedves, bűbájos - először. Aztán kiderül, hogy saját magán kívül szinte semmi és senki nem érdekli. Ha egy nárcisztikus személy hálójába kerülsz, jobb, ha óvatos leszel! Ezekre az intő jelekre különösen figyelj!

Az online randizás világában biztosan te is rengeteg ismeretlen emberrel találkozol, akikkel esetenként egyetlen közös ismerősöd sincs, így gyakorlatilag esélytelen valakitől megkérdezni, milyen volt korábbi kapcsolataiban a sármos jelölt. Persze, nincs azzal semmi baj, ha a saját benyomásaidra hagyatkozol, viszont így különösen óvatosnak kell lenned, nehogy olyan ember hálójába akadj, aki hajlamos a lelki vagy fizikai bántalmazásra. A nárcisztikus személyiségek az előbbi miatt különösen veszélyesek lehetnek, ugyanis a kapcsolat kezdeti szakaszában azt hiheted, megütötted velük a főnyereményt, ám később a tündérmese hamar rémálommá válhat. Éppen ezért összegyűjtöttük azokat az intő jeleket, amelyekről felismerheted ezt a típust:

1. Őrületesen vonzó és teljesen levesz a lábadról… az elején

Úgy kezdődött az egész kapcsolat, mint egy romantikus film? Állandóan kedves üzenetekkel bombázott és percenként elmondta, hogy szeret? Még alig ismertétek egymást, máris arról beszélt mennyire összeilletek? Ajjaj.

„A nárcisztikus személyek abban a hitben élnek, hogy ők egy különleges partnert érdemelnek, hiszen ők tudják az ő tökéletességüket igazán értékelni”– véli Nedra Glover Tawwab, terapeuta. Ám, amint csalódást okozol neki, ellened fordul, neked pedig valószínűleg fogalmad sem lesz, hogy mi rosszat tettél. 

Egy egészséges kapcsolatban szépen, lassan bontakoznak ki az érzések Fotó:  Artem Tryhub / Shutterstock

A szakértő azt tanácsolja, légy óvatos, ha valaki már a kapcsolat elején túl intenzíven viselkedik. A szerelemnek ugyanis idő kell, hiszen pont az a varázslatos benne, hogy alaposan megismeritek egymást, és csak azután mélyülnek el az érzések. Ha úgy érzed, túl korai volt a lovagod nagy vallomása, valószínűleg ez így is van.

2. Állandóan arra irányítja a beszélgetést, hogy ő milyen fantasztikus ember

A pszichoterapeuta, Jacklyn Krol szerint könnyen fel lehet ismerni egy nárcisztikus személyt arról, hogy szuperlatívuszokban beszél a saját eredményeiről. Ilyenkor okosabbnak és jobbnak érzi magát mindenkitől és az önbizalma is csak így van a helyén. Gyakran ismételt történeteiben kidomborítja mennyi mindenhez is ért és hány területen bizonyult kiugró tehetségnek. Ráadásul, miközben magáról mesél, egyvalakiről teljesen elfeledkezik: rólad.

3. A bókjaidból táplálkozik

A dicséretnek természetesen mindenki örül és ezzel nincs is semmi baj. De a fent említett mentális problémával élő személy megpróbál minél több bókot kierőltetni belőled, hogy akkor is őt ajnározd, amikor magadtól esetleg nem tennéd. Akinek egészséges önértékelése van, annak nincs szüksége mások állandó visszaigazolására.

Az egészséges önbizalommal semmi baj, de ha valaki semmi másról nem tud beszélni csak saját magáról, nem árt, ha odafigyelsz Fotó: Koldunova Anna/Shutterstock

4. Hiányzik belőle az empátia

Az olyan embertől mindenképpen óvakodj, aki képtelen az együttérzésre. A kapcsolat kezdeti mézeshetei után, amennyiben elnyomva érzed magad és úgy látod, párod nem fogad el olyannak amilyen vagy és képtelen megérteni, ha valamilyen nehézséged akad, ideje átgondolnod, miért is vagy ezzel az emberrel. Nem törődik vele, ha rossz napod volt és meg sem próbál felvidítani? Unott arcot vág, amikor elmondod neki, mi az, amivel megbántott? Ezek mind az empátia hiányának a jelei.

5. Nincs túl sok barátja… Legalábbis olyan, akivel évek óta ápolná a kapcsolatot

A nárcisztikus személy nem mélyíti el túlságosan a baráti kapcsolatait, inkább alkalmi ismerősei vannak, akikkel leginkább azért ül össze, hogy másokról pletykáljanak. Éppen ezért, amikor te mennél el a saját barátaiddal szórakozni, mérges lesz rád és könnyen konfliktus alakulhat ki. Ilyenkor általában arra hivatkozik, hogy nem töltesz vele elég időt és ezzel megpróbál lelkiismeretfurdalást kelteni.

6. Állandóan kritizál téged

Először csak játékos piszkálódásnak tűnhet, de egy idő után már mindennel baja lesz majd, amit csinálsz: az öltözködéseddel, ahogy eszel és amilyen filmeket szeretsz. A „viccelődése” egyre fájdalmasabbá válik majd számodra, sőt olyan is előfordulhat, hogy valamilyen bántó „becenéven” szólít. Hogy miért? Mert a reakciódra kíváncsi. Addig folytatja ezt a magatartást, amíg elveszíted az önbizalmad, így ő jobbnak és magabiztosabbnak érzi majd magát melletted.

Gyakran kritizál és gúnyol? Fotó: Dean Drobot/Shutterstock

7. Érzelmileg manipulál

Kiforgatja a szavaidat, vagy letagadja, amit korábban mondott? Ha valami bánt téged, azzal vádol, hogy túlérzékeny vagy? Gyakran úgy érzed, hogy minden, amit teszel az rossz? Azon kapod magad, hogy állandóan elnézést kérsz? Állandóan stresszes vagy mellette? Ezek a jelek arra utalnak, hogy a partnered emocionálisan manipulál téged.

8. Nem akarja kimondani, hogy komoly kapcsolatban vagytok

Ezer oka lehet annak, ha valaki nem akarja komolyabbra fűzni veled a szálakat, ami még önmagában nem bűn. Viszont, ha érzelmileg, szexuálisan és minden más szempontból is olyan, mintha járnátok, a párod mégis retteg attól, hogy felvállaljon mások előtt, nem árt, ha odafigyelsz. Egy idő után azon kaphatod magad, hogy másokkal flörtöl és tiszteletlenül bánik veled, ám, amikor számon kéred, képzelgő őrültnek nevez. Ha pedig nem szólsz, azzal azt üzened felé, hogy nem is várod el a tiszteletet, így sajnos ebből a szituációból csak vesztesként kerülhetsz ki.

9. Mindig neki van igaza és sohasem kér bocsánatot

Egy nárcisztikus személlyel lehetetlen normálisan vitatkozni. Az ő fejében ugyanis mindig neki van igaza. Próbálkozhatsz racionális érvekkel, vagy bizonyítékokkal, a végeredmény az lesz, hogy azon kapod magad, a bocsánatáért esedezel. Ezeket a hibákat követi el a leggyakrabban, amikért esze ágában sincs elnézést kérni:

  • mindenhonnan elkésik, vagy meg sem jelenik a találkozón, amit korábban megbeszéltetek
  • nem hív/ nem ír , pedig megígérte, hogy fog
  • az utolsó pillanatban mond le számodra fontos eseményeket.
Minden vitában neki van igaza? Biztos? Fotó: Elnur/Shutterstock

10. Teljesen bepánikol, ha megpróbálsz szakítani

Azt hihetnéd, a legrosszabb részén már túl vagy, amikor közlöd, szakítani akarsz, de az igazi küzdelem sajnos csak ezután kezdődik! A nárcisztikus személy mindent bevet és megígéri, hogy megváltozik, hogy visszaszerezzen, ám, amint belemész a dologba, minden kezdődik elölről.

11. Megpróbál bántani, amikor te már tényleg túl vagy rajta

Amennyiben nem állsz kötélnek, kezdődik a bosszú. Elkezd besározni, kibeszélni, minden közös ismerősötöknek, csak, hogy nehogy úgy tűnjön, ő bármiben is hibázott. Az is jellemző lehet rá, hogy azonnal elkezd valaki mással randizni, csak, hogy téged féltékennyé tegyen. De te ekkorra már remélhetőleg tudni fogod, hogy nincs miért irigykedned.

Ráismertél a partneredre a leírás alapján?

Rossz napja természetesen mindenkinek lehet, így, ha az egyik pont stimmel még nem kell megijedned (de jelezned mindenképpen érdemes a társad felé a dolgot). Viszont ha a párod valóban nárcisztikus személyiségzavarban szenved, egy dolgot tudnod kell:  nem fogod tudni őt megváltoztatni. Ha jót akarsz magadnak, kilépsz ebből a mérgező kapcsolatból. Na, de hogyan?

  • folyamatosan emlékeztesd magad arra, hogy jobbat érdemelsz. Klisé, de most kivételesen tényleg igaz
  • erősítsd meg a kapcsolataidat a barátaiddal. Találkozz velük gyakrabban, beszélj nekik a problémáról!
  • tartsd a kapcsolatod a családoddal is, jelezd nekik, hogy most különösen nagy szükséged van a támogatásukra
  • beszélj a partnereddel, hogy keressen fel egy pszichológust
  • ahogyan egy ilyen élmény után neked is jót tehet a terápia
  • végül vágd el a szálakat. Nem kell magyarázkodnod és ne is hitegesd azzal, hogy még van esélye. A döntéshez teljes mértékben jogod van.

Ne feledd, ez a cikk nem azért született, hogy pontos diagnózist adjon a párodról, sokkal inkább azért, hogy felhívja a figyelmet az elfogadhatatlan és tiszteletlen viselkedésformákra. Csak azért, mert egy, vagy akár hat pont is jellemzi a kapcsolatodat, még nem biztos, hogy valóban egy személyiségzavaros emberrel élsz, az viszont biztos, hogy valamilyen egészségtelen magatartást tapasztaltál. Erről mindenképpen érdemes kommunikálnod, elsősorban a partnereddel, amennyiben pedig nem változnak a dolgok, egy terapeutával.

(healthline.com)

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Nyitókép: Tono Balague/Shutterstock

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: