11 megdöbbentően őszinte vallomás a válásról sztároktól

Míg vannak hírességek, akik szigorúan őrzik a magánéletüket, addig sokan nyíltan meséltek arról, hogyan élték meg a házasságuk véget érését.

Ben Affleck

Fotó: Jason Merritt/TERM/Getty Images

A színész 2005-ben vette feleségül Jennifer Garnert, akivel 10 év múlva, 2015-ben jelentették be szakításukat, majd 2018-ban hivatalosan is vége lett a házasságuknak. A sztár idén az egyik interjújában bevallotta, hogy „ezt a válást bánja a legjobban az életében.” Ben arról is mesélt, hogy az alkoholproblémáit többek között az okozta, hogy problémákkal néztek szembe a kapcsolatukban. „A szégyen nagyon mérgező. A szégyennek nincs pozitív mellékterméke. Egyszerűen csak fövünk ebben az alacsony önértékelés és az önutálat mérgező, borzalmas érzésében” – nyilatkozta.

Brad Pitt

Fotó: Pascal Le Segretain/Getty Images

Brad 2017-ben beszélt arról, hogyan élte meg a válását második feleségétől, Angelina Jolie-tól, aki még 2010-ben kérelmezte a házasságuk felbontását. „Azt hallottam egy ügyvédtől, hogy ’Senki sem nyer a bíróságon – csak az a kérdés, ki sérül meg jobban’” – mondta. „Igaznak is tűnik: azzal töltesz egy évet, hogy csak az ügyed felépítésére fókuszálj, arra, hogy bizonyíthasd az álláspontod, miért van neked igazad, és miért téved a másik, ez egyszerűen csak egy befektetés a gyűlöletbe. Szerencsére a partnerem egyetért ebben.” Az ex álompár válását egyébként a hírek szerint azóta sem véglegesítették, ha hihetünk a lapoknak, többek között 6 közös gyermekük felügyeleti jogai miatt vitáznak, de Brad szerint arra koncentrálnak, hogy mindenki erősebben és jobb emberként léphessen ki ebből a helyzetből.

Eva Longoria

Fotó: Toby Canham/Getty Images

A Született feleségek sztárja 2004-ben találkozott (volt) férjével, az NBA játékos Tony Parkerrel, akivel 2007-ben mondták ki egymásnak az Igent. Eva azonban 2010-ben beadta a válókeresetet, és egy év múlva már hivatalosan is véget ért házasságuk. „Valószínűleg ez volt az az időszak, amikor a legtöbb bókot kaptam, annyira vékony voltam. Nem ettem. Depressziós voltam. Szomorú voltam. A diétám kávéból állt. Folyamatosan azt mondogatták nekem, hogy ’Fantasztikusan nézel ki. A válás jót tett neked.’ Én meg nem éreztem jól magam. Nem volt energiám.”

Gwyneth Paltrow

Fotó: Kevin Mazur/Getty Images

Gwyneth 2002-ben egy Coldplay koncert backstage-ében találkozott a zenekar énekesével, Chris Martinnal, akivel egy év múlva össze is házasodtak, majd két gyermekük született, Apple és Moses. 2014-ben közösen kiadtak egy közleményt arról, hogy „tudatosan különválnak”, két év múlva pedig pontot is tettek a válásuk végére. „Felépítettem egy olyan életet, amiben megpróbáltam mindent megtenni mindenkinek, és egyszerűen nem ment tovább. Az volt az érzésem, hogy nekem nem lehetnek szükségleteim, és bizonyítanom kell a különlegességemet, vagy az értékemet azzal, hogy mindenki másról gondoskodok. És egyszerűen falakba ütköztem” – mesélte arról, hogy mi állt döntésének hátterében. Gwyneth és Chris egyébként megtalálta a módot arra, hogy barátok maradhassanak, és a színésznő szerint továbbra is a családja részének tartja exférjét, annak ellenére, hogy már nincs köztük romantikus kapcsolat. „Olyan, mintha a testvérem lenne.”

Reese Witherspoon

Fotó: Jason Merritt/TERM/Getty Images

Reese 1997-ben ismerte meg Ryan Phillippe-et, akivel 1999 és 2006 között voltak házasok, és két közös gyermekük született. A színésznő egy interjújában nagyon megalázónak és elszigetelőnek írta le válását. „De, ha nem lett volna fájdalmas, akkor nem is lett volna jó döntés feleségül mennem hozzá. Ezek helyénvaló érzések voltak.” Bár Reese nehezen békélt meg azzal, hogy véget ért a kapcsolatuk, azt vallja, hogy nincs ideje gyűlöletre és negativitásra az életében. „Ha rossz döntéseket hozol, vállalnod kell érte a felelősséget is: Kérdezd meg magadtól, mi az, ami a te részed volt ebben?”

Drew Barrymore

Fotó: Christopher Polk/NBC/Getty Images

Drew Barrymore 2012 és 2016 között volt Will Kopelman felesége, akitől két gyermeke született. A hivatalos közleményében azt írta, hogy bár a válás elbukásnak tűnhet, az ember végül megnyugvást talál abban a gondolatban, hogy az élet megy tovább. „Amikor vége egy kapcsolatodnak, úgy vagy vele, hogy ’Oké, ez nem működött.’ De, amikor elválsz, azt érzed, hogy te vagy a legnagyobb csődtömeg” – nyilatkozta. „Annyira szégyenteljes, és olyan nehéz keresztülmenni rajta, még privátban is.”

Katy Perry

Fotó: Jeff Kravitz/Getty Images

Az énekesnő 2010-ben ment hozzá Russell Brandhez, ám egy évvel később már be is adta a válókeresetet, amit 2012-ben véglegesítettek. Katy az ebben az évben megjelenő „Katy Perry: Part of Me” című filmjéből mégsem hagyta ki exét, mert úgy gondolta, a rajongóit inspirálhatja, ha látják, hogyan harcolt magával ebben a nehéz időszakban. „A személyes küzdelmemben mindenki láthatja, hogy nem változtam meg, és nem adtam fel az álmomat, amit egész életemben el akartam érni. Remélem, hogy ez másokat is inspirál majd.”

Katie Holmes

Fotó: MJ Kim/Getty Images

Katie Holmes 6 évig volt Tom Cruise felesége, a válásukat 2012-ben mondták ki, a színésznő pedig ekkor New Yorkba költözött lányukkal, Surival. „Ez egy nagyon intenzív időszak volt” – mesélte a sztár. „Rengeteg figyelem irányult rám, ráadásul a tetejébe volt egy pici gyerekem is. Akadt néhány vicces pillanatunk a nyilvánosság előtt. Sok ember lett a barátom, akit nem ismertem, de kisegített minket, és ez az, amit imádok a városban.”

Ashton Kutcher

Fotó: Amanda Edwards/Getty Images

Egyes értesülések szerint Ashton egy Twitter posztban törte meg a csendet válásáról Demi Moore-ral (akivel 2003 és 2013 között alkottak egy párt), ám ezt a tweetet törölte is utána. „Mindig is szeretettel fogok arra az időre gondolni, amit Demivel töltöttem. A házasság a világ egyik legbonyolultabb dolga, és sajnos néha elbukik.” A színész egy podcastban később azt is elárulta, hogy imádja volt felesége lányait, és ez sosem fog elmúlni. „Örökké szurkolni fogok nekik, hogy sikerrel járjanak abban, amiért küzdenek.”

Jenna Dewan

Fotó: Christopher Polk/NBC/Getty Images

Jenna 2006-ban találkozott Channing Tatummal a „Step Up” forgatásán, és 2009-ben tartották meg az esküvőjüket. Négy évvel ezután megszületett a lányuk, 2018-ban azonban mindenkit megleptek azzal, amikor bejelentették: elválnak. „Úgy döntöttünk, hogy külön utakon folytatjuk tovább. Sok évvel ezelőtt őrülten egymásba szerettünk, és egy varázslatos közös kalandban volt részünk” – állt a hivatalos közleményükben. „Mindig nagy kihívás, ha egy óriási változáson megy keresztül az ember, főleg, ha az egész világnak van véleménye róla” – mondta Jenna, aki úgy érzi, sokat fejlődött ebben az időszakban.

Heidi Klum

Fotó: Barry King/Getty Images

A szupermodell 2003-ban ismerte meg Sealt, 2005-ben pedig ki is mondták egymásnak az igent. Az énekes örökbe fogadta Heidi előző házasságából született lányát, és 3 közös gyermekkel is bővült a családjuk. A szakításukat 2012-ben jelentették be, a válást pedig 2014-ben mondták ki. A modell azt mondja, a nyilvánosság előtt zajló válás hatalmas nyomást gyakorolt rá, de a gyerekek mindig is prioritást élveztek nála. „Nem akarok a pozitívumokról, vagy a negatívumokról, a fentről, meg a lentről beszélni, ami köztünk történt. Minden pár keresztülmegy dolgokon. Sajnos, mivel mi reflektorfényben vagyunk, a jók mindig nyilvánosak. De azt hiszem, hogy – főleg a gyerekek miatt – nekünk nem kell a rosszakat is kiteregetni, főleg nem egy újságban kinyomtatva.”

Forrás: Insider
Nyitókép: Alberto E. Rodriguez/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked: