20 apró változtatás, amivel minden nap tehetsz a környezet védelméért

Már egyetlen ember is hatással lehet a természetre, ráadásul a környezetbarát szokásokat sokkal egyszerűbb beépíteni a mindennapi rutinunkba, mint azt elsőre gondolnánk.

Bár ezek az egyszerű módszerek első pillantásra jelentéktelennek tűnhetnek, az igazság az, hogy komoly eredményeket lehet velük elérni. Ahhoz, hogy lépéseket tegyünk a pozitív változás irányába, most összegyűjtöttünk 20 olyan egyszerű technikát, amit bárki megtehet a Föld védelmének érdekében. Vágjunk bele akár már ma!

1. Zuhanyozz rövidebb ideig

A tusolással kétségtelenül kevesebb vizet fogyasztunk, mint a fürdéssel, de még így is lehetünk egy kicsit tudatosabbak. Figyeljük meg, mennyi időt töltünk a csobogó víz alatt, és azt rövidítsük le 2 perccel. Így nem kevesebb, mint 10 liter vizet spórolhatunk meg minden egyes tisztálkodásnál. Ezzel a víz melegítéséhez szükséges energiát is megtakarítjuk. Egy másik hasznos technika, hogy amíg például a hajunkat samponozzuk, vagy fogat mosunk, elzárjuk a vizet, mivel minden másodperc aranyat ér a környezet számára.

2. Kapcsold ki a számítógépet éjszakára

Ezzel a módszerrel rengeteg energiát takaríthatunk meg, és még a pénztárcánkat is kímélhetjük. Ha valaki attól tart, hogy a számítógép mindennapos kikapcsolása hatással van a gép teljesítményére, akkor az helyezze hibernált állapotba. És ha már itt tartunk, akkor érdemes kihúzni az olyan eszközök kábeleit is a konnektorból, amiket nem használunk éjszaka: televízió, hajszárító.

3. Bánj bölcsen a papírral

Azokban az esetekben, amikor nem tudjuk nélkülözni a papírt a munkánkhoz, használjuk azt okosan. Ha lehetséges, nyomtassunk a lapok mindkét oldalára, ha pedig kézzel írt jegyzeteket készítünk, akkor használjuk ki az erre szánt papír minden egyes centiméterét, mielőtt újabb lapot kezdünk használni.

4. Mondj nemet a levélszemétre

A felesleges reklámújságok, szórólapok és magazinok nemcsak rengeteg kellemetlenséget, hanem hatalmas mennyiségű hulladékot is jelentenek. Világszerte több száz millió fát vágnak ki azért, hogy aztán papírhulladék legyen belőlük. Ma már rengeteg olyan szolgáltatás létezik online, amivel kiválthatjuk a papír felhasználását – és ezzel párhuzamosan az erdők kiirtását is – legyen szó csekkbefizetésről, vagy a kedvenc üzletünk reklámanyagáról.

5. Ne folyasd a vizet fogmosás közben

Ezzel a módszerrel akár napi 5 liter vizet is megspórolhatunk, ami hazánkban több mint 400 ezer hektoliter tiszta ivóvizet jelentene naponta. Ez egyáltalán nem kevés, ugye?

6. Legyél vegetáriánus (legalább) heti egyszer

Sokan tartanak húsmentes napokat, akik így próbálnak egészségesebben táplálkozni, egy kis pénzt spórolni és megóvni a környezetüket. A húsfogyasztás csökkentésével hozzájárulhatunk a metán és a kén-dioxid kibocsátáshoz, ami a klímaváltozás egyik legfőbb oka.

7. Legyen saját vizes palackod

A műanyag vizes palackok 90%-át sosem hasznosítják újra. Ha olyan helyen élünk, ahol a csapvíz iható, akkor érdemes egy újratölthető kulacsba fektetnünk, amivel garantáltan csökkentjük a szemetesben és a természetben landoló műanyag flakonok mennyiségét.

8. Moss tudatosan

Ne indítsuk el a mosógépet, ha az csak félig van tele. Mindig töltsük meg maximálisan a gép dobját, és ha tehetjük, használjuk az ECO programot, vagy a hideg vizes mosást. Éves szinten így rengeteg energiát és vizet spórolhatunk meg, a hideg vizes mosás használata ráadásul csökkenti a szén-dioxid kibocsátást.

9. Hasznosítsd újra a mobiltelefonodat

A folyamatosan megjelenő legújabb modellek és azok megvásárlása azt jelenti, hogy éves szinten 130 millió mobiltelefontól válnak meg az emberek. Ügyeljünk arra, hogy ezek ne a szemétlerakóban végezzék, mert az akkumulátorból méreganyagok kerülhetnek a környezetbe. Sok szolgáltató lehetővé teszi, hogy a régi készülékek cseréjét és újrahasznosítását. Keressük meg a közelünkben ezeket a lehetőségeket.

10. Vállfából is megárt a sok

A legtöbbünknek sokkal több fém fogasa van, mint amennyire szüksége lenne. Ezeket sajnos nem tudjuk szelektíven gyűjteni, de a legtöbb helyi ruhatisztító örömmel veszi át a drótból készült fogasokat.

11. Szerezz egy menő bevásárlótáskát

Habár egyre több törvény születik az egyszer használatos műanyag zacskók és szatyrok betiltásáról, azonban ez még idő, mire az üzletekben ez megvalósul. Nekünk azonban nem kell várni! Elég, ha mindig nálunk van a saját bevásárlótáskánk, és már indulhatunk is egy környezetbarátabb shoppingra.

12. Vegyél elektronikus belépőt

Használjuk ki a technika vívmányait, és amikor csak lehetőségünk van rá, legyen szó mozi belépőről vagy utazási jegyről, válasszuk azok elektronikus változatát.

13. Használj környezetbarát szívószálat

Ma már szerencsére egyre több alternatívát kínálnak az üzletek, így válogathatunk a többször használatos bambusz, üveg és fém szívószálak között. De dönthetünk úgy is, hogy teljes mértékben lemondunk a szívószál használatáról.

14. Papírmentes banki szolgáltatások

Manapság már mindenkinek van e-mail-je, így könnyedén takarékoskodhatunk a papírral. Már egy gombnyomással zöldebbé válhatunk, és elektronikus úton kaphatjuk kézhez a bankszámlakivonatunkat. A bankautomata használatakor is hozhatunk környezetbarát döntést úgy, ha nem kérjük a bizonylatot.

15. Eldobható elem helyett válaszd az újratölthető változatot

Az elemek belsejében található sav komoly problémákat okoz a szemétlerakókban, miután az a talajba kerülve szennyezi a környezetet. Ha ez nem lenne elég ok arra, hogy inkább a tölthető elemeket válasszuk, akkor gondoljunk arra, hogy hosszú távon mennyi pénzt spórolhatunk meg.

16. Ajándékcsomagolás kreatívan

A következő ünnepi vagy születésnapi alkalommal használjuk a kreativitásunkat az ajándékcsomagoláshoz. A hagyományos csomagolópapírokat gyakran laminálják, ami megnehezíti az újrahasznosításukat. Miért ne lehetnénk újítók, és csomagolhatnánk újságpapírba vagy háztartási textilbe a meglepetést?

17. Kombináld a hagyományos pelenkát a textil változattal

Sajnos csak kevesen tudják, hogy a hagyományos pelenkák lebomlási ideje akár 500 év is lehet. Éppen ezért egyre többen fordulnak alternatívához, és használnak textilpelenkát. Ezzel nem csak a környezetünknek teszünk jót, de a saját pénztárcánkat is kíméljük.

18. Ne pazarold az ételt

Nagyon sok étel végzi a szemetesben, csak azért, mert többet vásároltunk és főztünk, mint amit meg tudtunk volna enni. Érdemes átgondolni, hogy mit lehet a fagyasztóban tárolni, illetve megtanulni azt, hogyan lehet az ételmaradékokból valami újat főzni. És ha van lehetőségünk, akkor vegyük fel a kapcsolatot a helyi élelmiszerbankokkal.

19. Kezdj el komposztálni

Az ételmaradékok és a konyhai hulladék a háztartásban megtermelt szemét körülbelül felét teszik ki. A komposztálással jelentősen csökkenthetjük otthonunk hulladékmennyiségét, ráadásul hozzájárulhatunk a biodiverzitáshoz, és javíthatjuk a talaj minőségét. A konyhai mini komposztálóval pedig már azoknak is lehetősége van újrahasznosítani az otthoni zöld hulladékot, akik egy belvárosi kis lakásban élnek.

20. Vásárolj okosan

Még a bevásárláskor hozott apró döntések is nagy hatással lehetnek a környezetünkre. A háztartási tisztítószerek esetében válasszunk inkább olyan változatokat, amik a vízbe jutva nem jelentenek veszélyt az élővilágra. A mérgező vegyszerek helyett döntsünk a növényi alapú tisztítószerek mellett, és ezt a gondolkodásmódot lassan kiterjeszthetjük a fürdőszobai tisztálkodó szerekre is.

Forrás: My Modern Met
Nyitókép: Markus Spiske/Unsplash

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: