2000 éves kínai gyakorlat, ami segít, hogy sikeresebb és boldogabb légy

Nem kell ahhoz elvonulni, vagy komolyabb befektetéseket eszközölni, hogy változtassunk a nézőpontunkon.

Egy 2000 éves kínai gondolkodásmód bárkit sikeresebbé tehet, miközben szinte semennyii erőfeszítést nem igényel” – mondja Dr. Junhong Cao, New York-i pszichológus, aki a kapcsolatokra, a depresszióra, a traumára és a személyiségzavarokra szakosodott. Tapasztalatai alapján a „sürgősségi kultúra” kifejezetten mérgező hatású lehet az emberekre.

A „Wu wei, – ami azt jelenti, hogy nem cselekvés, vagy könnyed cselekvés – segíthet abban, hogy kiegyensúlyozottabban, teljesebben vagy sikeresebben éljünk. Ráadásul nincs hozzá szükség semmilyen különleges hókuszpókuszra, költséges elvonulásra vagy speciális eszközre. Vagyis még csak különösebb erőfeszítést sem igényel. Nem hangzik rosszul, ugye?

A Wu wei arról szól, hogy hagyjuk a dolgokat természetesen megtörténni, és elengedjük az irányítás szükségességét. A mai világban, amikor minden lépésünket, kapcsolatunkat próbáljuk – sokszor teljesen feleslegesen- kontroll alatt tartani, ez a tevékenység kifejezetten üdítő is lehet. Persze nem arról van szó, hogy kényelmesen hátradőlhetünk, és utánunk a vízözön, de néha elég csak az erőfeszítéseink mértékét megváltoztatni ahhoz, hogy másképp tekintsünk bizonyos dolgokra. A Wu weit azért is ajánlott rendszeresen gyakorolni, mert kutatások kimutatták, hogy hozzájárulhat a stressz és a szorongás csökkentéséhez, ugyanakkor növeli az elégedettséget és az általános jólétet.

Hogyan tedd a Wu wei-t a napi rutinod részévé?

1. Fogadd el a dolgokat úgy, ahogy vannak

Az életben nagyon sokszor azért érnek bennünket kudarcok, mert túl konkrétan és minden apró részletre kivetítve eltervezünk dolgokat, amelyek aztán nem úgy sikerülnek, ahogy várjuk. Engedjük meg magunknak azt a luxust, hogy nem törekszünk mindenben a maximalizmusra. Az ugyanis nagyon sok hibalehetőséget hordoz magában. Természetesen nem arról van szó, hogy mostantól lazítunk a munkában, vagy elengedünk mindent felelősségteljes dolgokban, hanem az apróbb hétköznapi tevékenységeink során váljunk megengedőbbé. Például, ha egy kerti partit rendezel, akkor ne rakd össze fejben az egész estét, hanem hagyd, hogy maguktól történjenek a dolgok. Akkor is kisülhet a legjobb, a legtöbb az estéből, ha nem akarod az egészet uralni, hanem egyszerűen te is „csak” jól érzed magad. Ha valamelyik vendég szeretne segíteni a tálalásban, készülődésben, engedd meg neki, nem leszel attól te kevesebb. Hozd ki a dolgokból a legtöbbet úgy, hogy közben ne nyomjon agyon feleslegesen a súlya. Ha nem vagy ura egy adott helyzetnek, akkor nyugodtan kérj segítséget, nem kell mindig, minden körülmények között erősnek mutatnod magad.

2. A tökéletlenség is lehet vonzó

Bár elméleti síkon tudjuk, hogy nem lehet mindig, minden tökéletes, a gyakorlatban mégis rengeteg erőfeszítést teszünk annak érdekében, hogy ezt, vagy ennek a látszatát keltsük. De miért is? Ne félj hibázni, hiszen a hibákból nagyon sokat lehet tanulni. És főleg ne arra koncentrálj, amiben érzed a hibázási lehetőséget, mert akkor garantáltan el is fogod követni azt. Nem vagy gép, ne várd el magadtól, hogy full üzemmódban működj folyamatosan. És a jó hír az, hogy ezt más se várja el tőled, csak a rossz beidegződéseink és félelmeink miatt hajlamosak vagyunk ezt feltételezni.

3. A mindfulness legyen veled minden nap

Mindennapi rohanásaink közepette az élet apró szépségeit sokszor észre sem vesszük, csak zakatolunk át az életen. Pedig egy kiegyensúlyozott naphoz az is hozzátartozik, hogy örülünk a napsütésnek, a jó időnek, a madarak csiripelésének, a színes virágoknak, a kék égboltnak. Az éberség azt jelenti, hogy ítélkezés nélkül vagy tudatában a gondolataidnak és érzéseidnek. Mikor figyelted meg utoljára, hogy milyen a nap erejét érezni a hátadon? Vagy csak figyelni és hallgatni a természet hangját? A Wu wei-t sokkal könnyebben megtapasztalhatod, ha nyugodtan és kíváncsian részt veszel a saját életed apró, szinte észrevehetetlen pillanataiban is.

Lao-ce, egy ősi kínai filozófus és a taoizmus megalapítója találóan fogalmazott: “Ha depressziós vagy, akkor a múltban élsz. Ha szorongsz, a jövőben élsz. Ha békében vagy, a jelenben élsz”. Élj a jelenben, élj békében. Rajtad (is) múlik!

Forrás: cnbc.com
Nyitókép: Tim Robberts/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)