7 elbűvölő sminktrend, aminek idén nyáron egyszerűen lehetetlen ellenállni

A 2021-es nyári sminktrendek között mindenki talál olyat, ami remekül passzol a stílusához. Ha szereted a feltűnő szetteket, akkor a neon színű tusvonalak csak rád várnak. Visszafogottabb megoldásra vágysz? Akkor a barna szemceruzád hegyezd ki.

Több hónapnyi otthonülés után végre felcsillant a remény, hogy a meleg nyári hónapokat nem kell a négy fal között töltenünk, hanem a szabadban, a barátaink társaságában kapcsolódhatunk ki. Sofia Tilbury sminkmester – akinek a kliensei között Kendall Jenner és Irina Shayk is szerepel – úgy véli, ennek a pozitív energiának köszönhetően elbűvölő sminktrendekre számíthatunk az elkövetkező hónapokban. Tillburry szerint a középpontban a friss, természetes hatású sminkek és a ragyogó bőr áll majd, de néhány merészebb, játékosabb megoldással is találkozhatunk majd. Ezzel Amber Amos sminkes is egyetértett, és azt jósolja, hogy a nyári szépségtrendekre jellemző lesz a „kevesebb néha több”, de merész színekből nem lesz hiány. „A bonyolult, ötlépcsős szemfestés helyett egy feltűnő tusvonal vagy egy kis csillogás kerül a szemhéjra” – mondta a TZR-nek. 

Nézzük, hogy a szakértők szerint melyik 7 sminktrendről szól majd a 2021-es nyár.

A legnagyobb nyári sminktrend: a ragyogó bőr 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Niamh (@niamhadkins) által megosztott bejegyzés

Nem meglepő, hogy a ragyogó, harmatos bőr kiemelkedő szerepet kap nyáron. A sminkmesterek szerint ilyenkor érdemes a poralapú highlightert folyékony állagúra, az alapozót pedig BB krémre cserélni. Ezzel kihangsúlyozhatjuk a bőrünk természetes ragyogását és napsütötte színét. Emellett a bőrápolás és a fényvédő krém használatának fontosságára hívják fel a figyelmet.

A legvidámabb nyári sminktrend: a színes tusvonal

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lesley (@freshlengths) által megosztott bejegyzés

Robert Sesnek sminkmester arra számít, hogy a színes és a különleges tusvonalak idén nagyon népszerűek lesznek. „Úgy gondolom, hogy a klasszikus füstös szemeket színes, élénk árnyalatokban láthatjuk, valamint a játékos, érdekes formájú és tarka tusvonalak is gyakran feltűnnek majd.” Scibelli is mindenkit arra biztat, hogy a hagyományos fekete cicaszemek helyett néha izgalmasabb megoldást válasszon. Kezdésként tökéletes, ha a klasszikus ívet más színben készíted el. Utána pedig kísérletezhetsz különböző formákkal és színkombinációkkal is

A legfényesebb nyári sminktrend: highlighterből sosem elég

Idén nyáron nem kell fukarkodnunk a highlighter használatával, hiszen a napsütésben még szebben mutat, amikor megcsillan az arcunkon. Amber Amos szerint a kontúrozás sem szükséges, ha egy highlighterrel szépen kiemeljük az arc megfelelő részeit. A sminkmester a folyékony highlightert ajánlja, hiszen ez a formula extrém erősségű pigmentációt és ragyogást biztosít. De figyelmeztet, hogy a maszk könnyen elkeni, ezért ha sokáig kell viselnünk, akkor inkább por állagút válasszunk.

A legelegánsabb nyári sminktrend: barna cicaszemek

Ha a feltűnő tusvonal nem áll közel a szívedhez, akkor ez a visszafogott stílus biztosan tetszeni fog. A finom csokoládébarna szemhéjtussal vagy szemceruzával lágyabb hatást érhetsz el, mint a fekete színnel, közben mégis üdítő látvány nyújt.

A legragyogóbb nyári sminktrend: élénk szemhéjpúder

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

DUA LIPA (@dualipa) által megosztott bejegyzés

Készülj fel, mert a merész árnyalatok nagyot szólnak majd. A neonsárgától egészen az erőteljes türkizig mindent használhatsz a palettáról, de ha egy visszafogottabb sminket készítesz, akkor is érdemes egy kis csillogást vinned a szemedre.

A legromantikusabb nyári sminktrend: egy kis pír az orcán

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Emma Abrahamson (@emmabrahamson) által megosztott bejegyzés

2021 nyarán érdemes egy erősen pigmentált pirosítót beszerezni, ugyanis – a szakértők jóslatai szerint – igazán trendik lehetünk, ha a megszokottnál erőteljesebb rózsaszín, piros és narancssárga árnyalatokkal emeljük ki az arcunk. Ha nem használsz alapozót, akkor ajánlott krémes, vagy folyékony állagú pirosítót választani, hiszen az jobban odaragad fedetlen arcbőrhöz, mint a por állagú termékek. Amennyiben napsütötte bőr hatását szeretnéd kelteni, akkor nyugodtan vigyél fel egy keveset az orrnyergedre is.

A legtermészetesebb nyári sminktrend: semmi rúzs

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Zendaya (@zendaya) által megosztott bejegyzés

Scibelli szerint idén nyáron azok a rúzsok és szájfények lesznek igazán közkedveltek, amelyek az ajkak természetes színét hangsúlyozzák ki. A sminkmester azt ajánlja, hogy válaszd a halványabb árnyalatokat és az ujjbegyeddel vékonyan applikáld a szádra. Vagy egyszerűen válassz egy szájfényt, amely minden tekintet magára vonz majd.

Forrás: TZR
Nyitókép: @niamhadkins, @brittsully/Instagram

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: