25 év után újra összeállnak az Örömapa szereplői

Minden idők egyik legkedvesebb családi filmjének sztárjaival szeptember 25-én találkozhatnak a rajongók a Netflixen, és szerencsére ezért az eseményért George Banksnek nem kell fejenként 250 dollárt fizetnie!

Bár minden évben megszámlálhatatlanul sok új filmet és sorozatot mutatnak be, a régi klasszikusok népszerűsége továbbra is meginghatatlan, elég, ha csak a Jóbarátokra gondolunk. A világ egyik legsikeresebb sorozata még 1994-ben debütált a TV képernyőkön, és most éli igazi reneszánszát, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy idén már piacra dobtak egy könyvet a sitcom kulisszatitkairól és a szereplők egy sminkkollekciót is inspiráltak 2020-ban. Ráadásul egy új, rendhagyó rész forgatására is ígéretet tettek a színészek!

Azonban nem csak a Jóbarátok stábja szeretett volna ismét találkozni, hiszen szinte hetente érkeznek a hírek arról, hogy egy-egy közönségkedvenc film sztárjai összeálltak egy kisfilm vagy beszélgetés erejéig, többek között Az 50 első randi, A Gyűrűk Ura vagy a Charlie angyalai főszereplői is. Szeptember 25-én pedig újabb várva várt reunionra kerül majd sor: a Netflix bejelentette, hogy egy különleges videóval folytatódik az Örömapa története, azaz 25 év után ismét láthatjuk a Banks családot!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

something is coming 👀

Netflix US (@netflix) által megosztott bejegyzés,

A hírt a streaming-szolgáltató a közösségi oldalán osztotta meg a rajongókkal, a rövid előzetesben pedig azt láthatjuk, hogy a romantikus vígjáték központi alakja, George Banks (Steve Martin) emailt kap a lányától, Annie-től (Kimberly Williams-Paisley), amiben elküldi neki az esküvője digitalizált fotóit. (Tudod, ez az a ceremónia, ami ellen az „öröm”apa mindenáron hadakozott, főleg akkor, amikor megtudta, hogy 250 dollárt kellett fizetnie minden vendég után…) Majd felbukkan egy családi meeting meghívó is George fiától, Mattytől (Kieran Culkin), aki figyelmezteti őt, hogy nyugodtan elfogadhatja a felkérést, mert ez nem kerül semmibe se!

A rendező-forgatókönyvíró, Nancy Meyers nemrég feltöltött az Instagramjára egy képet az apa-lánya párosról, ami mellé ennyit írt: „Ha az esküvő sok volt, akkor hogyan reagálna 2020-ra?” Ki tudja, lehet, hogy George azóta is csak olcsó csirkét vesz, és már nem hagyja ott a boltban a felesleges hotdog-zsemlét, inkább felvásárol mindent a pandémia miatt? Egy biztos: a Netflix Facebook és Youtube-csatornájáról hamarosan megtudhatjuk, mi történt Banksékkel, miután az 1995-ben bemutatott második részben elköszöntünk tőlük. A találkozót egyébként a jó ügy érdekében szervezték meg: a World Central Kitchen nevű nonprofit szervezetet szeretnék vele támogatni, akik a természeti katasztrófák áldozatait segítik.

Bár azt még nem lehet tudni, hogy pontosan kiket is láthatunk majd a szereplőgárdából, Steve Martin megjelenésére biztosan számíthatunk, már csak azért is, mert „ünneprontó mindig kell, ezért hívunk gyere el, George Banks”! A teaser videó alapján pedig Kimberly Williams-Paisley és Kieran Culkin is felbukkan, de azért nagyon bízunk benne, hogy az örömanyát alakító Diane Keaton, az Annie férjét megformáló George Newbern, vagy a legendás esküvőszervező, Franck Eggelhoffer, azaz Martin Short is csatlakozik hozzájuk!

Forrás: New York Post/People
Nyitókép: RTL Sajtóklub

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: