3+1 ajándék, amihez nincs szükséged pénzre, csak egy kis időre

A drága és sokszor felesleges ajándékok helyett idén miért nem készítesz inkább egy egyedi meglepetést a barátaidnak? 3+1 olyan ötletet mutatunk, amikkel nagy sikert arathatsz, ráadásul szinte semmit sem kell költened.

December elején néhány barátommal megbeszéltük, hogy idén megváltoztatjuk a karácsonyi ajándékozási szokásunkat. Az elmúlt években egy párezer forintos összeghatárt határoztunk meg, amit általában túlléptük, mert nem akartunk egymásnak haszontalan dolgokat venni. Idén a kitűzött célunk az, hogy a költségeket minimálisra csökkentsük és DIY csodákkal lepjük meg egymást. Én, mint szentimentális Rák ennek nemcsak azért örülök, mert imádom a személyre szóló, kreatív ajándékokat, hanem mert megspórolom magamnak azt, hogy kétségbeesetten fel-alá rohangáljak miközben a tökéletes, de nem túl drága ajándékot próbálom megtalálni.

A megbeszélés után azonnal elkezdtem agyalni, kinek mit fogok készíteni. A tervem már majdnem teljes, csak egy-két apróságot kell még eldöntenem – négy ajándék fix, amik reményeim szerint vasárnap estére el is készülnek. Lehet, hogy időt nem spórolok vele, de a tömeg okozta stressztől, a sorban állástól és egy idegösszeroppanástól biztosan megóvom magam. Arról nem is beszélve, hogy a barátnőim is jobban örülnek majd egy személyes ajándéknak, mint egy ezredik parfümnek vagy sálnak!

1. Spotify lejátszási lista

Talán elsőre ‚‚megúszós’’ ajándéknak tűnhet, hiszen semmi más dolgom nincs, mint megnyitni az alkalmazást és kiválasztani néhány számot. Azonban én nem a toplisták élén álló vagy random dalokat gyűjtöm gyorsan össze, ennél sokkal személyesebb playlisttel készülök. A barátnőmmel lassan tíz éve ismerjük egymást, és hozzám hasonlóan ő is rajong a zenéért. Több közös élményünkhöz is tudok olyan dalokat kötni, amik tudom, hogy nosztalgikus hangulatba kerítik majd. Lesz benne Edith Piaf, hiszen 17 évesen, az első közös külföldi utunk alatt erre táncoltunk az Eiffel-torony előtt. A szobánkban tartott divatbemutatók emlékére Justin Timberlake Sexy Back-je, valamint a házi karaoke partik elmaradhatatlan slágere, az I Want It That Way sem maradhat ki. Szívesen felsorolnék mindent, de valószínűleg ez a lista csak kettőnknek lesz érdekes – nekünk viszont garantált néhány könnycsepp és a sírva nevetés.

2. Újragondolt gyerekkori kuponok

Gyerekkoromban a szüleimnek többször is készítettem kuponokat, amelyekkel ingyen masszázst, ölelést vagy puszit ajánlottam fel nekik. Ez az ötlet megér egy kis innovatív újraértelmezést – a lakótársamnak készített kuponokon olyan szolgáltatások fognak állni, mint a ‚‚,Ma te főzöl nekem vacsorát’’, a ‚‚Segíts az angol beadandómban’’ és ‚‚A légyszi’ hagyj már békén, éppen tanulni próbálok’’. Természetesen használati útmutatót is készítek, amiben jól kihangsúlyozom, hogy az ajándékkártyák csak egyszeri használatra jogosítanak fel és egymással nem vonhatók össze.

3. Segítség a költözésben

Nincs is annál nagyszerűbb, mint amikor a karácsonyi mizéria mellett az emberre még egy költözés is vár az ünnepek előtt. Az egyik barátnőnk semmi mást nem kért tőlünk, minthogy segítsünk neki a pakolászásban és a költözésben. Végül arra jutottunk, hogy emellett még egy házavató vacsorát/bulit is tartunk, amelynek fogásait közösen készítjük majd el.

+1. Egyedi grafika

Az utolsó fix ajándék, nem más, mint egy digitálisan elkészített grafika, amit kinyomtatva és bekeretezve adok majd át a barátnőmnek. Az év elején elmesélte az egyik furcsa álmát és ez a történet azóta is rendszeresen felmerül, egyfajta belsős poén lett kettőnk között. Ezt az álmot fogom rekreálni Photoshoppal, miközben ügyelek minden apró részletre.

Nyitókép: Unsplash

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: