3 csillagjegy, akinek fantasztikusan telik majd a július

Nem túlzás azt állítani, hogy a járványügyi korlátozások enyhítése miatt egy nagy, kollektív fellélegzéssel indult a nyár második hónapja. Ennek hála mindannyian pozitívabban gondolkodunk, de a Víz jegyűek lesznek igazán elemükben ebben a hónapban.

Július 5-én a Nap és az Uránusz állásának köszönhetően egy lendületes időszak kezdődik meg az életünkben. Ez a hónap néhány csillagjegy számára kifejezetten boldogan telik majd – ugyanis a Víz jegyben születettek számára a július a váratlan találkozások, az inspiráció és a zseniális ötletek születésének időszaka lesz. Július 9-én – a Rák újhold idején – a Rák, a Skorpió és a Halak zodiákus képviselői előtt romantikus lehetőségek is megnyílhatnak, akár új szerelmet hozhat nekik ez a hónap. Habár ez nem garantált, az biztos, hogy szellemileg kibontakozhatnak, ami a baráti kapcsolataikra és a karrierjük is pozitív hatással lesz. A 3 csillagjegy számára ez a hónap remek alkalom arra, hogy valami egészen új hobbiba, vállalkozásba vagy kihívásba vágjanak bele, hiszen nemcsak motiváltak lesznek, hanem a céljaik elérésében most a csillagok is az ő malmukra hajtják a vizet.

Rák – lehet, hogy egy teljesen új énedet fedezed fel

Kedves Rák, boldog születésnapot! Képzeld, nemcsak a rokonoktól és a barátoktól számíthatsz ajándékra, hiszen ebben a hónapban az univerzum is a te pártodat fogja. Ne lepődj meg, ha a megszokottnál sokkal energikusabbnak érzed magad – fordítsd ezt a plusz erőt az önfejlesztés és az önelfogadás javára. Természetesen ez nem minden esetben lesz könnyű, hiszen sokkal könnyebb a komfortzónán belül maradni – főleg neked –, de ha mégis megteszed ezt a lépést, akkor olyan fejlődésen mehetsz keresztül, amelyről már régóta álmodozol. Júliusban számos lehetőség megnyílik előtted – a te feladatod, hogy észrevedd, és cselekedj a siker érdekében. Mi szurkolunk, hogy augusztusban büszkén nézz majd vissza ezekre a napokra.

Skorpió – új barátokat és felejthetetlen élményeket szerzel

Az univerzum arra biztat, hogy fedezd fel a világot – szerencsére ehhez most minden adott. Szervezz minél több programot, kirándulj, fedezd fel a várost, a természetet és látogass el különböző rendezvényekre, ugyanis kalandok sora vár rád. Szórakozás közben új impulzusok érnek, amelyek hosszú távon nagyon hasznosak lehetnek: erre az időszakra a jövőben örömmel tekintesz majd vissza és inspirációt merítesz a júliusban szerzett élményekből. Ráadásul a kalandozás közben rengeteg új emberrel ismerkedhetsz meg, és néhány életre szóló barátságot is köthetsz.

Halak – a kreativitásod ebben a hónapban nem ismer határokat

Júliusban a művészi énedé lesz a főszerep, hiszen a Neptunusz állásának köszönhetően egy teljesen új perspektívában tekintesz mindenre. Ennek köszönhetően egészen egyedi, innovatív ötletekkel állsz elő. Ráadásul ebben a hónapban a zene, a költészet és a színek is megérintik a lelked, és ezek még több inspirációval látnak el. Ne hagyd, hogy ezek a kreatív energiák elvesszenek – vegyél részt néhány kulturális programon, hogy az itt szerzett tapasztalatokat, az új impulzusokat arra használd, hogy a magánéletedben és a karrieredben is nagy lépést tegyél előre.

Forrás: Elite Daily
Nyitókép: ma_rish/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: