„3 éve nem feküdtem le a férjemmel” – Vajon van visszaút egy kiüresedett kapcsolatból? (+18)

Olvasói történet

Időtlen idők óta nem szexeltünk, mert a páromnak már nincs igénye arra, hogy összebújjunk. Segítsetek, mit tegyek?

Olvasónk nem mindennapi, de azért nem is olyan ritka problémával találta magát szembe. Párjának a való életben nem jut energiája, esetleg kedve rá. Ha pedig mégis szexre vágyik, megelégszik a virtuális térben szerzett örömökkel. Vajon viszzafordítható ez a folyamat egy házasságban, amelyben már évek óta nincs jelen a testiség, vagy innentől már biztos, hogy csak a szexmentes kapcsolat jöhet szóba?

Ági története

Nem is tudom, hol kezdjem, annyira szégyellem magam. Sosem gondoltam volna, hogy ez velem megtörténhet, de most mégis itt állok, és nem tudom hogy oldjam meg ezt a helyzetet. Néhány évvel ezelőtt az évfordulós elvonulásunkon azon kaptam a páromat a fürdőből kilépve, hogy stikában a telefonján pornót néz. Amikor rákérdeztem, csúnyán rámförmedt, és azt mondta, semmi közöm hozzá. A helyzet az, hogy azóta már többször is rajtakaptam, hogy hol a Facebookon, hol az Instán félpucér csajszikat stíröl. Mindig megnyugtatott, hogy semmi okom aggodalomra, de hiába kezdeményezek nála, mindig elhárítja, vagy mire kiérek a fürdőből azt látom, hogy már kielégítette magát pornóval. Úgy tűnik szeret, de most, hogy ennyi idő eltelt, úgy érzem elég nagy a baj. Gőzöm sincs, hogy lehetne megoldani.

A szakértő válasza: mi segíthet szexmentes kapcsolat esetén?

Gyakran fordul elő, hogy amikor emberek megírják a legnagyobb problémájukat, felsejlik mögötte valami egészen más a háttérben. És sajnos el kell keserítsünk, de nálatok sem a pornó és a szex hiánya a valós probléma. A kommunikáció közötted és párod között, közel sem optimális. Jelenleg homokba dugod a fejedet, és úgy tűnik, jó ideje nem nézel szembe a valódi párkapcsolati problémákkal. Az csak a jéghegy csúcsa, hogy a párod figyelmen kívül hagy, és nem szerelmeskedik veled. Sajnos a probléma ennél sokkal nagyobb. Természetesen a pornó és a szex hiánya sem elhanyagolható kérdés, de a problémátok kiindulópontja az, hogy párod nem tisztel téged, és nem is jól kommunikáltok. Ha nem történik lényeges változás, kicsi az esélye a fényes jövőnek.

Sajnos ritka, hogy egy tiszteletlenséget és tisztességtelenséget elfogadó kapcsolatból jó és egészséges kapcsolat alakuljon ki.

Nem azért, mert bármelyikőtök is rossz ember lenne, hanem azért, mert olyan minták működnek bennetek, amelyeket nem tudtok segítség nélkül megváltoztatni. Ez nem azt jelenti, hogy minden remény elveszett, és az életed kudarcra van ítélve. Valójában azt gondolom, te megértél a változásra. Egy kapcsolatot megszakítani mindig fájdalmas és  gyötrelmes folyamat, de sokkal rosszabb következményekkel jár hosszú távon benne maradni valamiben ami viszont folyamatosan fáj. Tested előbb utóbb jelezni fogja, hogy ez az állapot nem fenntartható. De ha nem teszel valamit, a fájdalom folytatódni fog.

A helyzet pedig az, hogy a változás és a munka csak akkor történhet meg, ha a partnered is elkötelezett a kapcsolat rendbetétele mellett. Erre te egymagad képtelen vagy. Az elmondottak alapján pedig nem úgy tűnik, hogy párod készen állna áldozatokat hozni érted. Ezt tisztázd vele, de készülj fel előtte arra is, hogy egy érzelmileg megterhelő helyzetbe kerülsz, ahol lehet, hogy egy újabb visszautasítással kell szembenézned. Persze, beígérheti a változásokat, ebben az esetben jelöljetek ki egy időkorlátot, illetve szükség esetén hívjatok fel együtt egy párterapeutát is.

Forrás: bustle.com
Nyitókép: Israel Sebastian / Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: