3 ok, amiért megéri olykor önzőnek lenni

Kiskorodban megtanultad, hogy önzőnek lenni nem szép dolog, igaz? Nos, felnőtt fejjel ideje felülbírálnod ezt az állítást a boldogságod érdekében.

Ez az én játékom! – kiabáltam rá a hetedik szülinapomon az öcsémre, aki az új plüss pónilovamat gyűrte. Anyukám azonnal rám szólt, hogy ne legyek önző, hagyjam a tesómat is játszani. Én rögtön elszégyelltem magam, és egy életre megjegyeztem, hogy önzőnek lenni csúnya dolog. Pedig ez nem teljesen igaz! Pszichológusok is megállapították, hogy az önzőség, mint pejoratív fogalom a korai gyermekkorból származik, de felnőtt fejjel nem vizsgáljuk át újra az önzés fogalmát. Az utóbbi nagy hiba. Egyes helyzetekben fontos lenne tudnunk, hogy önmagunk előtérbe helyezése akár a hasznunkra is válhat. Előfordulhat, hogy az igényeid központosítása nemcsak rád, hanem a környezetedre is pozitív hatást gyakorol. 

1. Mások könnyebben lépnek veled kapcsolatba

Ha elnyomod a saját igényeidet, nem állítasz határokat, akkor a környezeted is nehezen fog rajtad kiigazodni. A legrosszabb esetben visszaélnek a helyzettel, és kihasználnak téged. A munkahelyi környezet az egyik legjobb példa erre. Ha nem teszed egyértelművé mások számára, hogy este hat óra után már ne keressenek, akkor könnyen azon kaphatod magad, hogy késő este is sürgős e-mailekre válaszolsz. Persze időbe és energiába telik míg képes leszel a saját érdekeidet is szem előtt tartani, de hosszú távon mindenképpen megéri erre nagyobb hangsúlyt fektetni. Egyrészt te is kiegyensúlyozottabb leszel, másrészt a környezetedben élők is tisztába kerülnek az igényeiddel.

2. A pozitív energia fertőző

Bizonyos helyzetekben a saját igényeid előtérbe helyezése pozitív hatással lehet a hangulatodra. Felszabadító érzés lehet, hogy végre saját magadra tudsz fókuszálni, és nem nyomod el a vágyaidat, érzéseidet. A jó hangulat pedig ragadós! Előfordulhat, hogy a környezetedben élők érzékelik a belőled áramló pozitív energiákat, aminek következtében ők is jobb kedvre derülnek. Ráadásul szívesebben töltik az idejüket olyasvalaki társaságában, aki boldog és rendben van önmagával.

3. Nincsen lehetetlen

Adrienne Maree Brown, társadalmi igazságügyi aktivista, Öröm-Aktivizmus című könyvében arról ír, hogy az öngondozás egy radikális cselekedet, amire a mai világban szükség van. Elég arra a rengeteg aggodalmat keltő hírre gondolni, amelyek a bolygó állapotáról szólnak. Kétség sem fér hozzá, hogy változásra van szükség! Viszont a változás nem jön el magától, olyan emberekre van szükség, akik a saját igényeiket előtérbe helyezve, kiállnak egy fontos ügy mellett, ezzel motiválnak másokat. Ezért is fontos megvizsgálni, hogy a félelmetes társadalmi problémákkal szemben az egyén, hogyan központosíthatja az igényeit, hogy ezzel másokra is hatást gyakoroljon. 

Nyitókép: Westend61/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: