3 recept, amivel kiválthatod a szénhidrátot

Gasztrotippek, hogy a nagykabátot ne csak azért szeresd, mert ápol és eltakar.

Az étkezés tekintetében az őszi és téli hónapokban sokszor hajlamosak vagyunk lazítani a gyeplőn. Lelki szemeink előtt az az egy-két plusz kalória (ami sajnos a valóságban inkább 500-700!) nem számít tényezőnek, és egyébként is a nagykabát és a korai sötétedés mindent más megvilágításba helyez.

A probléma majd tavasszal fog újra élesedni, de hol van az még?! Kétségtelen, hogy a derékbőséged körvonalait ilyenkor jótékony homály, és egy klassz ruha könnyedén eltakarja, de ha emlékszel még, hogy a tavalyi feleslegtől milyen gyötrelmes volt megszabadulnod, akkor lehet, hogy szerencsésebb, ha már most úrrá leszel a helyzeten, és nem engeded kicsúszni a talajt a lábad alól.

A lezserebb szabású ruhák, bő pulóverek, egyenes szárú nadrágok most ugyan teljesen indokoltak, sőt, kicsit mintha a skinny farmer is háttérbe szorult volna idén, de ez nem ok arra, hogy úszógumit növessz magadnak. Nem kell, hogy azonnal teljeskörű önsanyargatásba kezdj, éppen elég kihívás lesz, hogy,  az ünnepek alatt ne foglalkozz a kalóriákkal.

Nem mindig mumus a szénhidrát!

Még csak értelmetlen fogyókúrákba és koplalásba sem kell kezdened (ez egyébként egyik évszakban sem ajánlott!), bőven elég, ha a szénhidrátfogyasztási szokásaidat értelmezed újra. A legáltalánosabb diétás szabály, miszerint a szénhidrát a bűnös, nem teljesen igaz, ugyanis arra is szüksége van a szervezetnek, de nem mindegy, hogy egyszerű (azaz cukor), vagy összetett (azaz keményítő) szénhidrátról beszélünk.

A cukrok gyorsan asszimilálódnak, egyszerűbbek és kisebbek a molekulák számát tekintve. A keményítők lassabban asszimilálódnak, mivel nagyobb számú molekulából állnak, és több enzimre van szükség az eltávolításukhoz. A „keményítőként” ismert növényi eredetű élelmiszerekről (hüvelyesek, burgonya, reggeli gabonapelyhek) vagy glikogénről beszélünk, amelyek az energiát biztosítják a mindennapjainkhoz, vagyis szüksége van rájuk a szervezetnek.

Teljes tiltás helyett az átgondolt, tudatos étkezésben rejlik a titok, ha nem szeretnéd, hogy az újévi fogadalmad első helyén az „idén lefogyok 5/10/15 kilót” álljon…

Az alábbi finomságokkal biztos, hogy nem maradsz éhes, viszont a bűntudat sem nyomaszt majd, még ha kicsit többet is eszel belőlük.

Cukkini lasagne

 


Hozzávalók:

  • 1 nagy cukkini
  • Fél karfiol
  • Olívaolaj
  • Só és bors
  • 1 tojássárgája
  • Oregánó
  • Reszelt sajt

Elkészítés:

A karfiolt rózsáira vágjuk és megpároljuk. A cukkinit alaposan megmossuk, hámozás nélkül félbevágjuk, mindegyik felét hosszúkás, közepes vastagságú, azonos méretű és nagyon egyenes szeletekre vágjuk. Egy csepp olívaolajjal és sóval grillezzük. A cukkini főzési pontja nagyon fontos, jobb, ha kemény, mint ha puha. Amikor kész a karfiol, pépesítjük, majd egy serpenyőbe tesszük, és alacsony lángon melegítjük. Adjunk hozzá egy tojássárgáját, és habverővel keverjük el jól az egészet. Sózzuk, borsozzuk, levesszük a tűzről és felhasználásig félretesszük. Se tejet, se tejszínt nem adunk a püréhez, csak egy csepp olívaolajat, valamint ízlés szerint sót és borsot. Kivajazott tepsiben összeállítjuk a lasagnét: ráhelyezzük a cukkini lapot és a karfiolpürét, amíg három réteg cukkini nem lesz. Mindegyik szelet tetejére karfiolpürét és reszelt sajtot adunk. Addig sütjük, amíg aranybarna nem lesz, tálalás előtt pedig megszórjuk egy kevés oregánóval.

Quinoa saláta

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Budget Bytes (@budgetbytes) által megosztott bejegyzés

Hozzávalók:

  • 250 g friss gomba
  • 1 csésze quinoa
  • 3 sárgarépa
  • 1 vöröshagyma
  • Egy csomó metélőhagyma
  • 3 ek felaprított mandula
  • 1 tk fahéj
  • 1 tk gyömbér
  • 4 ek mazsola
  • 1/4 tk szerecsendió
  • 1 ek pirított szezámmag

Elkészítés:

A quinoát alaposan mossuk meg. Egy lábasba tegyünk háromcsészényi vizet, és amikor felforrt, adjuk hozzá a quinoát. Főzzük negyed óráig, majd szűrjük le, és tegyük félre. Egy serpenyőben kevés forró olajhoz hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát és a durvára reszelt sárgarépát. Aranybarna színig pirítjuk. A tiszta, olajos serpenyőbe tesszük az apróra vágott gombát és a metélőhagymát. Amikor már majdnem megfőtt, akkor hozzáadjuk a sárgarépát és a vöröshagymát. Nagyjából két-három percig keverjük össze, és adjuk hozzá a fűszereket, a mazsolát és a mandulát. Végül az egészet összekeverjük a quinoával, és megszórjuk a pirított szezámmaggal.

Karfiol rizs


Hozzávalók:

  • ½  karfiol
  • 2 ek olíva vagy kókuszolaj
  • Só és fekete bors ízlés szerint

Elkészítés:

A karfiolt rózsáira vágjuk, az egész szárát eltávolítjuk. A karfioldarabokat aprítógépbe tesszük, és addig aprítjuk, amíg rizsszerű állagot nem kap. Ha nincs aprítónk, akkor kézi reszelővel is elkészíthetjük. Egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, hozzáadjuk a karfiolt, és közepes lángon 2 percig főzzük, időnként megkeverve. Majd a hőfokot vegyük kisebbre, fedjük le, és főzzük tovább 8-10 percig. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Kevés reszelt sajttal önmagában is nagyon finom, de húsok mellé köretként is kiváló választás.

Forrás: lawebcinera.es

Nyitókép: Lena Gadanski/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: