Az unalomig ismételt teát ideje kicsit újragondolni. Állandó szakértőnk, Kata olyan őszi italrecepteket hozott, amelyekkel igazi boszorkánynak érezhetjük magunkat a konyhában, nem mellékesen még az egészségünket is támogathatjuk.
Nem telik el úgy reggel, hogy ne mennék ki a kertbe és járnám végig minden egyes szegletét. Ezt rendszerint még álmosan és pizsamában teszem. Olyan jóleső megszokássá vált ez az elmúlt évek alatt, mint a reggeli kávéfőzés vagy a teakészítés. Még a hűvösebb, komorabb reggeleken sem hagyom ki ezt a rituálét. Szeretem észrevenni a legapróbb változásokat, hiszen a kert napról napra más arcát mutatja. Ma reggel úgy éreztem, hogy az ősz szinte egyetlen pillanat alatt köszöntött be a házunk udvarán. Az illatos rózsák helyén pirosló áltermések jelentek meg, az alma- és a körtefák roskadoznak a gyümölcsöktől, és megváltozott a levegő és a föld illata is. Az ilyen hűvös reggelek engem arra inspirálnak, hogy elkészítsem a kedvenc forró italaimat. Ezek az ízek segítenek, hogy átjárjon az igazi meghitt, őszi hangulat.
Rózsás-kardamomos mandulatej
Nagyon szeretem elkészíteni ezt az italt, mert felmelegít, táplál és jókedvre derít. Ahogy rövidülnek a nappalok, egyre gyakrabban iszom esténként meleg, virágos-fűszeres mandulatejet. A kardamom az egyik legföldelőbb és melegítő hatású fűszer. Segít elcsendesíteni az elmét egy hosszú, fáradt nap után. A rózsa édes illata és íze derűt hordoz magában, és orvosság a léleknek.
Elkészítési idő: 10 perc
Hozzávalók:
- 1 bögrényi mandulatej
- 5 szem megtört kardamom (vagy fél tk őrölt)
- 6-8 szárított rózsabimbó (vagy 1 ek szárított rózsaszirom)
- 1 ek juharszirup
Elkészítés:
Lassú tűzön melegítsd a tejet a kardamommal és a rózsával együtt, de ne forrald fel. Amikor elérte a kívánt hőfokot, hagyd állni még néhány percig, majd szűrd le. Végül ízesítsd juharsziruppal.
Narancsos rozmaringtea
A kertből behozott fűszernövények még mindig frissek és aromásak, gazdagabbá teszik az ételeket és italokat. De a hűvösebb időszakban beszerezhetők jó minőségű, szárított változatban is. A rozmaring jótékony hatással van a memóriára és segíti a szervezet energiaszintjének növelését a napfényben szegény időszakban.
Elkészítési idő: 15 perc
Hozzávalók:
- másfél liter forrásban lévő víz
- mozsárban megtört 7-8 friss rozmaringágacska (vagy két ek szárított)
- 1 kezeletlen narancs
- méz ízlés szerint
Elkészítés:
Tedd egy hőálló kancsóba a rozmaringot és a narancsot felkarikázva, majd forrázd le és hagyd állni lefedve 10 percig. Ezután szűrd le, és amint a forrázat egy picit visszahűlt, ízesítsd mézzel.
Zsályás almatea gyömbérrel
A zsálya kiváló gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő hatású gyógynövény. Mivel a hűvösebb időszakban nagyon érzékeny a torkom, szeretem a teáimat megízesíteni a bársonyos leveleivel. A gyömbér kifejezetten melegítő hatással van belsőleg a szervezetre. A szárított gyömbér hevítőbb, mint a friss, ezért élvezeti teákban én az utóbbit szoktam használni.
Elkészítési idő: 15 perc
Hozzávalók:
- 1 közepes alma
- 1 tk szárított vagy 2 tk friss zsályalevél
- 1/2 l víz
- 1 ek frissen reszelt gyömbér
- méz ízlés szerint
Elkészítés:
Az almát mosd meg, majd kockázd fel. A zsályaleveleket mozsárban kicsit törd meg. A vizet forrald fel, és amikor forr, szórd bele az almát, a gyömbért és a zsályát. Ezt követően az edényt fedd le és közepes lángon még főzd 5 percig. A tűzről levéve szűrd le, majd ízesítsd mézzel. Figyelem! Gyermekek, várandós nők és szoptatós anyukák kerüljék a fogyasztását!
Fűszeres kakaó
Bizony, a kakaó is gyógynövény! És az egyik kedvencem a hidegebb hónapokban. Viszont szeretem izgalmassá tenni a már megszokott ízeket különleges fűszerekkel, és egészségessé csupa növényi hozzávaló felhasználásával.
Elkészítési idő: 10 perc
Hozzávalók:
- 300 ml növényi tej
- 2 tk nyers kakaópor
- 1 ek szezámpaszta (tahini)
- fél mokkáskanál fahéj
- csipetnyi cayenne-i bors (elhagyható)
- ¼ vaníliahüvely
- 1 zúzott kardamommag
- juharszirup és szerecsendió ízlés szerint
Elkészítés:
Melegítsd a tejet a fűszerekkel, a szezámpasztával és a kakaóval lassú tűzön, és kevergesd, amíg gyöngyözni nem kezd a teteje. Ezután szűrd a kakaót egy bögrébe és fogyaszd pici szerecsendióval és juharsziruppal. Kevergetéshez pedig kanál helyett használhatsz egy rúd fahéjat is.
Szerző: Kovács Kata, az Unalynn’ Secret Garden bloggere
Nyitókép: GMVozd/E+/GettyImages
