Már-már társadalmi elvárás, hogy a közösségi oldalak, illetve a különböző médiumok által hirdetett szépségideálnak mindannyian megfeleljünk. De mit gondol erről, illetve az ezzel járó body-shamingről 4 ismert magyar nő? Erre adunk választ.
A body-shaming az elmúlt években a közösségi média platformok térnyerésének köszönhetően bekerült a közbeszédbe. Nem csoda, hogy olyan gyakran felmerül a téma. Mindennapos, hogy a – gyakran névtelen és arctalan – hozzászólók kíméletlen megjegyzéseket tesznek azokra, akik nem felelnek meg az éppen aktuális szépségideálnak. A kéretlen tanácsokat és megjegyzéseket osztogató kommentelők persze arról megfeledkeznek, hogy szavaiknak komoly súlya, illetve hosszú távú következményei is lehetnek. Habár ezek a rosszindulatú hozzászólások és üzenetek a hétköznapi embereket is célba vehetik, általában a hírességek, illetve az ismert véleményvezérek állnak a támadások középpontjában. Éppen ezért kíváncsiak voltunk, hogy a magyar hírességeket, influenszereket milyen gyakran érik ilyen jellegű támadások, illetve arra, hogy ezek a negatív megjegyzések milyen hatással vannak a mentális jóllétükre. Kérdéseinkre 4 olyan inspiráló nő adott választ, aki egyben támogatója a testpozitív mozgalomnak.
Marge (@margemusic)
Az utóbbi időben nem ért kritika a testemmel kapcsolatban. Ha megosztok egy kevésbé előnyös vagy direkt előnytelen képet, akkor kedves szavakat, biztató kommenteket kapok. Ez valószínűleg annak is betudható, hogy elég őszintén kommunikálok, megmutatom a valódi testemet. Illetve a másik oka, hogy nagyon jó a követőbázisom. Nem egy tévéműsor vagy egy tehetségkutató miatt lett hirtelen 10 ezer követőm, hanem 10 év alatt gyűlt össze ez a szám. Vagyis nagyon támogató a közösség. Ha kritikát kapok tőlük, akkor inkább az oldalam témáival kapcsolatban.
De azt is mondták már, hogy „mostanában gyengébb a tartalom”, „legyek bátrabb” vagy „maradjak hű önmagamhoz”.
Ezekre pedig abszolút építő jellegű kritikaként tekintek. Habár a social media platformokon nem érnek bántalmak, sajnos a magánéletemben nagyon gyakran tapasztalom, hogy a fiatalos külsőm miatt kevésbé vesznek komolyan. Pedig három gyereket nevelek és mellette dolgozom. A szülői közösségekben lekezelően bánnak velem a külsőm miatt – akkor is ha teljesen releváns javaslatokat teszek, komoly gondolatokat osztok meg. De szakmai körökben is adódott már problémám abból, hogy jóval fiatalabbnak tűnök a koromnál. Inkább emiatt érnek negatív élmények. Tudom, hogy ez nem body-shaming, nem az alkatom miatt ér hátrányos megkülönböztetés, de mégis a testemen, a külsőmön alapszik.
Fiatalabb koromban viszont érintett a probléma. Azt tudni kell rólam, hogy van egy autoimmun betegségem (cöliákia), ami az én esetemben nemcsak ételallergiát, hanem felszívódási zavart is takar, emellett pedig véralvadási zavarban (APS) szenvedek. Ezeket a betegségek nagyon sokáig nem diagnosztizálták, csak a harmincas éveimben szereztem tudomást róluk és utána kezdtem el a diétákat, az injekciózást. Előtte viszont sokat ingázott a súlyom: nagyon meghíztam, majd elképesztően lefogytam. Amikor több kiló voltam, rosszul éreztem magam, de a társadalom sokkal elfogadóbb volt velem szemben.
Vékony nőként viszont folyamatosan azt hallgattam, hogy „miért nem eszel?” és „mit csinálsz, hogy ennyire lefogytál?”
Közben nem tettem semmit érte, hanem a felszívódási zavar volt az oka. Vagyis én mindkét nehézséget átéltem: a hízás és a fogyás miatt is folyamatosan kritizáltak, ami mentálisan nagyon megterhelt. Nagyon érdekes, hogy amikor molett voltam, akkor előadóművészként is sokkal elfogadóbbak voltak velem és többen jártak a koncertjeimre, mert többen tudtak azonosulni velem. Volt egy olyan koncertem, amelynek egy performansz jellegű előadás is a része volt. A közönség soraiban álló lányok közül többen is elvitték a színpad elől a barátjukat. Nem bírták nézni, hogy csinos lányok táncolnak és a női energiáról szól az előadás. Szerintem ez is a társadalom egyik nagy problémája: egy olyan ember, akit sokszor bántanak, önbizalomhiányos, az másokkal szemben sem tud elfogadó lenni. Én ezért nem ítélek el senkit, nem haragszom másokra, de nagyon elszomorít, hogy ez mennyire gyakori.
Azt is sokat hallottam, hogy „ú, de jól nézel ki a szülés után!” Miért? A szülés előtt nem néztem ki jól? Az ember teste változik, ez a normális. Erről nem kell beszélni. Szerencsére annak a generációnak, aki most – a pandémia alatt hirtelen – felnőtt, teljesen egyértelmű, hogy nem szétfilterezett, szétretusált képet osztanak meg magukról, hanem normálisakat. Ezzel szemben én, ha posztolok két fotót, akkor az egyik tele effektekkel, a másikon pedig nincs semmi szerkesztés. A Z-generáció csak röhög, nem értik, mi szükség a filterekre és a többi szerkesztésre. Felmerül bennük a kérdés, a mi generációnk miért nem teszi ki azt a normális fotót, amit szeretne? A most felnövők már tudják, hogy a különbözőségekből, apró hibákból nem kell ügyet csinálni. Vagyis egy nagyon intelligens és csodálatos generáció jön. Hamarosan ezek a kérdések – amik nekünk még hatalmas dolognak számítanak – már egyáltalán nem lesznek témák.
Farkas-Halász Évi (@halasz_evi)
Szerencsére az én profilomon elég ritkák a body-shaming hozzászólások, de privát üzenetben többször is kaptam már – természetesen név és arc nélkül – troll üzeneteket. Nem ez a jellemző, de sajnos előfordul. Szerintem nagyon ritka, ha valakire egy ilyen üzenet egyáltalán nincs hatással. Habár az ismert emberektől gyakran hallhatjuk, hogy az évek alatt megszokják, de biztosan senkinek sem esik jól. Természetesen én is emberből vagyok, ez rám is igaz. Próbálom kizárni az életemből, kibeszélni a sérelmeket a barátokkal vagy a férjemmel, de azért egy napig emészti magát az ember. Utána tudomásul veszem, hogy ez egy rossz ízű üzenet és nem velem van a gond, hanem a másik féllel. Nyilvánvalóan neki van problémája velem, vagy inkább nagyon gyakran saját magával. Ráadásul olyan erős kis közösséget sikerült kialakítani az oldalamon, hogy amikor valaki negatív megjegyzést ír, akkor a követőim a védelmemre kelnek. Ez nagyon boldoggá tesz.
Ma már elmondhatom, hogy sikerült egészen jól megbékélnem magammal, de tinédzserkoromban borzasztó volt a kapcsolatom a testemmel. A strandon folyamatosan takargattam magam, strandkendők vagy törölközők mögé bújtam. Nem is tudom, volt-e olyan, hogy egy bikiniben sétáltam végig a Balaton-parton. Talán ez lesz az első olyan nyár, amikor egyáltalán nem érdekel mások véleménye. Viszont ezt hosszú évek munkájával értem el. Most már ideje, hogy büszke legyek arra, három gyerek után így nézek ki. Tudatosítanom magamban: ez az én testem – amin nyilván vannak hibák –, de mindig a maximumot próbálom belőle kihozni.
Tavaly egyébként egy kis megfigyelést végeztem a nyaralás alatt, és észrevettem, hogy szinte mindenki behúzott hassal vagy lehajtott fejjel sétál be a vízbe.
Nagyon kevés olyan nő volt, aki felszabadultan ment fürdeni. Ez a frusztráció valószínűleg a mai irreális szépségideál egyik hozománya. Érdekes, hogy amikor én fiatal voltam, nem volt divat a nagy fenék. A Kate Moss-típusú topmodell alkat volt az ideál. Ezért mindig takargattam a fenekem. Bezzeg most mindenki nagy feneket szeretne, vékony derékkal, vékony karokkal, vékony lábakkal – amit szinte lehetetlen műtéti beavatkozás nélkül elérni. Az Instagramon számos olyan képet láthatunk, amiről laikus szemmel nem biztos, hogy el tudjuk dönteni, a valóságot mutatja vagy Photoshoppal módosították. Ezek a fotók olyan irreális képet mutatnak a fiataloknak, amelyek anatómiailag természetellenesek. Azt érzem, néhányan kezdik elveszíteni az egyediségüket, mert egyformára retusálják – vagy műtik – magukat. Ne akarjunk ennyire a sémára hasonlítani, hiszen csak egy van belőlünk. Szerencsére, egyre többen támogatják ezt a vonalat és mutatják meg a valódi női testet. Én is ezt szeretném képviselni.
Armstrong Emma (@armstrongemm)
Sajnos már offline és online is kaptam rosszindulatú megjegyzéseket a testalkatommal, illetve a súlyommal kapcsolatban. Elszomorító, hogy iskolás koromban nemcsak a diáktársaim, hanem nehány tanárom is csúf megjegyzéseket tett a külsőmmel kapcsolatban. Nagyon bántott, de próbáltam nem törődni vele és eltitkolni a szüleim elől. Azóta sokat gondolkodtam, ha akkor és ott felszólalok, lehet megelőzhettem volna, hogy mással is megtörténhessen ez. De gyerekként nehéz volt elképzelni, hogy nem vagyok egyedül, ez a probléma nem csak engem érint. Ez az oka annak, hogy az Instagram-oldalamat egyfajta naplóként használom. Remélem, hogy segíteni tudok másoknak azzal, hogy elmesélem a saját történetemet, a tapasztalataimat.
Egyébként nagyon nehéz megmondani, hogy ma mennyire bántanak meg a negatív megjegyzések. Mert ez attól is függ, hogy aznap éppen milyen az önképem. Mint mindenkinek, nekem is vannak jobb és rosszabb napjaim, és ez befolyásolja, hogyan reagálok. De mindig próbálok arra gondolni, hogy ezek a szavak vagy bántó gondolatok nem engem minősítenek, hanem mások saját magukba vetett bizalmáról – vagyis éppen annak hiányáról – árulkodnak.
Molett nőként mindig érnek rosszalló tekintetek a strandon és gonosz kommentek a social media platformokon, amikor egy testpozitív posztot megosztok. Azonban az elmúlt években fejlődtem, és kevésbé érdekel mások véleménye.
A lényeg, hogy én jól érzem magam és tudom, hogy a környezetemben lévő embereknek azt mutatom, igenis mindenki más és épp ez tesz minket széppé. Szerintem nagyon sok változásra van még szükség az elfogadás terén, de a body positivity mozgalom egy remek kezdőpont ehhez. Sajnos a világ szexista elméleteit nehéz elfelejteni, hiszen vannak olyan emberek, akiknek ez a komfortos és az az érdekük, hogy ez fennmaradjon. Pedig meg kellene engedni minden nőnek, hogy ő dönthesse el, például szeretne-e szőrteleníteni vagy sem. Minden nő tudja, hogyan érzi magát kényelmesen és ezt másoknak el kellene fogadniuk. Bezzeg a férfiaknak általában nem szólunk be a hónaljszőr, vagy egy-két plusz kiló miatt.
Urbán-Váradi Szandra (@forherszandra)
Szerencsére engem elkerültek a testszégyenítő megjegyzések.
Az egyik posztomhoz egyszer érkezett egy olyan komment, hogy kisfiús az alakom és egyáltalán nem nőies. Számomra ez azért volt nagyon furcsa, mert sok mindent el tudnék mondani a saját testalkatomról, de a „kisfiús” jelzőt pont nem használnám. Elgondolkodtam, hogy vajon miért láthatja valaki ilyennek, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, mert nem hiszem, hogy adnom kellene egy arctalan kommentelő véleményére.
Azt gondolom, hogy az online világban nagyon sokan könnyen dobálóznak a negatív kommentekkel és beszólásokkal, pedig valószínűleg, ha a valóságban, szemtől szemben kellene ugyanazt a megjegyzést elmondaniuk az illetőnek, akkor közel sem lennének ennyire bátrak. Ezért nem szabad túl komolyan venni ezeket a kritikákat. Azonban ez sokak számára nehéz feladat, hiszen nem mindegy, milyen az énképük, milyen a kapcsolatuk a saját testükkel. Akinek van önbizalma és egészséges önképe, illetve jóban van magával és a testével, azt valószínűleg nem fogja megrendíteni egy negatív komment. Amíg azokat az embereket, akik nem elégedettek a külsejükkel, bizonytalanok és kétségeik vannak saját magukkal vagy a testükkel kapcsolatban nagyon mélyen érint egy-egy beszólás.
Szerintem elképesztően károsak lehetnek a mindenkori szépségideálok, nem is szabadna ilyen eszményképeket megalkotni. Nincsen egy ideális testalkat, mert nem vagyunk egyformák, más a testfelépítésünk, a genetikánk, az életmódunk. Így nem lehet egy valamire rámondani, hogy az jó és a többi nem. Hiába divatos a nagy, kerek, formás fenék – vannak, akiknek (természetes módon) sohasem lesz olyan, mint amiket a közösségi média oldalakon látunk. Egész egyszerűen nem olyan az alkatuk. Ahogyan egy kerekebb, homokóra testalkatból sem lesz soha csontsovány modellalkat. Semmi értelme másokhoz hasonlítani a testünket, mert így olyan hamis illúziókba ringathatjuk önmagunkat, amiket talán soha nem fogunk tudni elérni és megvalósítani. Ez csak folyamatos frusztráltsághoz vezet, az egészségügyi következményekről nem is beszélve.
Nyitókép: Ava Sol/Unsplash
