4 szeretnivaló magyar márka, ahol rábukkanhatsz a tökéletes karácsonyi ajándékra

„Vegyél hazait” ajándékötletek, mert a magyar brandeknek most tényleg szüksége van a támogatásunkra! Mutatunk néhány imádnivaló apróságot, amivel ezt megteheted és még egy egyedi ajándékkal is meglephetsz valakit. Vagy magadat.

Néhány nappal ezelőtt egy ismerősöm Instagram oldalán köszönt vissza Gulyás Lídia (@szialidia) egyik grafikája, amelyen ez a felirat szerepelt: „Amikor egy kisvállalkozótól vásárolsz, valakinek az álmát építed”. „Én minden vásárlás után nyomok egy örömtáncot” – fűzte hozzá a barátom. Bele sem merek gondolni, hogy most milyen őrült mozdulatokkal nyugtáz egy-egy eladást. Hiszen egy ilyen év után elképesztően nehéz helyzetben vannak azok a hazai kisvállalkozók, akiknek normális körülmények között sem egyszerű kiépíteniük a vásárlókörüket. Az egyik kedvenc helyem már a világjárvány áldozata lett: a NOS november közepén bejelentette, hogy a második hullám és a gazdasági helyzet miatt december 23-án végleg bezárja a kapuit. Ekkor határoztam el, hogy egy utolsó látogatást még megejtek és azt is megfogadtam, hogy a lehető legtöbb karácsonyi ajándékot magyar márkáktól fogom beszerezni

Egyébként is azt gondolom, hogy a legszebb, legszemélyesebb termékeket náluk lehet megtalálni. Ezt bizonyítja a következő 4 hazai brand/alkotó is, akiknél elképesztően kedves tárgyakra bukkanhatsz. Ha valamelyik ismerősödnek mosolyt csalnál az arcára, akkor érdemes körbenézned náluk. De ne lepődj meg, ha te sem tudsz majd ellenállni ezeknek a csodás apróságoknak. A mözKondás pro tippje: ha szeretnéd, hogy a kiszemelt cukiság időben megérkezzen az ünnepek előtt, akkor ne késlekedj sokat a rendeléssel, mert a postán és az összes szállító cégnél az ünnepek közeledtével egyre nagyobb lesz a káosz és a fejetlenség.

Kirakós Budapest

Fotó: Kirakós Budapest

„Három rendkívül kreatív nő, akik rajonganak a színes mintákért, az ízléses berendezési tárgyakért, a kortárs művészetért és a gin tonicért” – állítja magáról Glaser Eszter, Lovrity Anna Katalin és Papp Regina a Kirakós Budapest weboldalán. A közös vállalkozás ötlete akkor született meg a fejükben, miután a hazai puzzle-felhozatalban hatalmasat kellett csalódniuk. Ezért úgy döntöttek, saját kezükbe veszik az irányítást és bebizonyítják, hogy a klisé városképeken és a virágos kompozíciókon túl is létezhetnek kirakósok. A szeptember óta működő Kirakós Budapest kínálatában jelenleg 8 termék található, különlegességük, hogy az összes grafikát egy magyar alkotó tervezte (akik az eladások bevételéből szintén részesülnek). Egy 300 darabos puzzle tökéletes ajándék lehet azoknak, akik lelassulni vágynak és játékos formában vezetnék le a stresszt. A lányok még abban is segítenek, milyen fontos infókat tüntess fel a kísérőkártyán: a Hárshegyi Vivi által tervezett Fire, Water, Airplane szett kirakása közben például érdemes sós chipset rágcsálni és Bon Iver 22, A Million albumát hallgatni. Mert ezekkel együtt lesz tökéletes a pillanat.

Klement Csaba

Fotó: @csabaklement/Instagram

Már több mint egy év eltelt azóta, hogy Klement Csaba gifjeiről ódákat zengtünk. Szerethető rajzai és animációi még a karantén legszörnyűbb napjain is képesek voltak megnevettetni minket, de furcsa kis kerámialényei is hasonló reakciót váltanak ki mindig belőlünk. Ugyanis az illusztrátor ezen a területen is kipróbálta magát, és nekünk nagyon úgy tűnik, rákapott a kerámiázás ízére. Az egészen apró, csúnyácska (a szó legnemesebb értelmében) és legtöbbször dínó(szerű) állatot ábrázoló díszekből legszívesebben az összeset felvásárolná az ember, de ha igazán szerencsés és gyors vagy, akkor Csaba egyik virágkaspójára vagy csészéjére is lecsaphatsz. A dekorációs elemekből viszont mindig akad bőven és garantáljuk, hogy bearanyozzák a szeretteid napját.

mözKondás

Fotó: @kondasbolt/Instagram

„Az abszurd humor és a magyar közmondások/szállóigék szerelemgyerekeként született meg a ‚‚madarat tolláról, kecskét káposztáról’’ és a ‚‚nem minden arany, ami János’’ kezdetű mondat is, amiket annyira megszerettünk, hogy legszívesebben magunkra varratnánk”így mutattuk be a tavasszal a Kondást. A jó hír, hogy most már tényleg bárki magára varrathatja a kedvenc mözKondás idézetét. A Kondás boltban ugyanis rengeteg lemosható tetoválás vár, amelyekhez egy szellemes karácsonyi üdvözlőlapot is vásárolhatsz. Leé Andrea és Koppányi Rita, a mözKondás oldal ötletgazdái már régen belopták magukat a szívünkbe kissé fárasztó, de nagyon szerethető humorérzéküknek köszönhetően, de az ünnepi kollekcióval újra levettek minket a lábunkról. A Kondásra jellemző abszurd humor ezúttal jól ismert karácsonyi életképekhez társul: a „klasszikus összetekeredett ki-rakta-ezt-így-el égősor” jelenetnek és a „laza szaloncukortűzdelős ujj átszúrások” régi fájdalmainak is emléket állítanak az üdvözlőlapok.

néni

Fotó: @neniceramics/Instagram

Móró Fruzsi kerámiái néhány embernél biztosan kiverik a biztosítékot. De azok, akik szeretik a szabálytalan, amorf formákat, amelyekhez ráadásul egy nagy adag testpozitív energia is társul, valószínűleg első látásra beleszeretnek valamelyik nénibe. A fiatal alkotó életében a kerámiázás eredetileg egy terápiás eszköz volt, nem tervezte, hogy egyszer eladásra kínálja majd őket. Valójában az alkotás gyógyító ereje azóta is tart, de a vázák, a tálak és a bögrék már nemcsak neki, hanem másoknak is segítséget nyújtanak. Fruzsi ugyanis személyes küldetésének tartja, hogy munkásságával azt üzenje, mennyire esszenciális az egészséges testtudat, önkép. Ezeket a gondolatokat, érzéseket jelenítik meg azok a festett nőalakok és feliratok is, amelyekkel a tárgyakat díszíti. Na, melyik ismerősödnek van szüksége egy kis #girlpower erőre?

Nyitókép: @kirakos_budapest, @kondasbolt/Instagram

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: