Szinte nap, mint nap használjuk ezeket a mondásokat, de azt vajon tudjuk, hogy honnan származnak?
Ha jól megfigyeljük, akkor észrevehetjük, hogy nagyon sokan használnak a mindennapi beszédükben különféle mondásokat. Van, aki mindig ugyanazt mondja, és vannak, akik egész széles repertoárral működnek a hétköznapokban. Érdekes, hogy nagyon sok esetben, „örököljük” ezeket a kifejezéseket, azaz állandóan hallottuk otthon, így észrevétlenül és automatikusan épült be a szókincsünkbe. Igaz ez, még akkor is, ha nem is értünk vele egyet vagy akkor is, ha nem is feltétlenül értjük. Sokszor megfigyelhető a magyar nyelv sajátossága is, amikor nyelvjárásonként máshogy ejtenek vagy fogalmaznak egy-egy szólást, de a jelentésénél ugyanarra gondolnak.
Az alábbi mondások nagyon gyakoriak, lássuk honnan erednek:
Csalánba nem üt a ménkü
Szeretett nagymamám egyik kedvenc mondása volt, szinte nap, mint nap hallottam tőle gyerekkoromban. Ő mennykőnek mondta, s akkor mindig azt gondoltam, hogy a „menny” előtag miatt valamiféle egyházi dologhoz köthető. Ennek a nagyon régi mondásnak egy szimpla megfigyelés az alaptézise: viharok esetén a villám, mindig a nagy, magas fákba csap bele, soha nem a köztük megbújó kisebb növényekbe. A csalán mindig haszontalan aljnövényzetnek számított, ami olyan szerencsés, hogy megússza ezeket az égi támadásokat. Az elmúlt évtizedek alatt aztán kibővült a mondás „hatóköre”: manapság egyre gyakrabban mondják gonosz, rosszindulatú vagy semmirekellő emberekre is, akik kvázi még azt sem érdemlik meg, hogy a villám beléjük csapjon.
Átesett a ló túloldalára
Ez volt a nagy kérdőjelünk a testvéremmel ovis korunkban, ugyanis sehogy sem bírtuk megérteni, hogy lehet átesni a ló túloldalára, ha nincs is ló? Természetesen ez sem újkeletű mondás, még abban az időben kezdték használni, amikor sokan tartottak lovat a háztájban. A lovat gyakran veszélyes és kiszámíthatatlan állatnak tartották, mert nagyon szélsőségesen tudott viselkedni. Így szállt rá a kifejezés az emberek azon csoportjára, akik gyakran végletekbe esnek. Akik gyorsan és rendszeresen változtatják az álláspontjukat, véleményüket. Sokszor a legszűkebb környezetüket is meglepve, hogy mennyire mást mondanak vagy tesznek ahhoz képest, amit korábban ugyanazzal a dologgal kapcsolatban kitartóan állítottak.
Nem akkor kell kutat ásni, amikor szomjan akar halni az ember
Bár ez sem mai mondás, ennél időszerűbb a mai világban talán nincs is. Az előre gondolkodásra, felkészültségre utal, hogy ne kétségbeesetten, az utolsó pillanatban kapkodva akarjunk bármit is megoldani. Szó szerint is érthető, mert amikor már valaki a szomjúságtól legyengül, akkor semmihez nincsen ereje, nemhogy kutat ásni. A világ jelenlegi helyzetét is jól érzékelteti: a globális felmelegedésnek és a rendkívüli mértékű környezet pusztításnak „köszönhetően” nagyon sok helyen már manapság sincs víz. Elkeserítő, hogy bár ennek voltak már korábban is jelei, valahogy erre az eshetőségre csak nagyon kevés országban voltak felkészülve. Emiatt észt veszejtve próbálják mindenhol megtalálni a megoldást, csak közben lesznek, akik tényleg szomjan halnak. Pedig ahogy a mondás is sejteti, az előre felkészülést nem lehet utólag elvégezni. De legalábbis könnyen nem.
A harag rossz tanácsadó
Mindennapi életünk során gyakran kerülünk kellemetlen helyzetbe vagy nem várt szituációkba. Ilyenkor szokta elborítani az elménket a harag vagy a düh, és nem feltétlenül tudunk „józanul” gondolkodni. Ezekben a pillanatokban könnyebben hozunk a hirtelen harangunkból adódóan rossz döntéseket vagy válaszokat, amelyeket később megbánunk. Mert valójában nem a józan eszünkre hallgatunk, hanem az adott szituációt próbáljuk lereagálni, sajnálatos módon rosszul. Emiatt esik meg gyakran, hogy amit nem átgondoltan, hanem haragból azonnal teszünk, azt később, de többnyire nagyon hamar megbánunk. Az öreg bölcsek erre az esetre szokták javasolni, hogy számoljunk el lassan háromig, s csak akkor mondjunk vagy tegyünk bármit is, ha még a négynél is helyénvalónak érezzük. Az biztos, hogy így kevesebb csalódás fog érni és nem kell magyarázkodni sem utólag.
Nyitókép: Thanasis Zovoilis/GettyImages
