4 tipp, hogyan ne nyúljunk az arcunkhoz

‚‚Ne nyúlj az arcodhoz!’’ - amilyen egyszerű feladatnak hangzik, olyan nehéz betartani. Ezzel az ösztönös magatartással nem könnyű felhagyni, de szerencsére nem is lehetetlen.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a múlt héten hivatalosan is bejelentette, hogy a koronavírust világjárvánnyá minősítették. Majd hozzátették, ez nem változtat semmit a WHO hozzáállásán, illetve azon, hogyan kell a szervezetnek, az országoknak és az embereknek cselekedniük annak érdekében, hogy megfékezzék a COVID-19 továbbterjedését. Azaz továbbra is fontos megőrizni a nyugalmunkat és megfogadni a szakértők tanácsait. Amennyiben tudsz, maradjon otthon, kerüld a tömeget, sokszor és alaposan moss kezet, illetve ne érintsd meg az arcod. De az a helyzet, hogy az utolsó tanácsot a gyakorlatban nem olyan könnyű betartani.

A szakemberek szerint a koronavírus főleg cseppfertőzéssel terjed, azaz szoros kapcsolat, érintkezés szükséges ahhoz, hogy valaki megbetegedjen. De közvetett úton is elkaphatjuk, ha olyan dolgot érintünk meg, aminek felületén jelen van a vírus. Például ha megfogsz egy kilincset, egy kapaszkodót, készpénzt és utána megvakarod az orrod vagy megdörzsölöd a szemed, azzal nagy kockázatot vállalsz. Lehet, hogy észre sem veszed ezt az ösztönös mozdulatot. A lipcsei egyetem egyik kutatásából kiderült, hogy még az orvostanhallgatók is (akik rengeteg baktériummal kerülnek kapcsolatba nap mint nap) óránként átlagosan 25-ször érintik meg az arcukat. Ez a szám még magasabb is lehet, ha valakinek valamilyen berögzült szokása is van, például a körömrágás. 

Ez az apró mozdulat a járvány idején azért veszélyes, mert a fertőzésnek meglehetősen nehéz átjutnia a kezeden lévő bőrrétegen – hacsak nincs valamilyen seb rajta. A szemeden, az orrodon és a szádon viszont egyszerűen utat tör magának és a szervezetedbe jut. Mivel sosem tudhatod, mikor érintesz meg szennyezett felületet, ezért a rendszeres kézmosás és -fertőtlenítés mellett érdemes arra is figyelned, hogy próbáld minél kevesebbszer megérinteni az arcod. Íme néhány tipp, ami ebben segítségedre lesz.

1. Ne ess túlzásba!

Mint említettük, az arcod megérintése egy olyan tudatalatti magatartás, amit rendszeresen megteszel. Olyannyira berögzült cselekvés, hogy még az egészségügyi szakembereknek is meggyűlik vele a baja. Ezt jól bizonyítja Sara Cody, a kaliforniai Santa Clara megye közegészségügyi igazgatójának esete. Az interneten azonnal elterjedt a róla készült videó, amin felszólítja az embereket, hogy próbálják meg elkerülni az arcuk megérintését, majd néhány pillanat múlva megnyalja az ujját. Az nem segít, ha folyamatosan azt ismételgeted, ‚‚ne érintsd meg az arcod’’. Sőt, a kényszer elfojtása épp ellenkező eredményt vált ki – mivel folyton ezen jár az agyad, lehet, hogy akarva-akaratlanul többször kapsz majd az arcodhoz, mint normál esetben tennéd. A megoldás, ha nem próbálsz meg mentálisan küzdeni ellene. Ne megtiltani próbáld, inkább légy tudatosabb! Ügyelj a higiéniára és figyeld meg, milyen gyakran érinted meg az arcod, majd ezt a számot próbáld meg csökkenteni. Erre is van néhány tippünk.

2. Keresd meg a kiváltó okokat!

Ha egy kicsit nagyobb figyelmet fordítasz arra, milyen gyakran érinted meg az arcod, akkor azt is könnyen kiderítheted, a leggyakrabban milyen szituációkban cselekszel így. A stresszes helyzetekben a körmöd rágod, unalmadban a szempilláddal játszol? Ha izgulsz, akkor mindig a szemöldököd piszkálod? Ha felismered, milyen körülmények között jelentkezik rendszeresen ez az ösztönös cselekvés, akkor sokkal könnyebben meg tudod akadályozni, hogy folyamatosan az arcodhoz érj.

3. Válassz másik szokást!

Már tudod, hogy általában miért érinted meg az arcod, a következő lépés, hogy az ösztönös mozdulatot próbáld meg egy másik cselekvésre cserélni. Például az arcod helyett érj hozzá a kezedhez, játssz az ujjaiddal vagy találj valamit, ami lefoglalja a kezeidet. Ha sokszor vagy ideges, keress valamit, ami stresszlabdaként szolgálhat, de előtte mindenképp fertőtlenítsd. Így sem tudod megállni, hogy az arcod felé nyúlj? Akkor rakd zsebre vagy kulcsold össze a kezed, ha éppen ülsz, akkor dugd a combod alá. Ha egy könnycseppet szeretnél letörölni vagy viszket az orrod, mindig használj papírzsebkendőt!

4. Ne feledd, ez csak egy a sok fontos szabály közül!

Fontos, hogy ne érintsd meg az arcod? Természetesen, de ugyanilyen fontos, hogy az összes többi szabályt kövesd. Az ajánlott óvintézkedések betartása 100 százalékosan nem garantálja, hogy a betegség nem dönt le a lábadról, de minél több óvintézkedést teszel, annál kisebb az esélye, hogy elkapd a fertőzést.

Nyitókép: Willie B. Thomas/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: