4 tipp, hogyan használd fel a megszáradt kenyeret

Egy átlagos háztartásban a péksütemények közel egyharmada végzi a kukában - ez a szám egy kis odafigyeléssel, valamint néhány trükkel könnyen csökkenthető.

Mindannyian jártunk már úgy (nem is egyszer), hogy elfeledkeztünk a kenyértartóban lévő cipóról, ami pár nap után csontszárazan már semmire nem volt alkalmas. A felmérések szerint egy átlagos háztartásban egy év alatt a megvásárolt/elkészített kenyerek 32%-a a kukában landol, pedig nem kellene, hogy így legyen.

Mentsd meg a még puha kenyeret

Első lépésként akadályozd meg, hogy a péksütemény kiszáradjon! Csak néhány apróságra kell figyelned. Például ne tárold a megkezdett kenyérféléket a konyhaablak közelében, hiszen a napfény és a meleg hatására hamarabb megromlanak. Illetve a hűtőszekrény tetejére sem érdemes tenni, hiszen a gépből kibocsátott hő hasonlóan káros az ételre. Ha hideg, árnyékolt helyen tartod azzal akár napokkal is meghosszabbíthatod az élettartamát. A nagyszüleid/szüleid trükkjeit is ellesheted: például tekerd konyharuhába vagy tegyél egy-két kockacukrot a kenyértartóba.

Ha látod, hogy a péksütemény már nagyon közel jár ahhoz, hogy kiszáradjon, akkor fagyaszd le. A mélyhűtőben hónapokig eláll, és bármikor felhasználhatod. Mielőtt lefagyasztod érdemes felszeletelni és kisebb adagokra osztani – így ha csak egy szendvicset kívánsz meg, nem kell fél kiló kenyeret kiolvasztanod. A mélyhűtött kenyeret először szobahőmérsékleten olvaszd ki, majd néhány percre tedd a sütőbe – ezzel újra életet lehelsz bele.

Mi a teendő, ha már bekövetkezett a baj?

Fontos megjegyezni, hogy a megszáradt, kemény cipó még felhasználható, de a penészes nem. Utóbbi esetben sajnos nincs más választás, mint a szemétbe dobni. Akkor is, ha csak egy apró foltot fedeztél fel rajta. A kenyér viszonylag puha, laza szerkezetében a penész könnyebben elterjed – ha levágsz egy kis részt azzal koránt sem biztos, hogy mindet eltávolítottad. Miután megbizonyosodtál arról, hogy a penésznek nyoma sincs, akkor több lehetőséged is van arra, hogy felhasználd a megszáradt péksütit.

1. Készíts krutont!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jen Casali (@jenerousplates) által megosztott bejegyzés

  1. Melegítsd elő a sütőt 200 fokra.
  2. 3-4 szelet kenyeret vágj apró kockákra, locsold meg őket olívaolajjal és egy kis fokhagymát is dörzsölhetsz a felületükre.
  3. Öntsd a kenyérkockákat egy sütőpapírral bélelt tepsibe, locsold meg még egy kis olajjal és süsd 13-15 percig. A felénél forgasd meg a kenyereket.
  4. A krutonnal megszórhatod a különböző krémleveseket, főzelékeket vagy a salátákban is felhasználhatod őket.

2. Házi zsemlemorzsa

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jessica Gavin (@jessica_gavin) által megosztott bejegyzés

  1. Melegítsd elő a sütőt 150 fokra.
  2. Egy aprítógépben daráld le a kenyeret.
  3. Egy sütőpapíros tepsiben oszlasd el a kenyérmorzsát és nagyjából 10 perc alatt süsd aranybarnára (közben párszor kevergesd át).
  4. Miután kihűlt öntsd egy üvegbe/dobozba – zárt helyen akár egy hónapig is eláll.

Tipp: A morzsát akár ízesítheted is. Például ha olaszos ízvilágot szeretnél elérni, akkor egy csészényi zsemlemorzsához adj fél teáskanál sót, 1/8 teáskanál fokhagymaport és ízlés szerint szárított bazsalikomot, oregánót, kakukkfüvet vagy rozmaringot.

3. Kényeztesd magad egy kiadós reggelivel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Zeynep Dinç (@toastsforall) által megosztott bejegyzés

A bundás kenyér, vagy a brunchok egyik kedvenc fogása, a francia pirítós elkészítéséhez nincs szükséged friss, puha kenyérre. A száraz péksütemény felszívja tejet és a tojást, miután zsiradékban kisütötted, észre sem veszed majd a különbséget. Az már csak rajtad áll, hogy a sós vagy az édes verziót készíted el, esetleg felturbózod a receptet és még meg is töltöd valamivel a szeleteket.

4. Az angolok kedvence: kenyérpuding

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Violeta Pasat (@violeta.pasat) által megosztott bejegyzés

Hozzávalók:

  • 20 dkg száraz péksütemény
  • 2 csésze tej
  • 4 tojás
  • fél csésze cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 teáskanál fahéj
  • fél teáskanál vanília aroma
  • csipet só

Elkészítés:

  1. A megszáradt péksüteményeket vágd vékony szeletekre.
  2. Egy hőálló tál belsejét kend ki vajjal, és a szeletek felét helyezd el az alján.
  3. Egy közepes méretű tálban keverd össze a tejet, a tojást, a cukrot, a vaníliás cukrot, a fahéjat, a vanília aromát és a sót, majd a felét öntsd a kenyérszeletekre.
  4. Ezután jöhet a maradék kenyér és a tojásos-tejes massza másik fele.
  5. A tálat 15-20 percre tedd a hűtőbe és közben melegítsd elő a sütőt 160 fokra.
  6. 45-50 perc alatt süsd meg a kenyérpudingot.

Nyitókép: Debby Lewis-Harrison/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked: