40 lépés, hogy kitisztuljanak a gondolataid – Tippek, trükkök A-tól Zs-ig

A test, a lélek és a szellem hármasa adja meg az egységet és a teljes egészséget. Az első kettővel már foglalkoztunk, így itt az idő, hogy górcső alá vegyük a harmadik pillért is: a szellemi épséget.

Ma már nem kérdés, hogy a lelki egészség is legalább annyira fontos, mint a testi, azonban itt be is zárjuk a kört. A szellemi jólléttel nagyon keveset foglalkozunk. Jóformán még azzal sem vagyunk tisztában, hogy mi is tartozik a szellemi síkhoz. A magyar nyelv ilyen téren nincs segítségünkre, sőt inkább összezavarja az embert a szellem kifejezés, hisz kísértetekre és nemlétező dolgokra gondolhatunk, holott egy olyan részünkről van szó, amellyel naponta kapcsolatba kerülünk. Az elme/szellem, mint az ember fő alkotóeleme, nagyon összetett rendszer, amely leginkább a gondolatainkon keresztül nyilvánul meg. Mindaz a belső monológ, ami naponta lejátszódik a fejünkben és kifejeződik a beszédünkben, cselekedeteinkben. Az élethez való hozzáállásunk, hit- és értékrendszerünk. Ez az, ami megkülönböztet minket a többi élőlénytől és ezáltal az egészség harmadik alappillérét képezi. Vegyük hát sorba, melyek azok a lépések, amikkel ezt a felső irányítórendszert támogathatjuk! Tippek és trükkök A-tól Zs-ig:

A– Alakíts ki egy erős belső értékrendet és tartsd is magad hozzá. Vizsgáld meg mi az, ami a te életedbe belefér és mi az, ami nem.

Á– Állítsd át a világszemléleted. Láss túl a híradók negatívfókuszú áradatán, és fordítsd a figyelmed a jó dolgokra, amik értéket képviselnek, és az olyan emberekre, akik pozitivitást és erőt sugároznak.

B– Bontsd fel a régi szálakat. Vágj el minden olyan szálat, ami hátráltat az előrejutásodban.

C– Cipelés helyett, tedd le a terheket, amik már régóta nyomják a vállad.

Cs– Csupaszítsd le a gondolataid. Figyeld meg a belső monológod és csakis azokat a gondolatokat tartsd meg amik építenek.

D– Dolgozz rajta, hogy azon az úton haladj, ami elvezet az életcélodig.

Dz– Edzd az agyad! Fejts keresztrejtvényt, gondolkozz a jövődön, oldj meg problémákat! Mozgasd meg azokat az agytekervényeket!

Dzs– Dzsessz és komolyzene. Néha nem árt félretenni az aktuális slágereket és kihasználni a klasszikus zene áldásos hatásait, hisz inspirál, feltölt és kitisztítja a gondolatokat.

E– Előzd meg az „összecsapnak a hullámok a fejem felett” állapotot! Találj ki stratégiát azokra az időszakokra, amikor érzed, hogy közeledik a vihar!

É– Éld az életet tudatosan!

F– Fejleszd a tudásod! Tanulj új dolgokat!

G– Gőzt ki kell engedni néha. Nem egy gép vagy, hanem ember, akinek szüksége van arra, hogy megállítsa időnként a cikázó gondolatokat.

Gy– Gyújtsd lángra a kíváncsiságod! Érdekeljen, hogy mi zajlik körülötted. Kutass, érdeklődj és fedezd fel a világot. Ehhez sohasem lehetsz túl öreg.

H– Ha változást szeretnél látni a világban, akkor változz meg te.

I– Ismerd be, ha hibázol.

Í– Írj bakancslistát! Az élményeket senki nem veheti el tőled, ez az, amire egész életedben emlékezni fogsz.

J– Javítsd meg a dolgokat, ne pedig kidobd őket.

K– Kapcsold ki a belső kritikusodat. Hidd el sokkal szebb az élet, ha nem egy folyton becsmérlő személlyel élsz együtt, ezért hagyj fel önmagad lealacsonyításával.

L– Légy szakértője annak, amit szeretsz. Legyen az a munkád, a művészet, a hobbid, akármi csak tedd bele a lelkedet, hisz ezáltal épül az elméd.

Ly– Lyukak nélkül nincs mit befoltozni. Nem baj, ha vannak hiányosságaid, igyekezz egyre jobbá válni.

M– Meditálj. Kapcsolódj önmagaddal.

N– Ne birtokolj dolgokat, hanem tégy magadévá olyan tulajdonságokat, amik jobb emberré tesznek.

Ny– Nyitott legyél. Ne mondj nemet egyből az ismeretlenre, mert lehet, életed legjobb lehetősége rejtőzik mögötte.

O– Olvass! Cikket, regényt, folyóiratot, sportújságot, verseket, bármit.

Ó– Óvakodj a túl sok kacattól, az csak rendetlenséget kelt a fejben.

Ö– Öregedéssel barátkozz meg. Az elmúlás és az öregedés tabutéma a társadalomban, azonban attól, mert a szőnyeg alá seperjük, még be fog következni. Készítsd fel magad rá, emésztgesd a témát.

Ő– Őrizd magad a külső befolyástól. Alakítsd ki a saját világszemléletednek megfelelő véleményt különböző témakörökről és ne hagyd, hogy sodorjon az ár és a tömegvélemény.

P– Próbálj csatornát találni a kreativitásod számára.

R– Rutin, törd meg néha. Minden szombaton otthon reggeliztek? Legközelebb ugorjatok ki a városba egy hangulatos brunch-ra.

S– Semmi sem a tiéd. Az életben mindent, amid van csak kölcsönkapsz. Vigyázz rá, örülj, ha van útitársad, vannak kedves tárgyaid, de ne próbálj uralkodni felettük.

Sz– Szabad akaratod van. Az életedért csakis te vagy a felelős.

T– Te vagy az egyetlen, aki mindig melletted lesz. Egyedül léptél ebbe a világba és egyedül fogsz távozni is. Légy hát jó szövetségese saját magadnak.

Ty– Tyúkeszűnek tyúk a barátja, avagy válogasd meg milyen embereket engedsz a közeledbe!

U– Utólag ne bánkódj semmin. Mindennek megvolt az oka, amiért meg kellett történnie.

Ú– Úgy élj, hogy tudd, nem elszenvedője, hanem alakítója vagy a saját sorsodnak.

Ü– Ütemterved legyen. Ez nem azt jelenti, hogy 20 évre előre megtervezed az életed, sokkal inkább arról szól, hogy tudd merre haladsz.

Ű– Űzd el az elégedetlenséget. Nézz fel a csillagokra és vedd észre mennyire parányi vagy ebben az Univerzumban, mégis mekkora jelentősége van a te létednek is. Légy hálás és találd meg a helyed a világban.

V– Válogasd meg a szavaid és mindig kétszer gondold át mielőtt kimondasz valamit.

Z– Zárd ki a múltat és a jövőt is a jelenből. Soha nem lesz lehetőséged még egyszer megélni ugyanazt a pillanatot.

Zs– Zsúfolt életben nincs idő az elmélkedésre. Holott nagyon nagy szükségünk van néha a csendre és arra, hogy meghalljuk a belső hangunkat. Teremts néha „épp nem csinálok semmit, csak bámulok ki az ablakon” pillanatokat.

Nyitókép: Ekin Ozbicer/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: