Március 6-án pénteken a nappalimban üldögéltem, amikor kaptam egy hangposta üzenetet, „Hívj vissza!”, - hallottam sürgető hangnemben. Ekkor már tudtam, hogy pozitív lett a koronavírus, vagyis a COVID-19 tesztem.
Most nagyjából jól vagyok, még kicsit nehezen veszem a levegőt, néha ez köhögéssel is párosul, de a helyzet még mindig hihetetlen számomra…
Február 25-én, kedden részt vettem egy ebéden hét másik emberrel együtt egy étteremben. Azt gyanítom, hogy itt kaphattam el a vírust. Később megtudtam, hogy egy ember fertőzött volt, de még nem érzékelte magán a tüneteket. Én és két másik ember már péntekre lebetegedtünk. Azt mondták, hogy az ő tüneteik nagyon enyhék és csak egy nagyon rövid ideig volt lázuk. Az én helyzetem egy kicsit rosszabb volt.
Február 28-án, pénteken torokfájással és fejfájással ébredtem. Otthonról dolgozom, de délre már annyira rosszul lettem, hogy abba kellett hagynom a munkát. Délután kettőre hidegrázásom volt és sajgott az egész testem, amit enyhe láz is kísért. Bevettem egy lázcsillapítót, a láz fél óra múlva elmúlt. Délután háromra már az ágyban voltam és egészen másnapig ott is maradtam. Először azt hittem, hogy csak influenza.
Seattle környékén élek, és aznap, amikor lebetegedtem hallottam a hírt, hogy valaki a környéken elkapta a COVID-19 vírust. Azt is olvastam, hogy az illetőnek senki olyannal nem volt kapcsolatban, aki külföldön járt volna a fertőzött településeken, szóval azt gyanították, hogy valaki más a közelben fertőzhette meg őt a tudta nélkül. Február 29-én, szombaton bementem a közeli klinikára és újra megmérték a lázamat. A nővér influenza elleni oltást adott, de én már akkor a koronavírusra gyanakodtam.
Hazaértem, és újra felhívtam a nővért, akivel korábban beszéltem a klinikán, és megkérdeztem, hogy elvégezhetném-e a tesztet COVID-19-re, erre ő azt mondta, hogy nem felelek meg a tesztelésre vonatkozó feltételeknek. Akkor még az volt, hogy ahhoz, hogy valakit teszteljenek, az illetőnek kapcsolatban kellett állnia olyannal, akit a fertőzés gyanújával épp vizsgáltak, vagy járt Kínában. A nővér azt tanácsolta, ha kimondottan az influenzára szeretnék elvégeztetni egy tesztet, akkor elmehetek a sürgősségire. Azonban ezt nem javasolta, mivel az már így is tömve volt influenzás betegekkel, és így azt kockáztattam volna, hogy megfertőzök másokat, vagy magamat tenném ki olyan vírusoknak, amit mások már elkaptak. Így inkább otthon maradtam.
Helyette azt az útmutatást adta, hogy vegyem fel online a kapcsolatot a Seattle Flu Study szervezettel. Ez egy kutatási projekt, ahol, ha megfelelsz a kritériumoknak küldenek neked egy készletet, amivel mintát kell venni az orrodból vattával, amit megkérnek, hogy küldj vissza nekik. Nem vagyok biztos benne, hogy a nővér tudta, hogy itt a mintákat tesztelik koronavírusra is, de hálás vagyok neki, amiért ebbe az irányba terelt.
Két órán belül jött is a futár a készlettel, azonban mivel hétvége volt csak hétfőn küldtem vissza a mintát. Március 6-án pénteken pedig megkaptam a sorsfordító hangüzenetet az Egészségügyi Minisztériumtól. Ahogy a nő azt mondta, hogy hívjam vissza, már tudtam, hogy valami nem stimmel. Amikor elértük egymást a telefonon elmondta, hogy a teszt pozitív lett.
A hölgy, aki a hírt közölte fantasztikus volt. Nyugodt volt, megkérdezte, kikkel voltam közvetlen kapcsolatban az utóbbi időben és megbeszéltük a karantén szabályait. Azt az utasítást kaptam, hogy zárkózzak be 72 órára miután elmúlt a lázam, vagy egy héttel azutánig, hogy az első tüneteim megjelentek – amelyik később következett be. Ekkora már egy hete önkéntes karanténban voltam. Szövegíró vagyok, így eleve otthonról dolgozom, amit bármikor tudok folytatni, ha jobban vagyok.
Van egy férjem és két gyermekem, akik 7 és 10 évesek, szerencsére ők nem kapták el. A koronavírus akkor még nagyon ismeretlen volt, ma is az még nagyon sok szempontból, szóval tényleg teljesen elszigeteltem magamat mindenkitől és csak az ágyban voltam az első 72 órában, amíg beteg voltam. Visszagondolva ez biztosan segített abban, hogy a családom ne kaphassa el a kórt.
Az Egészségügyi Minisztérium azonban arra kérte a családomat, hogy vonuljanak önkéntes karanténba 14 napra, így meg tudják figyelni őket, valamint figyelik, hogy produkálnak-e bármilyen tünetet. Ez azt jelentette, hogy ők sem hagyhatták el a házat. Az én karanténom már lejárt, de még mindig nem mentem ki, részben azért, mert úgy éreztem, a tudomány még mindig nem válaszolta meg azt a kérdést, hogy mennyi ideig fertőz ez a vírus.
A férjem tesztje negatív lett egy pár napja, így a gyermekeimen nem végzik el, kivéve, ha bármilyen tünetet produkálnak. A mai napig nem ölelkezünk, vagy adunk puszit egymásnak, ami nagyon nehéz. Azonban együtt fertőtlenítjük a lakást, amit a 7 éves kislányom imád csinálni, hatéves kora óta az ő dolga letörölni az ajtógombok, a kilincs és a mosdó letörlése. Szeretném azt hinni, hogy ezzel egy kicsit meg tudjuk akadályozni a vírust a lakásban.
Igazából maga a betegség nem volt annyira szörnyű. Néhány éve, amikor elkaptam az influenzát, azt sokkal rosszabbnak éltem meg. A koronavírussal lebetegedni más érzés, hiszen itt légszomjat érzékeltem, ami rögtön egy jel volt, hogy egy másfajta betegségem lehet. Akkor is tudtam lélegezni, de olyan volt mintha egy egész lélegzetet nem tudtam volna venni, ami kicsit ijesztő volt. Alapvetően egészséges ember vagyok, aki hamar kigyógyul bármilyen betegségből. Ez viszont már két hete tart és csak most jövök ki belőle, a jelenlegi állapot nagyon hasonló a megfázáshoz vagy az influenzához.
Amit nehezen viseltem, hogy mindenkit értesítenem kellett, akivel kapcsolatba kerülhettem, hogy lehet, ők is elkapták a vírust. Órákig telefonáltam és rossz érzés volt, hogy tudtam ezzel a hírrel teljesen felforgatom egy másik ember életét, de mindenki nagyon hálás volt, amiért elmondtam neki. Ez az élmény sokkal stresszesebb volt, mint azt elsőre hittem és keményebb is, mint maga a betegség.
A minket körülvevő közösség azonban nagyon támogató volt, nagyon sokan kérdezték meg, hogy szükségünk van-e bármire a boltból, azonban tudom, hogy még mindig félelem és stigma övezi az új járványt, pont ezért is döntöttem úgy, hogy névtelenül elmesélem a történetemet. Számomra a koronavírus fertőzés kordában tartható volt, de tudom, hogy ez nem mindenkinél van így.
Legjobban azokért az emberekért aggódom, akiknek az egészsége eleve nem 100%-os, pont ezért fontos, hogy olyan intézkedéséket vezessünk be, amivel a járványt gyorsan meg tudjuk fékezni. Remélem senki sem fontolgatja, hogy bármilyen nyilvános eseményen részt venne, főleg, ha lázas, vagy valamilyen tünete van. Mindannyiunknak meg kell tennünk mindazt, amit tudunk, hogy mások biztonságban legyenek.”
Forrás: redonline.co.uk
Nyitókép: Nico De Pasquale Photography/Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Koronavírus: De mit mondjak a gyereknek?
- A koronavírus azt is befolyásolja, mit olvasunk – De tényleg szükségünk van még több pánikra?
- Tiszta otthon, boldog lakó – avagy takarítással tényleg leküzdhető a depresszió
