45 ok, miért ne csald meg a párod

Szakemberek szerint 8 fő kategóriába sorolható az a közel 50 indok, ami miatt úgy döntünk, hogy hűségesek maradunk a kapcsolatunkban. Sőt, azt is kiderítették, hogy a nők vagy a férfiak hajlamosabbak inkább a félrelépésre!

Ha hűtlenségről van szó, igazán paradox jelenségről beszélhetünk, hiszen annak ellenére, hogy a közvéleményben ez a fogalom a mai napig tabutémának és szégyenletesnek számít, amerikai kutatások szerint minden harmadik férfi és ötödik nő életében legalább egyszer házasságon kívüli viszonyt folytat. Persze nehéz lenne globális következtetéseket levonni a tengerentúli adatokból, ám azt biztosan kijelenthetjük, hogy a félrelépés valójában nagyon is gyakori, pusztán még mindig nem (annyira) illik beszélnünk a miértjeiről és a lelki hátteréről. Ám ha az a kérdés merül fel, miért is NE csaljuk meg a párunkat, már sokkal nyitottabb párbeszédet folytatunk. Különböző interjúk és felmérések alapján a szakemberek 8 fő kategóriába sorolták azt a 45 okot, amiért az emberek nem lépnek félre. Az eredmények egyébként azt igazolják, hogy a nők kevésbé hűtlenek, leginkább azért, mert elégedettek a kapcsolatukkal és mert sokkal inkább hajlamosak arra, hogy bűntudatban éljenek utána.

Íme a 45 leggyakoribb ok, amiért az emberek nem csalják meg a partnerüket:

„Elégedett vagyok a kapcsolatommal.”

  • A partnerem jól bánik velem
  • Sok szempontból előnyös számomra a kapcsolatom, ezeket nem szeretném elveszíteni
  • Nem akarom tönkretenni a kapcsolatomat
  • Tisztelem a társamat
  • Nem akarom elárulni a páromat
  • Jól érzem magam a partneremmel
  • A társam nem érdemli meg, hogy megcsaljam
  • Nem akarom bántani a páromat
  • Szeretem a partneremet

„Mit szólnak majd hozzá mások?”

  • Aggódom amiatt, mit gondolnának az emberek rólam, ha ez kiderül
  • Félek, hogy a társadalom megbélyegez
  • Nem örülnék, ha az emberek tudomást szereznének róla
  • Tartok a partnerem barátainak a reakciójától

„Mi lesz, ha lebukom?”

  • Szégyellném magam, ha napvilágra kerülne
  • Egy ilyen cselekedet nem egyezik a hitemmel, a vallásos meggyőződéseimmel

„Bűntudatom lesz…”

  • Nem érezném jól magam a bőrömben, ha megtenném
  • Nem tudnám úgy tovább élni az életem, hogy bűnösnek tartom magam
  • Bűntudatot éreznék
  • Nem tartom helyesnek
  • Nem tartom etikusnak
  • Szégyellném érte magam
  • Nem akarok kettős életet élni
  • Nem akarom elárulni a partnerem bizalmát
  • Monogám típus vagyok
  • Tisztelem magam
  • Nem szeretek hazudni
  • Sok embert megbántanék ezzel

„Nincs okom rá, hogy megtegyem”

  • A párom egyáltalán nem provokált
  • Úgy érzem, van potenciál a kapcsolatomban
  • Félek, hogy nagyon élvezném és később újra elcsábulnék
  • Nem találkoztam olyan vonzó emberrel, aki miatt megtenném

„Félek a párom reakciójától”

  • Félek, hogyan reagálna a partnerem arra, ha megtudná
  • Aggódom, hogy a társam tudomást szerez róla
  • Közös gyermekünk van a párommal
  • Tartok tőle, hogy a partnerem erőszakosan reagálna rá

„Nem akarok bajba kerülni”

  • Félek, hogy bevallom a páromnak
  • Sosem volt rá lehetőségem
  • Aggódom attól, mit szólnának hozzá a partnerem szülei, ha megtudnák
  • Félek, hogy megbánom
  • Tartok attól, milyen következményei lennének annak, ha megtenném
  • A barátaim azt tanácsolták nekem, ne tegyem meg
  • A szüleim azt tanácsolták nekem, ne tegyem meg
  • Félek, hogy elkapnék valamilyen szexuális úton terjedő betegséget

„Aggódom amiatt, mi történne velem”

  • Nem örülnék neki, ha ez velem történne meg
  • Félek, hogy a párom ugyanezt teszi velem

Forrás: Psychology Today
Nyitókép: Glasshouse Images/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: