5 dolog, amit meg kell tenned ahhoz, hogy egészségesebben élj!

Ha életmódváltás előtt állsz, fogadd meg a tanácsainkat!

Az életmódváltás időszaka alatt sokan hangsúlyozzák a mértékletességet, viszont mi most ennél többet mutatunk. Fogadd meg tanácsainkat, hogy fittebb, egészségesebb lehess!

A január a legtöbb megváltott, de soha fel nem használt kondibérlet hónapja. Magam is fogadtam már meg olyat, amit körülbelül január 10-ig tartottam be. Elhalt a lelkesedésem, és nem volt senki, aki számon kérje rajtam a fogadalmam, így szépen lassan letettem a világmegváltó tervemről.

Életmódváltást viszont nem csak ebben a hónapban kezdhetsz. Sőt, ennek egy olyan folyamatnak kell lennie, amely nem csak pár napig tart, hanem szinte egész életeden át. Ezért nem szeretem a diéta szót használni, hiszen az egyfajta időszakosságot takar, míg az életmódváltás kifejezés azt, hogy az eddig megszokott rutinodon változtatsz.

Ne legyünk ennyire drasztikusak!

Nem vagyok a diéták híve, sosem fogyóztam, nem az én műfajom. Lehet, hogy azért, mert képtelen lennék betartani egy szigorú étrendet, amelyet más erőltet rám. Voltak kísérleteim persze: cukormentes hét, időszakos böjt stb. De egyik sem tartott sokáig. Persze, mindegyikből tanultam. Leginkább önfegyelmet.

Csempéssz be a konyhádba új, egészséges alapanyagokat, amiket eddig még nem használtál!

Így mindenek előtt le kell szögeznem:

Kukába az önsanyargató diétákkal!

Ezek sehova sem vezetnek – nagyjából csak vissza a kiindulóponthoz. Egy egészséges étrendben helye van minden táplálékcsoportnak, csak meg kell találnod a megfelelő arányokat. A kulcs a mértékletesség! Ettől függetlenül az sem árt, ha időkénként egyszerűen csak mérlegelsz, hogy egy tábla csoki vagy egy tál zöldségleves visz-e közelebb a célodhoz.

Rengeteg információ létezik online, viszont mivel „ebben az esetben az egészségedbe fektetsz be, így ha hosszú távon szeretnéd élvezni életmódváltásod eredményeit, akkor mindenképp keress fel egy szakembert” – tanácsolja szakértőnk, Petri Nóri. Rengeteg tényező – életkor, testmozgás, testsúly és testösszetétel – befolyásolja, hogy kinek melyik diéta segít elérni a célját.

Emellett emlékezz rá, hogy mindezt önmagadért kezdted el, ne árts magadnak a folyamat alatt! Többnyire csak saját magadnak tartozol felelősséggel – hacsak nem edzel profi trénerrel.

Találd meg azt a mozgásformát, amely segít elérni a célodat!

Létezik néhány alapelv az életmódváltás során:

  1. Egyél!

Na jó, ez furcsának hangozhat így első tanácsként, viszont az, aki valaha diétázott már komolyabban, tudja, hogy fontos az étkezés. Semmi értelme annak, hogy napi 500-1000 kalóriával sanyargatod a tested, ami maximum arra elég, hogy összeess bárhol, bármikor. Étkezz napi ötször, és kis adagokat fogyassz, ezek pedig megfelelő arányban tartalmazzák a szükséges makrotápanyagokat.

A hasad korgása ne büszkeséggel töltsön el. Ez a hang nem azt jelzi, hogy sikert értél el. Ha éhezteted magad, azzal pont a célod elérése ellen teszel, ugyanis ilyenkor a szervezet raktározó üzemmódba kapcsol. A bevitt kalóriákat azonnal megköti, hiszen tart attól, hogy csak sok idő elteltével jut újra táplálékhoz. Ez lassítja az anyagcserédet is, sőt, nem eredményez fogyást.

Vezess táplálkozási naplót!
A WooHoo táplálkozási tanácsadója, az Éléskarma blog írója, Petri Nóri szerint ez abban is segít, hogy felismerd, mely ételek elfogyasztása után érzed magad kevésbe komfortosan. „Nekem személy szerint a szénhidrátdús reggelik nem váltak be, mert egy órával az elfogyasztásuk után már éhes voltam. Ha figyelsz a tested jelzéseire, megtudhatod, hogy hol hibáztál.” Ez is segíthet az életmódváltás során.
  1. Vigyél be sok folyadékot!

A vízfogyasztás legyen a prioritás, viszont ne feledd, rengeteg magas víztartalmú gyümölcs és zöldség kapható! Ott van például a paradicsom, a spenót, az uborka, az alma és a dinnyefélék. Ezeknek nagy előnye, hogy a folyadék mellett vitamint is juttatnak a szervezetedbe. A lényeg, hogy a rendszeres, megfelelő mennyiségű folyadékbevitel támogatja az anyagcserédet, és megfelelően eltelíti a gyomrodat. Ezért célszerű beiktatnod a levest a főétel fogyasztása előtt, még akkor is, ha ez nem volt szokásod korábban!

  1. Mozogj!

Az életmódváltás nem csak a diétáról szól. A rendszeres testmozgást is szokásoddá kel tenned. Kezdd egy olyan mozgásformával, amellyel régóta szimpatizálsz. Ha a lassabb tempójúak jönnek be, akkor a jóga vagy a pilates a te műfajod. Ellenben ha tempós edzésekre vágysz, akkor például az aerobik, a tabata és a piloxing is ideális lehet számodra.

Ne félj tanácsot kérni egy edzőtől, aki pontosan meg tudja állapítani, hogy a célod elérése érdekében milyen sportág mellett érdemes letenned a voksod. Nem mindegy, hogy az állóképességeden szeretnél javítani, izmosodni akarsz, vagy álmod, hogy tónusosabb és hajlékonyabb legyen a tested. Ezek eléréséhez más-más típusú mozgást kell végezned. Bármibe is kezdesz, ha teheted, eddz hetente legalább 2-3 alkalommal!

Belefér lefekvés előtt az édesség?
  1. Mondj nemet!

Az eddig kedvelt, cukros fogásoktól el kell fordulnod. A kristálycukor ugyanis nem barátja az egészséges életmódnak. Számos egyéb dologgal helyettesítheted, sőt az ízélményről sem kell lemondanod, csak máshol kell keresned ezentúl a süteményeket.

Az alkoholfogyasztást is mérsékeld, hiszen ezekkel az italokkal is sok üres kalóriát viszel be, sőt dehidratálod a szervezeted, amely szintúgy nem egészséges. Néha-néha belefér egy pohár bor, de tudd, mikor kell visszautasítanod a kínálást.

  1. Találd meg a számodra ideális étrendet!

Számos étrend közül választhatsz, viszont érdemes konzultálnod egy táplálkozási tanácsadóval, dietetikussal, mielőtt komoly életmódváltásba kezdesz. Egy adott étrend nem mindenkinek felel meg – ezért is van belőle ennyi fajta. Sokkal jobb követni egy személyre szabott diétát, mint egy olyat, ami másnak bevált, de neked szenvedéssel jár.

A szakember segít megtalálni az ideális utat az életmódváltás eléréséhez. Összeállítja neked az étrendtáblázatot, esetleg még a megfelelő edzésrend kialakításában is tud tanácsokkal szolgálni. Ne hidd, hogy a közösségi média legújabb fitneszsztárja által követett étrend téged is ugyanolyan izmossá, vonzóvá, darázsderekúvá változtat!

Szakértőnk tanácsai:
A fenti 5 tanácshoz Petri Nóri további hármat tesz hozzá:
1. Tűzz ki magad elé egy kézzel fogható célt – legyen az egy dátum vagy egy szám a mérlegen, a ruhaméretben. Könnyebb, ha van egy reális célod, ezzel tudod magad ösztönözni.
2. Ha többen kezditek egy időben az életmódváltást, motiválni és támogatni tudjátok egymást.
3. Értsd meg a folyamatokat, amelyek a testedben zajlanak. Ha elfogadod, hogy az aluljáróban, rohanás közben bekapott csokis croissant nem a legtáplálóbb választás, könnyebb lesz átszoknod a helyes táplálkozásra.

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)