Dr. Stephan Poulter családterapeuta öt anyatípust különböztet meg az alapján, hogy melyik személyiségnek mi a gyengéje, illetve mi az az érzelmi örökség, amit továbbad a gyermekei számára. Lássuk, mi vajon milyen örökséget hozunk magunkkal.
A családunkból, szüleinkkel való kapcsolatunkból mindannyian hozunk mintákat, szokásokat, melyek, ha nem is tudatosan, de jelen vannak a mindennapjainkban. Sokszor meglepődve vesszük észre, hogy pont úgy reagáltunk, mint az édesanyánk. Hiszen az, hogy ő hogyan nevelt minket, rendkívül nagy hatással van arra, hogy milyen felnőttekké váltunk, sőt arra is, hogy mi magunk milyen anyák vagyunk vagy leszünk. Éppen ezért érdemes kicsit jobban utánanézni, mi is a mi anyai örökségünk – ebben segíthet Dr. Stephan Poulter és az öt anyatípus is.
Az 5 anyatípus: jellemzőik és gyermekeikre hagyott örökségük
Dr. Stephan Poulter egy Los Angeles-i terapeuta, aki több mint harmincéves pszichológusi tapasztalattal rendelkezik és több könyvet is szerzett, többek között az anyai és apai mintáinkról is. Az 5 anyatípus meghatározása során a terapeuta vizsgálta a szülő és gyermek közötti beszélgetések tartalmát és magát a kapcsolatot, ami közöttük épül. Ez alapján az alábbi anyatípusokat különböztette meg: perfekcionista anya, kiszámíthatatlan anya, legjobb barát anya, fontos anya és teljes anya.

1. A perfekcionista anya
A perfekcionista anya számára a megjelenés, mások véleménye kiemelkedően fontos, éppen ezért gyakran túlkontrollál, aggódik, szorong és akár félelmetes is lehet. A gyermekei emiatt gyakran rendkívül kritikusak önmagukkal szemben, alkalmatlannak és érzelmileg üresnek érzik magukat.
A perfekcionista anya gyermekeinek erősségei, hogy elkötelezettek a kapcsolataikban, felelősségteljesek, megbízhatóak, keményen dolgoznak és kitartóak. Viszont érzelmi örökséget is hoznak az édesanyjuktól, méghozzá azt, hogy túlságosan fontos számukra mások véleménye, úgy érzik, hogy az egész világ őket figyeli és ítélkezik felettük.
2. A kiszámíthatatlan anya
A kiszámíthatatlan anya szorongó, gyakran dühös, túláradóan éli meg az érzelmeit, így a nevelési stílusa is az adott érzelmi állapotától függ. Az öt típus közül ő a leginkább kaotikus. A kapcsolatai és érzelmei alapján problémákat kreál és ezeket adja tovább a gyermekei számára is.
A kiszámíthatatlan anya gyermekeinek erőssége, hogy rendkívüli empátiával rendelkeznek és jól tudnak kapcsolódni másokhoz. Tudnak bátorítani, motiválni és érzelmi támaszt nyújtanak a kollégáik, családjuk és barátaik számára.
Érzelmi örökségük azonban, hogy túlságosan is szükségük van arra, hogy másokkal és az ő érzelmi szükségleteikkel foglalkozzanak. Könnyen eláraszthatják őket az olyan érzések, mint a düh, a szorongás vagy a depresszió. Viszont megtanulják, hogyan olvassák a helyzeteket és az embereket, így tudják mások erőteljes érzelmeit is kezelni.
3. A legjobb barát anya
A legjobb barát anya valóban barátként kezeli a gyermekeit, így tud kibújni a felelősség alól, hogy határokat húzzon a nevelésükben. Attól fél, ha az anya szerepbe helyezkedik, akkor az életének vége szakad. Ezért inkább csak egy érzelmi partnerként kezeli a gyermekét és önmagát is, azonban így a gyermek gyakorlatilag anya nélkül marad. Az érzelmi szükségeit a gyermekére támaszkodva elégíti ki.
A legjobb barát anya gyermekeinek erősségei, hogy tudják, miért is fontos, hogy határokat húzzunk a kapcsolatainkban, legyen szó szülőkről, gyerekekről, kollégákról vagy családról. Mivel anya nélküli érzelmi működésben nőttek fel, könnyen felveszik a felelősséget és a vezető szerepet egy-egy helyzetben.
Érzelmi örökségként hozzák magukkal, hogy sokszor érzik magukat mellőzve és félnek az elutasítástól. A kapcsolataikban könnyen megsértődnek vagy keserűvé válhatnak, ugyanis könnyen úgy érzik, hogy nincsenek kellően szeretve és elfogadva.
4. A fontos anya
A fontos anya az egyik leggyakoribb anyatípus. Ők azok, akik nem tudják a gyermeküket önálló személyként látni, mindig önmagukkal vannak elfoglalva és bizonytalanok. A gyermekeik emiatt egészen kicsit kortól megtanulják, hogy az a dolguk, hogy az édesanyjuk tündöklését segítsék elő, gyakorlatilag körülötte forognak.
Emiatt erőségükké válik, hogy másokat támogassanak és ösztönösen jól vannak jelen minden kapcsolatukban. Hűségesek és támogatóak, felismerik mások szükségeit és segítenek a problémák megoldásában.
Érzelmi örökségként hozzák magukkal azt, hogy kétségbe vonják a saját döntéshozó képességüket. A saját megérzéseikben kevésbé bíznak, mert túlságosan is függnek az édesanyjuk véleményétől.
5. A teljes anya
A teljes anya a korábbi négy típus legjobb tulajdonságait hordozza magában. Érzelmileg kiegyensúlyozott, a gyermekeit külön személyekként fogadja el és kezeli és segít nekik a saját függetlenségük elérésében. Nem tökéletes, de bármilyen érzelmi körülményben ragaszkodik az anya szerepéhez – az otthonon kívüli kihívásoktól függetlenül. Dr. Poulter szerint az ilyen típus kb. 10%-a az édesanyáknak.

A teljes anya gyermekeinek erősségei, hogy szeretve és megértve érzik magukat, így mernek kockázatokat vállalni, változni és kezdeményezőek a kapcsolataikban, mert nem félnek az elutasítástól.
Érzelmi örökségként hozzák magukkal, hogy könnyen el tudják fogadni más emberek véleményét. Illetve az édesanyjukkal való kapcsolatukban is képesek érzelmileg leválni és függetlenedni.
Érdemes elgondolkodnunk, vajon mi melyik típusú anya mellett nőttünk fel és mit is hozunk magunkkal. Természetesen az öt típus jellemzői inkább irányadóak, nem helyettesítik a komoly önismereti munkát. De a gondolatainkat mindenképp elindítják – talán a változás, talán a gyógyulás, talán a hála irányába.
Forrás: psychologies.co.uk
Fotó: Halfpoint Images/GettyImages