5 dolog, amit ideje elengedned

A mindennapjainkat számtalan olyan dolog nehezíti meg, amelyeket odafigyeléssel mi magunk is kizárhatunk, ezzel elengedve a nem kívánt frusztrációt.

„Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát” – tartja a mondás, ami életünk több területére is igaz. Szintén helytálló a gondolat akkor, ha foggal-körömmel ragaszkodunk olyan dolgokhoz, amelyek már nem tesznek hozzá az életünkhöz, sőt sokkal inkább elvesznek belőlünk. Szorongásaink ugyanis sokszor azért alakulnak ki, mert bizonyos dolgokon nem tudunk változtatni, azonban hajlamosak vagyunk görcsölni rajta. Pedig talán jobbat teszünk magunknak, ha csak szimplán elengedjük ezeket az életünkből, hogy megszűnjön a minket kínzó folytonos frusztráció.

Megfelelési kényszer

Az életünk nagy részében másoknak bizonyítunk. Megpróbálunk megfelelni a szüleinknek, majd az iskolában a tanárainknak, tinédzserként a barátainknak, majd az első nagy szerelemnek. A megfelelési kényszer pedig a mindennapjaink részévé válik. Bizonyítani akarunk a kollégáinknak, a főnökünknek, a barátainknak és egy idő után már az életünkben random megjelenő idegeneknek is. Óriási közhely, de igaz, hogy, aki kedvel, az magunkért kedvel, nem a látszatért. Elsősorban csak önmagunknak kell, hogy megfeleljünk és ha ez megvan, máris könnyebb dolgunk lesz az életben. Tűzzünk ki célokat magunkért, amiket véghez viszünk és sikerünket inkább ebben mérjük, mintsem abban, hogy mindenki elismerő szavakkal nyilatkozzon rólunk. Mind különbözőek vagyunk, más gondolatokkal, eltérő személyiségekkel, így el kell fogadnunk, hogy mindig, mindenkinek nem tudunk a kedvében járni.

Mások véleménye

Ha mások véleményével kezdünk foglalkozni, egy idő után óriási frusztráció alakul ki bennünk. Igazából mit határoz meg bennünk, hogy ki mit gondol rólunk? Ugye, hogy semmit? Egyszerűen próbáljuk meg figyelmen kívül hagyni a nem kért kritikákat, a rosszindulatú megjegyzéseket és tudatosan törekedjünk arra, hogy ezek ne befolyásolják a döntéseinket. A kezdetben nehéz lesz ugyan elengedni ezt, viszont pár hét vagy éppen hónap után az erre való odafigyelés meghozza az eredményét, és tényleg teljesen hidegen hagy majd, hogy ki és mit mond rólunk.

Fotó: Pheelings Media /Getty Images

Nem működő barátságok

Életünk során mindannyian változunk, és épp ez, ami a legszebb az évek múlásával. El kell fogadnunk, hogy nem mind egy irányba tartunk, és azt a barátságot, ami a főiskolai éveink alatt tökéletesen működött, a nagybetűs felnőtt létben már lehet, nem tudjuk fenntartani. Sokakban okoz frusztrációt, hogy nem tud találkozókat vagy közös programokat egyeztetni rég nem látott barátaival, esetleg kifogyott a közös téma velük. Ilyenkor viszont a ragaszkodást érdemes átgondolni. Van, hogy elmegyünk egymás mellett az életben, és ezzel semmi baj nincs. Másfelé tartunk, más az érdeklődési körünk, az időbeosztásunk és egyszerűen nem tudunk minden kapcsolatot a végtelenségig fenntartani.

A tökéletességre való törekvés

A perfekcionizmus mindannyiunk életében megjelenik. Van, aki csak az élete egy-egy területén törekszik a tökéletességre, de akadnak, akik mindenben igyekszenek a legjobbat, legszebbet, egyenesen a hibátlant hozni. Az nagyszerű dolog, ha vannak elvárásaink magunkkal szemben, viszont ha túl sokáig élünk ennek a bűvkörében, egy idő után semmi nem lesz elég jó. Ha a tökéletesség hajszolása már minden napunkra és percünkre rányomja a bélyegét, gondolkozzunk el azon, hogy miért is alakult ki bennünk ez a kényszer, és próbáljuk meg tudatosítani önmagunkban, hogy a tökéletesség egy illúzió.

A túlgondolás

Hajlamosak vagyunk mindent túlgondolni és minden történetet addig csűrni-csavarni, ameddig a gondolati síkból már-már fizikai tünetekké válik az agyalás. Képesek vagyunk órákon át olyan múltbéli eseményeken kattogni, amiken már nem tudunk változtatni, vagy éppen a még meg nem történt párbeszédeket játszunk le magunkban újra és újra. Mindemellett jelentéktelen dolgokból csinálunk ügyet, amin folyamatosan aggodalmaskodhatunk. A túlgondolás megszüntetetésére számos meditatív módszer és kezelés is létezik, de a gondolatainkat mi magunk tudjuk a leginkább kordában tartani. Mielőtt feleslegesen kezdenénk el görcsölni dolgokon, inkább kérdezzünk, valószínű hamarabb kapunk választ is.

Nyitókép: Cylonphoto/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

 

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)