5 fürdő, ahová érdemes ellátogatnod július 31-én, a Strandok Éjszakáján

Több mint 10 éve tart a Magyar Fürdőszövetség programsorozata, amelyhez szerte az országból csatlakozhatnak a strandok és a fürdők. Idén is számtalan izgalmas dologgal várnak rád a szervezők!

A Magyar Fürdőszövetség 2010-ben indította el a Strandok Éjszakája eseményt, így a július 31-e immár 12. alkalommal a fürdőzésről szól. Ezen a napon a strandok meghosszabbítják a nyitvatartásukat és különböző programokkal készülnek az érdeklődők számára. A sztárfellépők mellett szaunaszeánszokra, de vízi tűzijátékokra is számíthatsz ezen az estén – és még a belépők ára is kedvezményesebb. A Magyar Fürdőszövetség azzal a céllal valósította meg a Strandok Éjszakáját, hogy minél többen (akár külföldiek is) megkedveljék a magyarországi fürdőkultúrát. A programban résztvevő strandok és fürdők teljes listáját ide kattintva találod meg, mi pedig szemezgettünk neked közülük egy kicsit, és összegyűjtöttünk pár helyszínt, ahová érdemes ellátogatnod július 31-én.

Lupa Beach (Budakeszi)

A Lupa Beachen a család egyetlen tagja sem unatkozhat a Strandok Éjszakáján. A legkisebbeket gyermekprogramok várják, illetve az éjszakai fürdőzés mellett SUP evezésre is van lehetőség. Sőt, még strandröplabda kupát is szerveznek amatőr csapatok részére. A szaunatorony pedig végig nyitva lesz az éjjel folyamán. A hangulatot a Brass Band mellett FankaDeli koncertje, továbbá DJ THOMAS CHIS és DJ MATTE biztosítják. Sőt, a szervezők még különjáratot is indítanak Budapest és a Lupa Beach között, szóval a Lupa Busszal még hajnalban is könnyedén hazajuthatsz. (A menetrendért kattints ide!)

Hol? 2011 Budakalász, Tó utca 1.
Mikor? 2021. július 31.

Aquaticum Strandfürdő (Debrecen)

Ezúttal nem a Campus Fesztivál vagy a Virágkarnevál csábít Debrecenbe, hanem az Aquaticum Strandfürdő. Ugynais ők is csatlakoztak a Strandok Éjszakája kezdeményezéshez. A kalandmedencék és az óriáscsúszdák mellett egy különleges Tűz-showra is számíthatsz a helyszínen.

Hol? 4032 Debrecen, Nagyerdei park 1.
Mikor? 2021. július 31.

Saliris Resort Spa & Gyógy- és Thermal Fürdő (Egerszalók)


Egerszalókon nemcsak maratoni szaunázásban lehet részed július 31-én, hanem kipróbálhatod az Aquazumbát is. A kutatások szerint a tánccal kombinált edzések az átlagosnál is több boldogsághormont szabadíthatnak fel, szóval csobbanj bátran a zumba órába.

Hol? 3394 Egerszalók, Forrás u. 6.
Mikor? 2021. július 31.

Aquaworld Resort (Budapest)

A Strandok Éjszakáján az óceánparton érezheted magad az Aquaworld Élményfürdőben, ugyanis a szervezők idén egy Hawaii bulival lepik meg az érdeklődőket. A szaunaszeánszok mellett Koktél flair show és Hawaii tánc show várható az este folyamán és hála a DJ-nek, a parti hajnalig is eltart majd.

Hol? 1044 Budapest, Íves út 16.
Mikor? 2021. július 31.

Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő idén sem marad ki a Strandok Éjszakájából, hajnali 2-ig tartó bulit hirdetett meg. A zenéről DJ Bony gondoskodik majd és nemcsak a kültéri, illetve a beltéri medencékben ejtőzhetsz, hanem szaunázhatsz is az új Szaunavilágban. Ha már úgyis éppen búcsúzkodsz a júliustól, köszönj el a szervezetben felgyűlt méreganyagoktól is.

Hol? 8749 Zalakaros, Termál út 4.
Mikor? 2021. július 31.

Nyitókép: Aquaworld

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: