Egy házasság sosincs bukásra ítélve, hiába is nőttek az elmúlt években a válási statisztikák. A tartós kapcsolatok egyre ritkábbak ugyan, de szakértők szerint vannak jelek, amelyek arra engednek következtetni, hogy ez még mindig nem a múlté.
Egy házasság általában – és jobb esetben – szilárd elhatározáson alapul. Mindkét fel biztos benne, hogy a másik mellett kívánja leélni az életét és ezért hajlandó olykor-olykor kompromisszumokat is kötni. Nyilván minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, de ez nem azt jelenti, hogy csak a válás lehet a megoldás. Szakértők szerint akár már egy párterápián is egyértelmű jeleket lehet leszűrni arról, hogy mennyire lesz tartós az elköteleződés.
Érezhető a házastársak közti kötelék
Susan Saint-Rossy párkapcsolati tanácsadó bevett gyakorlata szerint a párterápián a házastársak mindig egy egymás mellett elhelyezett forgószékben foglalnak helyet. Ennek kiemelt szerepe van, hiszen ahogy a felek leülnek, már sok mindent elárul, hogy egymás felé fordulnak-e. A kötelékük szilárdságáról árulkodik még az is, ha a beszélgetés közben megérintik a másikat, vagy egymás szemébe néznek. Ez azt jelenti, hogy a problémák ellenére is jelen vannak egymás életében és foglalkoznak a másik fél érzéseivel.
A tisztelet mindig a középponban van …
A tisztelet a legegyértelműbb és talán az egyetlen megmásíthatatlan jele annak, hogy a házasság hosszú távú lesz. Ezalatt Reta Faye Walker párkapcsolati coach a felesleges konfliktusok kialakulásának megelőzését, az éles kritikák megfogalmazását is beleérti.
…a nézeteltérések alatt is
Egy másik szakértő szerint a tiszteletnek akkor is jelen kell lennie a kapcsolatban, amikor nézeteltérések alakulnak ki a felek között. Azok a házastársak, akik meghallgatják egymást és annak ellenére is tiszteletben tartják a másik fél véleményét, ha azzal történetesen nem értenek egyet, nagyobb valószínűséggel maradnak együtt. Ellentétben azokkal, akik megvetést tanúsítanak házastársuk nézőpontjaival szemben.
Ha szükséges a változás, mindkét fél törekszik rá
Gloria Brame terapeuta beszámolója szerint, ha a hozzá ellátogató ügyfelek elkötelezik magukat a változás mellett, tudja, hogy a kapcsolatuk tartós lesz. A párok, akik meg akarják oldani a problémáikat jegyzetelnek, elvégzik a szakember által javasolt feladatokat, amiknek köszönhetően újra közel kerülnek egymáshoz. Ha egy párkapcsolatban probléma merül fel, nem elég az egyik félnek törekednie arra, hogy az megoldódjon. A megfelelő kommunikációval áthidalhatóak az esetleges problémák.
Hajlandóak dolgozni önmagukon
Sok esetben egy éppen nem működő házasság felbontása a „legegyszerűbb“ megoldás. Ez viszont gyakran csak egy sebtapasz lesz a válást kezdeményező félnek, hiszen a problémák nem oldódnak meg és örök tüskét hagyhatnak. Azonban ha a felek hajlandóak önmagukon dolgozni, a múltban gyökerező fájdalmaikat feltárni és megoldást találni a gondjaikra, kapcsolatuk tartóssá és harmonikussá válik.
Forrás: your tango
Nyitókép: Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:
- Íme a házasságok 4 fajtája: a tiéd melyik típusba tartozik?
- A válásra való felkészülés, akár a házsasságot is megmentheti
- Tudtad, hogy a házasság az egészségnek is jót tesz? Mutatjuk, hogy miért!