A különleges tehetség egyszerre áldás és hatalmas felelősség. A kiemelkedő képességgel rendelkező gyerekeknek ugyanis olyan bánásmódra van szükségük, amely nem szab gátat adottságaiknak. Íme, 5 jel, amire szülőként érdemes felfigyelni.
Mindenkinek a saját gyereke a legszebb, a legokosabb és legügyesebb. A szülői büszkeség és elfogultság azonban sokszor felnagyítja a gyerek képességeit. Amivel nincs is probléma. Azonban amikor kiderül, hogy tényleg különleges adottságokkal vagy kiemelkedő tehetséggel rendelkezik a gyerek, akkor a mérhetetlen büszkeség lecsengése után bizonytalanná válhatunk, miként is kellene helyesen kezelni a helyzetet. A szárnyait sem szeretnénk letörni, de kivételezni sem akarunk vele. Nem szeretnénk túl nagy elvárások elé állítani, ugyanakkor az sem jó, ha megfelelő támogatás hiányában elkallódik a tehetsége.
Szülőként rengeteg kérdés merülhet fel bennünk. Milyen iskolába járjon? Honnan ez a különleges tehetség? Hogyan viszonyuljunk hozzá? Vajon tud majd boldogulni, kapcsolatot kialakítani a kortársakkal? A legnagyobb rettegést pedig az jelenti, hogy lesz egyáltalán gyermekkora ennek a gyereknek, vagy a túl korai érés egyben azt is jelenti, hogy egy miniatűr zsenivel állunk szemben? Egy biztos, a tehetség minden gyereknél máshogy néz ki, azonban a következő 5 jel arra enged következtetni, hogy a gyerek kivételes adottságokkal rendelkezik.
1. Egyenetlen fejlődés, avagy matekzseni, de a cipőjét nem tudja bekötni
A tehetséges gyerekeknél gyakori az úgynevezett aszinkron fejlődés. A gyors intellektuális érés mellett a többi terület lemarad. Lehet ez az érzelmi fejlettség, vagy az olyan egyszerű feladatok, mint a cipőfűzés vagy az, hogy eszébe jusson megmosni a fogát.
2. Érzelmi mélység
Az idegtudósok szerint a tehetséges gyerekek intenzívebb érzelmi reakciókat adnak a körülöttük lévő világra. Például rosszul viselik azokat a műsorokat, melyekben egy szereplő megsérül vagy szomorú. Sokuknak fokozott igazságérzete is van, illetve frusztrációt és csalódottságot élhetnek át, ha úgy érzik, hogy egy helyzet rossz. Aszinkron fejlődésük miatt előfordulhat, hogy még nem rendelkeznek olyan érzelemszabályozási készségekkel, amelyekkel el tudnának igazodni a nagy érzések mentén.
3. Szociális és társadalmi érzékenység
A tehetséges gyermekek gyakran csillapíthatatlan kíváncsisággal rendelkeznek, elvont témák, szociális és társadalmi kérdések már egészen korán felmerülnek náluk. Olyan témák, mint a halál, a szegénység, az éghajlatváltozás hatásai, valamint az igazságtalanságok jobban foglalkoztathatják őket, mint társaikat. Gyakran olyan összetett kérdéseket tesznek fel, amire minden szülői kompetenciánkat összeszedve is alig tudunk válaszolni.
4. Egyedi érdeklődés és érett humorérzék
Amikor gyerekünk érthetetlen kémiai szóviccekkel vagy érdeklődése mentén mély kérdésekkel és gondolatokkal állít szembe minket, akkor az a szülőket gyakran aggodalommal tölti el. Túlérettnek érezzük a gyereket és félünk, hogy kimarad a gyerekkora, egy fontos életszakasz, amiben még autókkal kellene játszania nem a kvantumfizikai összefüggések megértésén törni a fejét.
5. Alulteljesít az iskolában
A tehetséges gyermekeknek rendkívüli szükségük van az állandó mentális stimulációra. Az iskolában könnyen unatkozhatnak, mert gyorsabban tanulnak meg dolgokat, mint társaik. Ha az iskola nem jelent elég kihívást vagy nem elég érdekes, elveszíthetik a motivációjukat. Annak ellenére, hogy könnyen elvégzik a feladatokat – gyakran kiváló gondolkodási készséggel és memóriával rendelkeznek – nem látják értelmét az iskolai tevékenységeknek, és abbahagyják a próbálkozást, ami gyorsan rossz jegyekhez vezet.
Gyakorlati tippek tehetséges gyerekekhez:
- Válasszunk képességeinek megfelelő iskolát.
- Fejlesszük az érzelmi intelligenciáját.
- Ne terheljük túl! Fordítsunk figyelmet a pihenésére és az olyan tevékenységekre, amelyek életkorának megfelelő kikapcsolódást jelenthetnek.
Nemcsak a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek szüleinek, hanem a kitüntetett tehetségű gyerek szüleinek is jár a segítség!
A tehetség egy agyi alapú különbség, ami hozzájárul ahhoz, hogy a világ, amiben élünk, élénk és intellektuálisan sokszínű lehessen. Ha felmerül a gyanú, hogy a gyerek átlagon felüli képességekkel rendelkezik, az első és legfontosabb lépés, amit megtehetünk szülőként, hogy felkeresünk egy tehetséggondozó központot. Egy tehetséges gyerek szüleinek lenni szép, de kihívásokkal teli feladat, amire nem biztos, hogy fel vagyunk készülve. Ezért érdemes szakember segítségét kérni. Hiszen, ha nem megfelelő körülményeket biztosítunk, hamar csorbát ejthetünk a képességein és alááshatjuk őket. Azonban, ha megértjük, hogy ki is ő valójában, és olyan erőforrásokat kaphat tőlünk, amire szüksége van a fejlődéshez, akkor képes lesz kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket.
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Így nevelj magabiztos gyereket
- Rá sem ismersz a gyerekedre iskola után? 5 tipp, ami segít kezelni a helyzetet!
- 7 gondolatébresztő film az élet nagy kérdéseiről
Forrás: CNBC Make It
Nyitókép: Catherine Falls Commercial/Getty Images