5 kéretlen gyereknevelési tanács és egy anyuka ötletes válaszai

Beszólások és riposzt tippek

Anyának lenni az élet legnagyobb kihívása. Ám, ahogyan abba sem illik beleszólni, hogy ki, mikor és hány gyereket szül, illetve alapít-e egyáltalán családot, úgy abba sem, hogy az egy-, vagy akár több csemetés mami mit, mikor és hogyan csinál.

1. Mikor alszik, kivel alszik, mennyit alszik?

Abban minden anyuka egyetért és én magam is megtapasztaltam, hogy az alvási szokások a baba születése után nagyon átalakulnak. Meg kell szokni, hogy nem akkor kelsz és fekszel, amikor szeretnél, hanem amikor a kicsi szeretne. A gyerekek alvási szokásai igen változatosak, fordulatosak, eleinte teljesen kiszámíthatatlanok és általában a legkevésbé sem egyeznek a felnőttekével.

A kedvenc mondataim és az azokra adott válaszok:

Tanács: Ebben a korban a szakkönyvek szerint már át kéne aludnia az éjszakát!

Válasz: Elhiszem, de sajnos még nem olvassa a szakkönyveket…

Tanács: Miért kel fel ennyiszer éjszaka?

Válasz: Én is kérdeztem már tőle, de nem válaszolt…

2. Kistesó, jön már?

Klasszikus párkapcsolati evolúció, hogy amikor elkezdtek járni, akkor arról faggattak, mikor költöztök össze, majd az eljegyzést és az esküvőt forszírozzák. Ha házas vagy, akkor mikor jön már a baba és ha megvan az első, akkor mikor lesz kistesó. Ez nálunk sem volt másképp.

Ugyanez párbeszédben:

  • Jajj kisfiú lett? Nem baj, majd a második biztosan lány lesz.
  • Vagy fiú. Más lehetőség nincs. Mondjuk nem tervezünk másodikat.
  • Nem? Akkor mi lesz a nyugdíjatokkal?

3. Mennyi az annyi?

Amikor várandós lettem, sokan késztetést éreztek arra, hogy a megkérdezésem nélkül a hasamat taperolják. Ami ennél is rosszabb, azok a pocak méretét és terhességi kort megkérdőjelező mondatok, amikből nekem is bőven kijutott.

  • Mekkora hasad van!
  • Igen, reggelire dinnyét ettem, de sietnem kellett, így egyben lenyeltem!
  • Hogyan fogsz megszülni egy ekkora babát?
  • Ahogy még egy repülő sem maradt fent, úgy egy baba sem maradt benn!

4. Eszik: sokat, keveset, eleget? Hol és hol nem?

Örök téma, a hol lehet, hol szabad és hol tilos szoptatni kérdéskör, illetve a napjainkban oly divatos, ISZSZ, vagyis az igény szerinti szoptatás. Ez a gyakorlatban nálunk úgy nézett ki, ha nem aludt a gyerekem, akkor cicizett. Vagy cicizve aludt. 0-24-ben szoptattam. Tehát, ha szerencsés vagy és tudsz szoptatni, a mai trendek alapján igény szerint, az szuper, hiszen a WHO ajánlása szerint a legjobb táplálék az anyatej. Amennyiben nincs, vagy nem elegendő, akkor jönnek a kéretlen tanácsok, hogy mi ezt ettük, ittunk (kedvencem a köménymagos rántott leves és az ihatatlan tea rettenetek).

  • Nincs elég tejed? Adj neki teát.
  • Persze, végülis, ha éhes vagy, gondolom Te is iszol, evés helyett, ugye?
  • Miért eszik már megint? Még nem telt le a 3 óra.
  • Te parancsra éhezel meg? Bocs, de a babám még nem ismeri az órát…

Szeretném leszögezni, hogy nem attól jó anyuka valaki, hogy szoptat, hiszen ugyanúgy szép nagyra nőnek a tápszeres babák, mint az anyatejesek és a kötődés erőssége sem kizárólag ettől függ. A hozzátáplálás idején újfent jönnek az okos mondatok. Én is megkaptam, hogy „túlgondolod”, „mi anno ugyanazt adtuk, amit mi ettünk” és az ehhez hasonló tanácsok, gondolatok. Tény, hogy 30 éve még nem létezett a BLW, vagy a párolós bébiétel-készítő szerkezet, de ebben a kérdéskörben szintén döntsön mindenki a saját belátása szerint.

5. A bezzeg babák

Kedvenceim a Mini Tökéletességek és Nagyon Okos Ismerősök.

  • Marika kislánya ennyi idősen már beszélt.
  • Rajmund is beszél, csak még nem értjük mit mond.
  • Te ennyi idősen már segítség nélkül jártál.
  • Viszont ma sem tudok ennyire gyorsan mászni, mint Ő!

Mindig van a környezetünkben valaki, akinek a babája már 6 hónaposan késsel-villával eszik, 1 évesen a maratonra edz, két évesen pedig a Szózatot szavalja. Nyilván túlzok, de a lényeg, hogy ne hagyd befolyni ezeket a bezzegeket az életedbe. Ahány gyermek, annyi féle, a fejlődés üteme nem verseny. Megdöbbentő az is, hogy sokszor maguk az anyukák csinálnak ebből hiúsági kérdést, egymásra licitálva fényezik ivadékaikat. Ne hagyd, hogy behúzzanak, ez nem segítség, válassz inkább segítő, támogató barátokat és netes csoportokat.

A kéretlen tanácsadók ellen két dolgot tehetsz. Vagy figyelmen kívül hagyod őket, vagy elütöd humorral a beszólásokat.

Szerző: Postha Erika
Nyitókép: Alvin Mahmudov/Unsplash

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: