5 lépés, amit már ma megtehetsz a harmonikus párkapcsolatért

Ahhoz, hogy a párkapcsolatodban megteremtsd a harmóniát, először önmagaddal kell kezdened. Az önszeretet, határaid meghúzása és a belső békéd megteremtése után jöhetnek csak el a kapcsolatodban is a pozitív változások.

Azt mondják, ma kezdődik életed hátralevő része. Valójában a minőségi élet akkor kezdődik, amikor rájössz, mindennek az alfája és omegája te vagy, és elkezdesz felelősséget vállalni a saját életedért. Mondom ezt úgy, hogy voltam én is beleragadva párkapcsolatba, amely rendkívül méltatlan volt. Azt hittem, a szeretet nevében ki kell tartani, hogy majd idővel megváltozik, hogy majd értékelni fog… Óriási tévedésben voltam. A másikat hibáztattam, és vártam a csodát. Pedig én hagytam, hogy bántsanak, én nyomtam el a lelkem sikoltozását és én voltam az, aki mindig lehajtotta a fejét és lenyelte a békát. Egészen addig a napig, amíg az önismeretnek arra fokára nem értem, ahol felismertem, mindez teljes mértékben az én felelősségem. Én követem el minden nap magam ellen a merényletet, és az, hogy nem hozok döntést, tulajdonképpen szintén egy döntés. A boldogságot nem adják ingyen, kőkemény munkával jár, de van akiért megéri beletenni apait-anyait. 

Egy kapcsolaton mindig lehet dolgozni

Ha te is úgy érzed, végre megtaláltad álmaid párját, és olyan, egészséges párkapcsolatot teremtettetek, amelyben tisztelitek és szeretitek egymást, tiszták a határvonalak, akkor is jelenthet kihívást az összhang megteremtése. De korántsem lehetetlen. Elég csupán öt alapvető szabályt követnetek ahhoz, hogy álmaid valóra váljanak.

Vannak olyan reakcióid, amelyeket te talán észre sem veszel, de újra és újra ugyanúgy oldod meg, vagy éppen rontod el a dolgokat. Hogyan várhatnád, hát ha mindent ugyanúgy csinálsz, hogy a dolgok másképpen történjenek mint eddig? Itt az idő, hogy önismeretbe kezdj, felismerd a gondolati mintáidat és korlátozó hiedelmeidet, amelyek visszatartanak a másik emberrel való valódi összakapcsolódástól. Most lebonthatod ezeket a mentális szokásokat, és új beidegződéseket hozhatsz létre helyettük. Természetesen ez nem megy egyik napról a másikra, ne is várd el magadtól, de minden nap amikor odafigyelsz és gyakorolod az új sémákat, az agyadban is átalakulnak az idegpályák és szép lassan összeáll az új, tökéletesített Te.

Ne feledd senki sem érdemli meg a szeretetedet jobban, mint te önmagad.

1. Elfogadás

Ha úgy döntöttél, hogy valakivel együtt leszel, akkor fogadd el olyannak, amilyen. Ehhez persze a kapcsolat megkezdése előtt nem árt alaposan megismerni a másikat, hiszen ha útközben derül ki, hogy ő az aszalra hajigálva szereti nézegetni napokig az alsógatyáját, te pedig egy lehullott kenyérmorzsa után is fél óráig takarítasz, elég nehezen fog menni az egyes pont. Bár én azt gondolom, hogy az a kapcsolat, amelyben nincsenek konfliktusok, azok inkább felszínesek, mint erősek, de ha nagyon nagyok a különbözőségek az alapvető kérdésekben, akkor oda nem lesz elég a reszelő.  

2. Együttérzés és kedvesség

Amikor kedvességgel és szeretettel fordulsz a másik ember felé, kapcsolatod természetes módon mélyül vele. A megértés, az együttérzés bizalmat szül, és általa olyan szívmelengető energiák jönnek létre, amelyben félelmektől mentesen kommunikálhattok egymással. Mindehhez hozzátartozik, hogy a beszélgetés vagy konfliktus során mindketten tisztelettel forduljatok egymás irányába. És azzal a szántékkal, hogy a problémát közösen megoldani szeretnétek, nem nagyobbra duzzasztani. Ha még azokban az esetekben is, amikor puskaporossá válik a hangulat, meg tudod tartani a fókuszodat a kedvességen, akkor te leszel a dráma-láma, aki pillanatok alatt lecsillapítja a viharokat.

3. Elvárások nélkül

Ha nincs elvárás, nincs csalódás. Sokunkban élnek különböző normák arra vonatkozóan, hogy milyen reakciókat várunk a másiktól, vagy akár magunkkal szemben, hogy hogyan kellene megfeleljünk a társadalmi elvárásoknak. Hogy mi helyes, és mi nem, pedig ezek mind arra adhatnak okot, hogy előbb vagy utóbb csalódás érjen. Ugyanakkor az elvárásokkal saját magadat is egy betonkorlátokkal kirakott útra kényszeríted, hiszen lehet, hogy pont akkor történik majd veletek valami nagyszerű, és indultok el új ösvényeken, amikor egy nem várt reakció hatására cselekedtek.

4. Saját tér és énidő

Soha ne felejtsd el, hogy párod és te nem két fél, hanem két teljes egész vagytok. Időnként teremtsétek meg a lehetőségét annak, hogy önállóan is létezzetek. Ezek az énidők olyan töltekezési lehetőségek mindkettőtök számára, amiből aztán a kapcsolat is új lendületet vehet. Ha azonban úgy érzed, menekülsz a kapcsolatból, szívesebben nézel esténként filmeket, dolgozol, vagy töltöd a hétvégét a barátokkal, akkor megbántottság, unalom, vagy boldogtalanság rejtőzhet a háttérben. A nehézségeket nem fogja megoldani még több instagramozás sőt csak tovább mélyíti az oda nem figyelés. Ilyenkor kezdj újra a párodra figyelni, próbálj rájönni, mit tehetnél azért, hogy a felületes érintkezések helyett ismét egymásra tudjatok figyelni. 

5. Egyértelműség és kommunikáció

Egyetértünk abban, hogy nem értünk egyet. A férfi és nő közötti kommunikáció számos dologban különbözik, ezért ebben a témában rengeteg a buktató, amelyre tudatosan oda kell figyelni. Míg a nők kommunikációja színes, árnyalt és összetett, a férfi a lényegre tör, és ügyekben gondolkodik. A férfi akkor beszél egy problémáról, ha tanácsot vár, míg a nő leggyakrabban csak hangosan gondolkodik. Napestig sorolhatnánk a különbözőségeket, de inkább a megoldásra fókuszáljunk. Próbáljuk meg elfogadni, amit a másik mond és érez. Hiába látjuk úgy, hogy nem érdekli, amit mondunk, ha ő azt állítja érdekli, higgyük el neki. Az is segít, ha megbeszélitek, milyen érzést kelt bennetek a másik mondanivalója, és mit vártok el tőle. Ne feledd, ami rossz szándéknak látszik, az jó szándék is lehet, csak éppen nem könnyű észrevenni, mert nőként és férfiként másképp működünk.

Forrás: www.huffpost.com
Nyitókép: Priscilla Du Preez/Unsplash

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: