5 luxustáska, melyre van alternatívánk

A divat folytonos körforgásában is akadnak olyan darabok, amik sosem veszítenek az értékükből, sőt néhányra még befektetésként is tekinthetünk. Ide tartoznak az it bag-ek is.

Egy ikonikus táska nemcsak a legtöbb nő, hanem még a legnagyobb divatházak álmai között is szerepel. Ezek ugyanis azok a táskák, melyek képesek újrapozícionálni a brandet. Cikkünkben most mutatunk öt igazi it bag-et és néhány pénztárcabarát verziót is!

Mi is az az it bag?

Az első igazi it bag-ért egészen az 1920-as évekig kell az időben visszautaznunk, ugyanis ekkor alkotta meg Coco Chanel a mára ikonikussá vált 2.55 modellt. Mivel ezért a darabért mindenki rajongott, az idő múlásával más divatházak is komolyabb hangsúlyt fektettek egy-egy időtálló táska megálmodására, így vált igazán ismertté a Hermés Kelly, a Gucci Jackie, a Lady Dior vagy a Louis Vuitton Neverfull is. A táskákat korábban olyan sokat fotózott hírességek tették hihetetlenül népszerűvé, mint Grace Kelly, Jacqueline Kennedy Onassis és Sarah Jessica Parker. Mára pedig az infuenszerek és a divatbloggerek gondoskodnak arról, hogy egy-egy darabért mindenki megőrüljön. Napjainkban már szinte minden magasan jegyzett márkának megvan az táskája, melyet rögtön a branddel azonosítunk. Azonban, ahogy az lenni szokott, a high fashion kreációk egy-egy módosított verzóját a fash fashion üzletek kínálatait böngészve is megtaláljuk, így akkor sem kell igazán lemondanunk róla, ha pénztárcánk vagy a lélektani határunk nem engedi, hogy az eredetit tudhassuk a gardróbunkban.

Az első it bag

Az ikonikus összekapcsolt „C” kapocs már Karl Lagerfeld újítása volt (Fotó: Edward Berthelot/Getty Images)

Mint azt írtuk, az első it bag a Chanel 1929-ben megjelent, 2.55 nevet viselő modelljének egyik őse volt. Coco Chanel ezt egyébként saját célra tervezte meg, ugyanis célja volt egy olyan táska megálmodása, amit nem kell többé a kezében tartania. Ezt az eredetileg dzsörzéből készült prototipust később újraálmodta és 1955-től már annak gyártása is megkezdődött. A korábbi kreációjából megőrizte a dupla fedelet, a három belső rekeszt és a fémláncból készült pántot. Az ikonikus matelassé mintázatot pedig a lovak iránti szenvedélyének köszönhetjük, hiszen a nyeregalátétek gyakran hasonló, steppelt technikával készültek. A 2.55 népszerűsége már megjelenésének évében is megkérdőjelezhetetlen volt, a gyártás pillanatától ez lett a legtöbbet másolt női táska a világon. Ez pedig mára sem változott, hiszen nincs olyan bolt, ahol ne találnánk meg a másolatát. A Chanel ezen modelljének ára egyébként 10.200 dollár körül mozog, így ezt tényleg kevesek engedhetik meg maguknak gond nélkül. Ennek tudatában pedig rögtön barátságosabban hangzik, hogy hasonló kinézettel rendelkező modelleket már pár ezer forintért is vásárolhatunk.

Creole ecipo.hu 16728 Forint; Zalando Gina Tricot 15990 Forint

Jackie Kennedy kedvence

A Gucci táskája eredetileg más néven szerepelt a márka kínálatában (Fotó: Jeremy Moeller/Getty Images)

Az olasz divatház sem tétlenkedett az elmúlt száz évben, így a Gucci műhelyéből is számtalan it bag került ki. A Horsebit, a Marmont és a Dionysos is ebbe a sorba tartozik. Van egy olyan darabjuk, ami mindtől népszerűbb, ez pedig nem más, mint a Jackie. A márka ezen táskája az 1950-es években „The Constance” néven került piacra, viszont miután az Amerikai Egyesült Államok first lady-jét, Jackie Kennedy-t egy ilyennek kapták lencsevégre, hivatalosan átnevezték Jackie”-re. A táska nagyszerűsége pedig itt az egyszerűségben rejlik, egy igazán újítóan bohém modell, amit akár a mindennapokban is szívesen viselnénk. Az ára természetesen mérettől és anyaghasználattól függően átlagban 500.000 és 2.000.000 forint között alakul, de egyes darabok még ezt az összeget is meghaladhatják. Viszont van egy jó hírünk, a Jackie 2023-ban ugyanolyan népszerű, mint 1964-ben volt, így egy kis böngészést követően rögtön rábukkanhatunk hasonló fazonokra.

Kate Spade 209 USD; H&M 28 EUR

A Szex és New York-hatás

Carrie tette igazán naggyá a Fendi Baguette-t (Fotó: Jeremy Moeller/Getty Images)

Az 1990-es évek egyik legmenőbb táskája volt a Fendi Baguette, melyet természetesen a francia pékárú után neveztek el. A Baguette könnyed, vékony és jól horható táska, melynek népszerűségén nagyot lendített Sarah Jessica Parker is. A színésznő ugyanis a Szex és New York Carrie Bradshaw-jaként számtalan szettjéhez viselte, hiszen, mint tudjuk:  „ez nem egy táska, ez egy Baguette”! Így senkit sem lep meg, hogy az 1997-es megjelenést követően több mint 100.000 darabot értékesítettek belőle. Carrie nevével pedig olyannyira összeforrt a modell, hogy SJP még vendégtervezőként is újragondolhatta azt. A táska időtlenségét bizonyítja az is, hogy az elmúlt huszonhét évben rendszeresen újabbnál-újabb verziókkal bővült a Baguette-kollekció. A Fendi ezért az it bagért átlagban 4000-5000 dollárt kér, de kínálatukban akadnak kristályokkal felturbózott modellek is, ezek már pár száz dollárral többet kóstálnak. Dupe-okat viszont a H&M-nél, az ASOS-nál vagy akár a SHEIN-nél is találunk, pár ezer forintért, de más márkáknál is kereshetünk hasonló fazont.

SHEIN: 12 EUR; Coach – Zalando: 77990 Forint

A táskák rocksztárja

Mi mást is tervezne a szóban forgó designer, ha történetesen pont egy rocksztár lánya. Stella McCartney brit divattervező édesapja ugyanis az egykori Beatles-tag, Sir Paul McCartney. A brit divattervező kreációi sok esetben az egyszerűségre törekednek, a márka kínálatában csupa csillogó, kristályos darabokat nem is igazán találunk. Ellenben olyan időtlen darabokat, mint a 2010-ben megjelent Falabella táska, mely az évtized első éveit teljes egészében meghatározta. A divatbloggerek mind ezt vagy egy-egy pénztárcabarátabb verzóját hordták. A jól kombinálható és kihasználható vegánbőr táska pedig ma is tökéletesen működik, így nem is csoda hogy nem kellett sokat keresgélnünk, hogy az eredeti 1200 dolláros ár töredékéért is találjunk alternatívát.

CCC: 13995 Forint; Temu: 12890 Forint

Egy nagy visszatérő

Beyoncé újra feltette a térképre a Dior Saddle-t (Fotó: Edward Berthelot/Getty Images)

Egy olyan történelemmel rendelkező legendás brandnek is, mint a Dior, bőven van tarsolyában it bag. Az elmúlt években például igazi reneszánszát élte a John Galliano által 1999-ben megálmodott Saddle. A tervezőzseni kreációjáért a megjelenés után olyan divatdiktátor hírességek rajongtak, mint Paris Hilton, Beyoncé vagy éppen Sarah Jessica Parker, akik annak népszerűségének szépen meg is ágyaztak. Azonban 2007-ben még az ilyen nevek ellenére is kopni kezdett a Saddle fénye, olyannyira hogy pár száz dollárért cseréltek gazdát az egykor hőn áhított kiegészítők. Bár ezt az eladók már biztosan meg is bánták, hiszen Queen B 2014-ben újra előkapta ezt a méltatlanul hanyagolt retikült és visszatette arra a polcra, amire való. A Saddle 2018-ban már újra a Dior kollekciójának része volt. A többi pedig már mindenki előtt ismert. A legnagyobb ifluenszerek mindegyike ebben parádézott, a közösségi oldalakon pedig kikerülhetetlenné vált. Az újonnan jött népszerűséggel pedig azok az idők is elmúltak, amikor 100 dollárért vehettünk Saddle-t. A táska ára napjainkban 3500-4500 dollár, viszont azért a nagy hype-nak meg van a maga haszna is, tehát ezt a fazont is szinte mindenki lemásolta.

SHEIN: 16 EUR; Walmart: 20 EUR

A dupe nem replika!

Ezt mindig kötelességemnek érzem elmondani, így most is megteszem: replikát soha, semmilyen esetben nem illik hordani! Ha tetszik egy táska vagy cipő, inkább vásároljunk hasonlóan kinéző, de márkajelzés nélküli darabokat, azaz dupe-okat. Egy designer kreáció esetében ugyanis meg kell, hogy fizessük a brand történelmét, az adott darab időtlenségét, a minőséget és persze az arra fordított munkaórákat is. Ha sajnálunk designer márkákra költeni, ne akarjuk ennek ellenkezőjét mutatni, egy gyenge minőségű másolattal ugyanis olcsónak tűnik majd minden outfitünk. Ha mégis beleszeretünk egy alkotásba, nem kell kétségbe esnünk, a fast fashion márkák arra szakosodtak, hogy elérhető áron kínáljanak nekünk alternatívákat anélkül, hogy visszaélnének a nagy divatházak hírnevével.

 

Nyitókép: Christian Vierig/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: