Vannak mondatok, amik gyógyítanak, legyen akárhány éves is az ember. A következő öt pontosan ilyen.
Nagyon jóhiszeműnek kell lennünk ahhoz, hogy elhiggyük, hogy a bántalmazó és elhanyagoló szülők valaha is kimondanak olyan mondatokat a már felnőtt gyerekeiknek, amikkel enyhíthetnének a múlt fájdalmain. Sajnos tőlük vélhetően soha nem fogunk beismerést vagy bocsánatkérést kapni. Viszont azoktól a szülőktől, akik nem akartak ugyan rosszat nekünk, de mégis akarva vagy akaratlanul hibáztak, egy-egy ilyen mondat begyógyíthat nagyon régi sebeket is. Hiszen még a legjobb családokban is előfordul, hogy bántjuk egymást. Nem is ez a probléma, hanem az, ha sosem vállaljuk ezekért a felelősséget – ez szépen lassan az évek alatt mérgezi a szülő-gyerek kapcsolatot és egyre távolabb taszít minket egymástól. Ellenben ha vesszük a bátorságot és odaállunk őszintén a gyerekeink elé, majd kimondjuk azt, amit a kezdetek óta hallani akartak, az elvarratlan szálak a helyükre kerülnek, ez pedig megerősíti a kapcsolatot is.
1. Akkoriban nem tudtam, mire lenne szükséged. Viszont ma már meg tudom kérdezni: mire lenne MOST szükséged?
A szülőség egy tanulási folyamat. Együtt nővünk fel a gyerekeinkkel és nem biztos, hogy első perctől kezdve mindent jól csinálunk. Sőt! Bizonyos életszakaszainkban lehet, hogy nem voltunk elég figyelmesek, nem tudtuk megadni azt, amire a gyerekeinknek szükségük lett volna. Bizonyára nem akartunk szándékosan ártani nekik, mégis megtörtént. Viszont, ha elkezdünk beszélni arról, hogy mi volt az oka, amiért tettünk vagy nem tettünk meg dolgokat, azzal magyarázatot szolgáltatunk. Az elfojtás helyett felszínre hozzuk az érzéseket, és ami még fontosabb, teret adunk a javításnak. Lehet, hogy akkor nem voltam valami jó anya, de hadd tegyem jóvá: mire van most szükséged? Ez az a kérdés, ami minden sebet beforraszt.
2. Sajnálom!
Egy szó átírhat mindent, ha félretesszük az egónkat és szívből jön a bocsánatkérés. Azzal, hogy beismerjük a hibáinkat, egyidőben validáljuk a gyerekeink érzéseit. Lehetnek dühösek ránk, akár jogosan is, és mi ezért vállaljuk a felelősséget. Lehet, hogy elrontottunk néhány dolgot a múltban, amit ma már máshogyan csinálnánk, de ameddig ezeket nem mondjuk ki, addig folyamatosan kihatnak a jelenre, miközben belőlünk bűntudatot, a gyerekekből pedig indulatokat váltanak ki. Minél előbb letesszük ezeket a terheket, annál jobb.
3. Sok mindent nem kezeltem jól, de akkor és ott ezt az egyetlen megoldást láttam.
Fontos, hogy bevalljuk, hogy lehetett volna jobban is kezelni bizonyos szituációkat. Ha újra kezdhetnénk, bizonyára már sokkal jobban odafigyelnénk és máshogyan csinálnánk. Viszont a gyerekeknek meg kell érteniük, hogy akkor és ott, abban a helyzetben, erre volt erőforrásunk. Ma már máshogy látjuk, de akkoriban ez tűnt az egyetlen járható útnak.
4. Igazad volt.
Szülőként levenni a fejünkről a mindenhatóság kalapjának illúzióját, kemény feladat. Beismerni, hogy igaza volt a gyereknek, amikor azt mondta, hogy hibáztunk, fájdalmas, de szükséges ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni. Elmondhatjuk, hogy sokat tanultunk a helyzetből és sokat tanultunk a gyerekeinktől. Büszkék lehetünk rájuk, hogy ők esetleg mernek jobban beszélni az érzéseikről és el tudják mondani nekünk, ha megbántottuk őket. Ez igazán nagy dolog.
5. Még a legrosszabb pillanataimban is szerettelek.
Ha biztosítjuk afelől a gyerekeinket, hogy még a legrosszabb pillanatainkban is szerettük őket, azzal visszaadjuk számukra a hitet, hogy nem azért csattant el az a pofon, nem azért borultunk ki, mert ők rosszak és nem szerethetőek, hanem azért, mert mi rosszul reagáltunk. Tudjuk, hogy a gyerekek mindig magukra vesznek mindent, hiszen nem sérülhet a szüleikbe vetett bizalmuk. Éppen ezért nem szabad megengednünk, hogy magukra vegyék a mi hibáinkat vagy azoknak a következményeit. Mondjuk ki, hogy nem helyes, ahogyan cselekedtünk, de ennek ellenére a szeretet soha nem volt megkérdőjelezhető irányukba. Olyan ez, mint egy képzeletbeli ragtapasz, amit a lelkükre helyezünk.
Nyitókép: MoMo Productions/ Getty Images
