Nemcsak az edzőteremben töltött izzasztó órák számítanak, hanem minden olyan hétköznapi mozgásforma, ami örömmel tölt el. Vagy azok a tevékenységek, amelyek észrevétlenül lendületben tartanak. Hiszen a mozgás nem muszáj, hogy szenvedés legyen!
Mi az, ami egyszerre tart fiatalon, tesz boldoggá és mindeközben támogatja az immunrendszert? A mozgás. És mi az, amiről a leghamarabb megfeledkezünk vagy egyszerűen csak lemondunk, mert nincs kedvünk hozzá? Ugyancsak a mozgás. Hosszasan sorolhatnánk az aktív életmód élettani és mentális egészségre gyakorolt pozitív hatásait, mégis az emberek többsége a mozgásszegény életmód mellett dönt. Igen, dönt, hiszen az egy határozott döntés, hogy munka után feldőlünk a kanapéra, vagy pedig felhúzzuk a futócipőt. Ezek az apró, hétköznapi választásaink adódnak össze hosszútávon és határozzák meg végül, hogy meddig és milyen minőségben élünk. Az inaktív életmód a betegségek és ezáltal a korai elhalálozás melegágya.
Olyannyira, hogy az amerikai Nemzeti Rákintézet kutatása alapján, akár napi 10 perc tempós séta már megnöveli az élettartamot. Fordítva pedig minden egyes mozdulatlanságban töltött nappal éveket veszünk el magunktól. Még ha tudjuk is, hogy milyen fontos a rendszeres mozgás, rávenni magunkat már korántsem egyszerű. Éppen ezért mutatunk most 5+1 módot, ahogy fájdalommentesen és észrevétlenül lophatja be magát a mozgás az életünkbe.
1. Sétálj és telefonálj egyszerre

Biztosan van a híváslistádon olyan személy, akivel a telefonbeszélgetéseitek átlagos hossza fél és egy óra között van. Legyen ez a legjobb barátnőd, anyukád vagy a szerelmed a világ másik feléről, miért töltenéd a két fal között ezt az időt? Miközben megvitatjátok az élet kisebb-nagyobb gondjait, pattanj fel és tegyél egy élénkítő sétát. Ha jó a beszélgetőpartner, észre sem fogod venni a lábaid alatt fogyó kilométereket.
2. Használd ki okosan a várakozási időt
A hétköznapjaink tele vannak holt idővel, amelyek üresen, többnyire várakozással telnek. Ha megragadjuk az alkalmat, akkor okosan kihasználhatjuk és javunkra fordíthatjuk ezeket az üresjáratokat, miközben az egészségünkért is teszünk. Amíg melegíted az ételt, végezhetsz néhány guggolást, vagy a sorbanállás közben erősítheted a medencefenék izmaidat, anélkül, hogy bárki bármit észrevenne ebből. A buszmegállóban vádligyakorlatokat végezhetsz és a fogmosás is sokkal élvezetesebb lesz, ha közben táncra perdülsz.
3. Tervezz aktív összejöveteleket
Észrevetted már, hogy a legtöbb társasági programunkat úgy szervezzük, hogy a legkevesebb mozgás legyen bennük? A barátnős beszélgetések zöme az asztal mellett, egy kávézóban telik, a randik a moziszékekben, és a meetingek kényelmes, puha fotelekben. Ezen könnyen változtathatunk, ha tudatosan elkezdünk aktívabb programokat tervezni. Egy üzleti megbeszélést is le lehet folytatni séta közben, ha a másik fél nyitott rá. De a magánéletben még ennél is egyszerűbb a helyzet. Pörgősebb és kalandosabb lesz az együtt töltött idő, ha nem korlátozzuk beltérre a találkozókat.
4. Régimódi bevásárlás

Sokan ma már szívesebben választják az online rendelést időspórlás céljából, mint a személyes nagybevásárlást. Azonban, ha visszatérünk a klasszikus bevásárláshoz, azzal sokat tehetünk a fittségünkért. Főleg, ha autó helyett gyalog megyünk el a piacra vagy az élelmiszerüzletbe. Ezzel egyrészt megakadályozzuk azt is, hogy túl sok felesleges dolog kerüljön a kosarunkba, hiszen a hazaszállítás során ez fontos szemponttá válik. Másrészt a szatyrok emelgetéséhez és cipeléshez valódi erőnlét szükséges, mindez pedig felér egy komplett edzéssel.
5. Izzasztó szerelem
Több módja is van, hogy a szerelmi életünket megfűszerezzük egy kis testmozgással. A nappaliban táncolástól az esti lepedőakrobatikáig a mozgás milliónyi formáját átélhetjük a partnerünkkel. Harminc perc szerelmeskedéssel például a nők átlagosan 69, a férfiak 101 kalóriát égetnek el. De nem csak ez az egy kellemes módszer áll rendelkezésünkre, ha a párkapcsolatot összehangolnánk a fizikai aktivitással. A klasszikus esti séta vagy a párban történő edzés mind erősíti a kötődést, miközben javítja a testi-lelki állapotunkat.
+1 Négylábú kedvenceinkkel minden könnyebb
Még a leglustább embert is sétára bírják a kiskutyaszemek vagy a játékra invitáló csaholás. Négylábú barátaink abban is nagy segítségünkre lehetnek, hogy aktívabb életmódot éljünk, hiszen rendszert és társaságot nyújtanak a hétköznapokban. A szabadban eltöltött idő, a játék, a mozgás mind előnyünkre válik és biztosan nem fogunk az óránkra nézni, hogy vajon mikor lesz már vége az „edzésnek”.
Nyitókép: AleksandarNakic/ Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Egy perc mozgásterápia a testnek és léleknek
- Napi 4 perc elég az egészségesebb élethez? A mikromozgások száműzhetik a kemény edzést
- Így sportolj, ha nincs időd! 5 tipp a személyi edzőktől, hogy neked is beleférjen a mozgás az életedbe