6 idegesítő konyhai tanács, ami őrületbe kergeti a kezdő szakácsokat

Valljuk be, ha valaki nem szívta magába gyerekként a főzés tudományát és örömét, akkor felnőttként beállva a konyhába teljes káosznak érzi az első lépéseket. Ezektől az útmutatóktól pedig azonnal ledobja a láncot. 

Megmondom őszintén, engem a főzés egészen sokáig hidegen hagyott. Nem nagyon láttam értelmét annak, hogy órákat álljak a konyhában, ami után a kaja nettó 5 perc alatt eltűnik az asztalról, úgy éreztem, hogy a befektetett energia abszolút nincs arányban a végtermékkel. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez gyökeresen megváltozott az utóbbi időben, a rohanós napokon a mai napig sokszor szidom a fakanalak istenét, egy kis ételérzékenységgel azonban minden önsegítő csoportnál gyorsabban képes változtatni az ember a korábbi hiedelmeken és szokásokon.

Az első lépések a konyhában azonban – talán épp a fentiek miatt – nem voltak zökkenőmentesek, és bár nagyra értékeltem anyukám segítő szándékát, meg a szakácskönyvek hangzatos tippjeit, volt néhány útmutatás, amitől nemes egyszerűséggel a falra másztam. 

Érthetetlen konyhai tanácsok kezdőcsomagja:

1. Amennyit felvesz

Mit? Hogy? És milyen magasra emeli, ha már felvette? Nincs-e neki izomláza a rengeteg emelgetéstől? Egyébként is, mit akar ő nyúlkálni az én lisztemhez? Hát nem tudja, hogy a gluténmentes milyen drága? 

2. Ha elérte a kívánt állagot

Ez a mondat szoros rokoni kapcsolatban áll az első szabállyal, a Megfoghatatlanok családfáján találod meg őket. Én magam sokszor szoktam kívánni, például, ha látok egy hullócsillagot, biztosan elmormolok magamban egy adjuramteremtőmet, de érdekes módon az még sosem jutott eszembe, hogy állagot kívánjak. Alakot! Esetleg valami konkrétabb tippet, hogy mégis hogy kellene kinéznie ennek az összegyurmázott valaminek – na, az már más tészta.

3. Ízlés szerint

Nekem rendkívül jó ízlésem van, minden butikban azonnal kiszúrom a lehető legdrágább ruhákat, azzal a felkiáltással, hogy „nekem ez kell“. De mit segít ez rajtam a konyhában? Van az én ízlésemnek mértékegysége? Grammban vagy deciben mérjük? (Mondjuk hétvégente feltehetően az utóbbiban.) És mi a váltószáma?

Fotó: Getty Images

5. Érzéssel

Érzéssel nem tangózni szokás? Mondjuk én szívesen táncolok a konyha közepén, amíg fel nem forr a tésztafőző víz, ez egyébként stresszlevezetésnek is kiváló. Bánatomra ettől még nem garantált, hogy az ebéd is finom lesz. 

6. Egy csipet só

Neked mekkora a csipeted? Mert az enyém szép nagy. De lehet kicsi is. Néha begörcsöl az ujjam, olyankor látszik a főzési útvonalam a konyhapulton, mint Jancsi és Juliska morzsatérképe az erdőben. Ettől még nem tudom, mennyi sót kellene szórni a levesbe, hogy ne a wc-be borítva végezze.

7. Amikor látod, hogy kész

Dehogy látom! Pedig forgatom a szememet rendesen, mire idáig érek a receptben. Árulnak vajon színpalettát a bronzbarna 50 árnyalatából a sült pipi bőréhez? Van valakinek varázsszemüvege, ami megmondja, megsült-e a zsemle közepe? Felvillan valami felirat, jelzi-e tűzijáték, aláfestő zene, amikor késznek nyilvánítunk valamit vagy századjára is konstatálnom kell, hogy túl nyers/túl égett lett megint a kaja? Még papírom is van arról, hogy rossz a szemem, örülnék neki, ha nem erre kellene alapoznom a túlélésemet a konyhában. 

Félreértés ne essék, mi, kezdő szakácsok nagyra értékeljük a segítő szándékot, de abból még nem lesz vacsora. Ennél sokkal, de sokkal több konkrétumra van szükségünk, különben a végén még el kell hinnünk Dragomán Györgynek, a hagymaszeletelés titka az, hogy tudjuk, merre van észak.

 

Nyitókép: Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)