Sós illatú levegő, apály és dagály örökös szeszélyessége, titkokkal átszőtt ezeréves kőfalak – merveille de l’Occident. Nem véletlenül hívják a franciák a várost a nyugat csodájának. Bebarangoltuk a környéket - élménybeszámoló következik!
Mont-Saint-Michel az UNESCO Világörökségi listáján szereplő mesés helyek közül is kiemelkedő. Franciaország kultikus helyszíne. A 78 méter magas gránitsziklára épült bencés kolostor megépítésének gondolata Mihály arkangyal sugallatára született. A legenda szerint a középkorban Avranche város püspökének az angyal megparancsolta, hogy építtessen egy apátságot a parttól egy kilométerre fekvő sziklazátonyra. A püspök kétszer tagadta meg a látomást, mígnem a harmadik jelenéskor egy villám belecsapott a kalapjába, amit komoly jelnek vélt és 708-ban fel is avatták a gránitszikla tetejére emelt első templomot. Az idő előrehaladtával a zátony épületei folyamatosan változtak és bővültek. Dagály idején az óceán teljesen elvágta a zátonyt a szárazföldtől és csak apály idején volt megközelíthető, amíg 1879-ben fel nem épült egy gát. Később ezt megszüntették és 2006-ban a szigetet egy híddal kötötték össze a kontinenssel. Így Mont-Saint-Michel újra árapály szigetté vált a víz szeszélyes változásainak ölelésében.
„Mezítláb mennék, mint a zarándok”
A szigettől körülbelül 3 kilométerre hatalmas parkolóba érkeztünk, ahonnan aztán gyalogosan, körülbelül 40 perc alatt, vagy az ingyenesen igénybe vehető buszokkal is bejuthattunk a szigetre. Május ellenére az időjárás meglehetősen szeles és kiszámíthatatlan volt, ezért mi az utóbbi módon közelítettük meg az apátságot. Ahogy közeledtünk a mitikus sziklához és a monumentális épület részletei egyre jobban kirajzolódtak, úgy telepedett mélységes csend a jármű utasaira. Nem pusztán a látványtól akadt el a szavunk, az elmúlt 1300 év történetei, legendái és csodatételei is lenyűgöztek.
Varázslatos időutazás
Hasznos, ha kényelmes cipőben vágunk bele az égbe nyúló épületegyüttesek és kígyózó lépcsősorok meghódításának. Ahogy átlépünk Mont-Saint-Michel kapuján egyenest a középkorban találjuk magunkat. A szűk, macskaköves utcák, a fagerendás házak, a cégérek erősen őrzik a hely ódon múltját. Egy pillanatig úgy éreztem magam, mint amikor Harry Potter először pillantotta meg az Abszol utat. Egyszerre varázslatos, titokzatos és az elme számára szinte alig felfogható, hogy mindez nem álom, hanem valóság. Mint ahogy minden új helyet, ezt a várost is térkép nélkül fedeztük fel. Szinte teljesen mindegy, hogy melyik utcácskán vagy lépcsősoron indulunk el, mert mindegyik a fejünk fölé magasodó torony felé vezet, melynek tetején egy aranyazott arkangyal szobor őrzi Mont-Saint-Michel városát.
A sziget bejárása igazi testedzést jelent a meredek emelkedőkkel és masszív lépcsősorokkal. De a házak között felbukkanó táj látványa és a falak közt megbúvó múlt feledteti a fizikai fáradtságot. A templom kapujába érve valódi hálát érzek. Nemcsak azért, mert végre rendesen kapok levegőt, hanem a szemem elé táruló látvány miatt is. A kolostor területére lépve a biztonsági személyzet kéri a belépőnket, amit még a városkapunál vásároltunk 10 euróért fejenként. Ezért a szerény összegért cserébe audio-guide-ot kapunk és több órányi betekintést a gótikus falak mögé. Különleges látványt nyújtott a turisták kavalkádjában felbukkanó szerzetesek jelenléte. Akkor tudatosult bennem, hogy egy ma is működő kolostorba nyertünk betekintést. Képtelen voltam betelni a látvánnyal, amit a templom, a kerengő, és az apátság sejtelmes helyiségei tártak elénk. A teraszról, az ablakokból a végtelen tájat szemlélve olyan érzés kapott el, mintha a felhők karnyújtásnyira lennének és közelebb lennék a mennyhez.
Mont-Saint-Michel és a gasztronómia
A hely varázslatából a hangosan korgó gyomrom ébresztett fel. Normandia egyik jellegzetes étele a sós palacsinta, de Mont-Saint-Michelben ezenkívül megkóstolhatunk másik két különlegességet is. Az egyik Poulard mama tojásfelfújtja, ami öntöttvas serpenyőben, kemencében készül. A másik pedig a helyi birkahús, amelynek borsos árát és különleges zamatát az adja, hogy a juhok a parti víz itatta, sós füvet legelészik. Teli hassal még egy kicsit nézelődtünk a vásárló utca forgatagában. Számomra a legfeltűnőbb szuvenír a Mihály-arkangyal szobrok, kulcstartók és hűtőmágnesek mellett a szárnyas ördög volt. Mi mégis úgy döntöttünk, hogy inkább az intenzív élményt és a rengeteg fotót visszük magunkkal emlékként. A hídról még vissza-vissza tekintettünk az apátságra és a városra. Aztán a figyelmünket azok a turisták terelték el, akik a szárazföld felől mezítláb keltek át apály idején, akár csak a régi idők zarándokai. A buszra várva jóleső fáradtság lett úrrá rajtunk és megállapítottuk, hogy ismét bővült azon helyek listája, ahová visszavágyunk.
Szerző: Kovács Kata
Nyitókép: Lukasz Janyst/Shutterstock
Fotók: Családi archívum
