A magányosan felnőtt gyerekek később is hordozzák a szeretethiány nyomait, amelyek gyakran visszatérő viselkedési mintákban jelentkeznek. Mutatunk ezek közül hatot.
Azok a felnőttek, akik gyerekként nem kaptak elég törődést és szeretetet, gyakran osztoznak bizonyos közös vonásokban. Az érzelmeiket nehezen kifejező szülők sokszor maguk sem kaptak elegendő szeretetet gyerekkorukban, így továbbörökítik az elavult nevelési módszereket, amelyek a merev szabályokat és az engedelmességet részesítik előnyben a gondoskodó figyelem helyett. Ez hatalmas károkat okozhat, aminek a következményei felnőttkorunkban is megmutatkozhatnak.
1. Túlzott függetlenség
Habár a függetlenség alapvetően egy pozitív jellemző, hiszen a felnőttség fokmérője és alapja az önellátás, a szeretethiányos felnőtteknél ez átcsaphat a ló túloldalára. A hiperfüggetlenség arra utal, hogy megpróbálunk teljesen függetlenek maradni, még azokban a helyzetekben is, amikor mások segítségére vagy támogatására lenne szükség. Ez valójában egy nagyon gyakori traumareakció, ami a megküzdés szempontjából viszont rendkívül egészségtelen. Nem merjük rábízni magunkat másokra, mert azt tanultuk meg, hogy az egyetlen, akire számíthatunk, az mi magunk vagyunk.
2. Folyamatos vágy a megerősítésre
Mások tükrében látjuk meg önmagunkat, ezért kétségtelen, hogy szükség van a külső megerősítésekre és visszajelzésekre. De vajon hol a határ? Mennyi a túl sok? A szülők által adott érzelmi megerősítés, különösen gyermekkorban, kialakítja a gyermekek érzelmi „írástudását”. Az érzelmi írástudás segít abban, hogy a gyerek értékelve érezze magát, és támogatja az érzelemszabályozási készségeinek a fejlődését is. Ha ezt megvonják tőlünk a szüleink azzal, hogy érzelmileg távolságtartók maradnak, akkor nem alakul ki a belső önelfogadás. Ezért elindul egy végnélküli vágy a megfelelésre és arra, hogy mások validáljanak és elfogadjanak minket. A kielégítetlen érzelmi szükségletek válnak a viselkedésünk hajtómotorjává.
3. Megkérdőjelezik a szerethetőségüket
Érthető, hogy aki szeretethiányban nő fel, az azt hiszi, hogy mások az élete későbbi szakaszaiban sem fogják tudni szeretni. Szeretetkoldusokká válunk és folyamatosan bizonyítékokra lesz szükségünk arra vonatkozóan, hogy mások tényleg tudnak szeretni minket. Egyszerűen mindenben a hibát keressük, szinte azt várjuk, mikor buktathatjuk le a környezetünket és bizonyíthatjuk be magunknak ezáltal, hogy tényleg nem vagyunk szerethetőek. Ez megmérgezheti a párkapcsolatainkat és alapvetően az emberi kapcsolódásainkat.
4. Félelem az elköteleződéstől
A kedvezőtlen gyermekkori élmények könnyedén elutasítóvá tehetnek minket. Nehezen tudunk bizalmi kapcsolatokat kiépíteni és az elköteleződés szitokszóvá válhat. Ennek ugyancsak az az egyszerű magyarázata, hogy egy szeretetlenségi alaptraumát hurcolunk magunkkal, ami megakadályoz a bizalom kialakításában.
5. Nehezen tudják kifejezni a szükségleteiket és elkerülik a konfliktusokat
Ha a szüleink elérhetetlenek voltak, akkor sokszor mi magunk sem tudunk az érzelmeinkhez közel férkőzni. Gyermekkorban a személyes érzések felismerésének megtanulása kritikus fontosságú az érzelmi intelligencia fejlődéséhez. Ha ez nem zajlik le megfelelően, akkor falat húzunk az érzelmi világunk és önmagunk közé, ami végsősoron oda vezet, hogy kifejezni sem tudjuk őket. Ráadásul gyakran a visszautasítástól is félünk, ezért könnyen úgy dönthetünk, hogy nem fejezzük ki a szükségleteinket és elkerüljük az esetleges konfliktusokat.
6. Küzdenek az önszeretettel
A szülők teszik le az önszeretetünk alapköveit. Ha az életünkben a legfontosabb emberek nem voltak képesek arra, hogy feltétel nélkül elfogadjanak és szeressenek minket, akkor felnőttként nagyon nagy nehézségeket okozhat mindez magunkkal szemben is. Nem tudjuk elhinni, hogy megérdemeljük a dicséretet, az együttérzést és a megbecsülést, mert nincsenek mintáink ezekre. Önmagunknak kell kitaposni az önszeretet útját, ami egyáltalán nem könnyű. A fenti kihívások leküzdéséhez arra van szükség, hogy önmagunk jobb szülőjévé váljunk és beforrasszuk azokat a lelki sebeket, amiket a szüleink hagytak maguk után.
Nyitókép: Ulza/Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Sémakémia: traumák szerelemnek álcázva
- 5 rejtett jel, hogy gyerekkori traumát hordozol, amiről lehet, hogy te sem tudtál
- „Jobban fáj, mint egy pofon” – az elhanyagolás, mint gyermekkori trauma
