Adni a legjobb! 7 apróság, amivel megszépíthetjük a szeretteink mindennapjait!

Egy kis odafigyelés mindenkinek jár!

Tippjeinket azoknak ajánljuk, akik úgy érzik, hogy a hétköznapok vég nélküli hajszájában mindenre jut idejük, csak a szeretteikre nem.

Egyszerűen túl sok a dolgunk, elaprózódunk és hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben. A tökéletes vacsora, a tiszta lakás, a még több pénz és a szárnyaló karrierért folytatott küzdelemben csak egyet felejtünk el, odafigyelni arra, aki igazán fontos.

1. Légy figyelmes hallgató!

Minden ember arra vágyik, hogy valaki meghallgassa, már egy 10 perc figyelmes beszélgetés is csodát tehet, ha valóban koncentráltan vagyunk jelen a másik mellett.

2. Csak hívd fel

Mindennap megfogadom, hogy felhívom az édesapámat, aztán valahogy mindennap elmarad. A tökéletes pillanatra várok, amikor nem vagyok fáradt, nem vagyok mozgásban, sőt, úgy egyáltalán nem csinálok semmit. Persze, ilyen pillanat nincs, sőt, tudom, hogy nem is érdemes rá várni, hiszen apukámnak már az is nagy öröm, ha pár percre hallhatja a hangomat.

3. Süss valami finomat

Ha vendégségbe megyünk, akkor vigyünk magunkkal valami finomságot. Nem kell bonyolultnak lennie, hiszen nem az a lényeg, hogy a cukrászmester szerepében tetszelegjünk, hanem, hogy az étellel kifejezzük, fontos nekünk a másik.

4. Kísérd el!

Különösen elfoglalt rokonoknál beválhat, hogy megkérdezzük elkísérhetjük-e bevásárolni, orvoshoz vagy bármilyen hivatalos helyre. Ez idő alatt is együtt lehetünk és beszélgethetünk egy kicsit.

5. Masszázsra fel!

Nincs ember, aki ne örülne egy kis masszázsnak. A bőr érintés során endorfin szabadul fel a testben, alkalomadtán érdemes megajándékozunk például a párunkat egy kis boldogságadaggal.

6. Spontán látogatás

Meglepetés! Munka után lepjük meg szerettünket a munkahelyénél és találjuk ki valami programot. A spontán találkozás mindig jól esik, pláne egy fárasztó nap után.

7. Titkos üzenet

Egy elrejtett gondolat, ami mintegy véletlenül előbukkan a nap során hihetetlen feltöltő erővel bír, mosolyt csal a szeretett ember arcára és könnyebben vág neki a nap másik felének.

Nyitókép: Svitlana Sokolova / Shutterstock

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: