Képzelj el egy olyan hetet, amikor végig kiegyensúlyozottnak érzed magad. Jól hangzik, nem? Összegyűjtöttem hét trükköt, hogy ez ne csak egy álom maradjon!
A napjaid olyan szeszélyesek, mint az áprilisi időjárás? Nyugalom, nem vagy ezzel egyedül, én is ezt a tábort erősítem. Többek között, ezért is fogadtam meg, hogy véget vetek a hullámvasútnak, és motivált leszek minden egyes nap. A következő hét trükk neked is segíteni fog ebben:
Ki mint vet…
Az ágy bevetése a nap szinte első mozzanata, ami alól előszeretettel bújunk ki. Tiniként mindig úgy hagytam az ágyamat, ahogy felkeltem belőle. Később jöttem rá, hogy a beágyazás igazi kezdőlökést ad a naphoz. Az éjszaka összegabalyodott takarót, a magam alá gyűrt lepedőt összehajtogatni felér egy kisebb szeánsszal, miközben segít ráhangolódni a napra. Határvonalat húz a pihenés és munkába készülődés között. Ha tovább szeretnéd fokozni az élvezeteket, akkor hétvégente iktass be egy mosást, hogy öblítős virágillat lengje be a szobát.
A szavak ereje
Mindenkinek kell egy gondolat, egy biztató mondat, amely átsegíti a nehezebb pillanatokban. Keress egy mantrát, amit, ha ismételgetsz pozitív energiákat szabadítasz fel magadban. Az én kedvenc és jól begyakorolt mondatom: minden nagyon jó lesz! Ez a néhány szó megannyi rossz helyzeten segített át. Találd meg a saját mantrádat! Nem baj, ha nem tartalmaz nagy életigazságot, mert nem ez a lényeg. Meglátod, a szavaknak teremtő erejük van.
Megint az étkezés
Ha nem vagy nagy salátarajongó, akkor is fontos becsempészni néhány egészségesebb falatot a napi étkezésedbe. A zöldségek és a gyümölcsök tele vannak vitaminnal, nyomelemmel, amelyek egész napra energiával látnak el. Amikor az időd engedi, próbálj ki alacsony szénhidráttartalmú, vegán recepteket, és készíts egészséges finomságokat.
Ütemezés
A programok szervezése, az időpontok egyeztetése néha szükséges rossznak tűnhet, de a napi ütemezés később meghálálja magát. Nincs annál megnyugtatóbb érzés, amikor nem kell rohannod az edzésre, mert eldumáltad az időt a kollégákkal. Ha nagyon belejössz, próbáld meg a rákövetkező hetet is megszervezni. A kiegyensúlyozottságod másokat is motiválhat.
Tiszta sminkecsetek
Jó, lehet, most furán nézel, de a tiszta ecsetek használatában van valami megnyugtató érzés. Senki sem szereti, amikor kosz veszi körül. Ha odafigyelsz a környezeted tisztaságára, akkor az alapozós ecseted se gubbasszon piszkosan. Meglátod, milyen jó érzés lesz a reggeli sminkelésnél tiszta ecsetekkel dolgozni. Plusz a rendszeres tisztítással megelőzheted az aknék kialakulását.
Kényeztesd magad
Éljen az énidő! Fontos kiszakadni a hétköznapok mókuskerekéből. A hét valamelyik napján jutalmazd meg magad némi kényeztetéssel. Tegyél fel egy arcmaszkot, főzz valami finomat, hallgass zenét, vagy menj el egy nagy sétára és temetkezz bele a gondolataidba. A lényeg, hogy olyat csinálj, ami felpezsdíti a lelked és feltölt energiával!
Digitális detox
Jó néha a telefonunkból kiszakadni, és nem a céges levelek miatt aggódni. Ha a munkahelyeden nem iktathatod ki a kütyüket, akkor otthon nyomkodd kevesebbet a képernyőt. A digitális méregtelenítés kulcsfontosságú az egészséges, kiegyensúlyozott élethez. Próbáld meg elalvás előtt a mobilt egy könyvre cserélni. Így nemcsak a kékfény káros hatását cselezed ki, a képzeletedet is megdolgoztatod.
Nyitókép: F8 studio/Shutterstock
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:
- Japán relaxációs technika a kiegyensúlyozott életért: a reiki szépsége az egyszerűségében rejlik
- Különleges relaxációs jógapóz: akár olvasás közben is kipróbálhatod!
- Van relaxáció a meditáción túl is! Ezeket vesd be, ha pattanásig feszülnek az idegeid