„A remény szimbólumai” – így nevezte a NOB elnöke a Menekültek Olimpiai Csapatának tagjait 2016-ban. Idén összesen 29 sportoló állhat rajthoz ebben a csapatban, köztük elképesztő nők, akiknek története mindannyiunk számára motiváló lehet.
A koronavírus-járvány óriási csapást mért a sportvilágra: számos esemény mellett a 2020-as tokiói nyári olimpiát is elhalasztották. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság azután hozta meg ezt a döntést, hogy több nemzet is kérvényezte. A történelem során korábban csak három olimpiát nem rendeztek meg (1916, 1940, 1944), valamennyi a háborúk miatt maradt el. A legújabb döntések értelmében a jövő héten kezdődő eseményen a sportolók zárt kapuk mögött, közönség nélkül mérkőzhetnek meg a sportvilág legértékesebb medáljaiért. Az olimpiai kvalifikáció normális körülmények között is embert próbáló feladat, hát még akkor, amikor a világ a feje tetejére áll.
Néhány sportolónak ráadásul olyan életkörülmények mellett kellett csúcsformába hoznia magát, amely még több akadályt állított eléjük az álmaik felé vezető úton. Ők azok, akik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) zászlaja alatt, a Menekültek Olimpiai Csapatában vehetnek részt a versenyen. A NOB idén 55 jelöltből választotta ki azt a 29 sportolót, aki megkapta az indulás jogát. Közülük mutatunk be 7 szupernőt.
Rose Nathike Lokonyen, atlétika
Rose Nathike Lokonyen már 2016-ban is részt vett az olimpiai játékokon, vagyis az első Menekültek Olimpiai Csapatának is a tagja volt. Ráadásul az a megtiszteltetés érte, hogy a megnyitó ünnepségen ő lehetett a csapat zászlóvivője. Nathike Dél-Szudánban született és az észak-kenyai Kakuma menekülttáborában nőtt fel. 2016-ban egy a menekülttáborban megrendezett, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Tegla Loroupe Alapítvány által szervezett sportversenyen sikerült megszereznie az olimpia kvótát. Nathike ekkor az 5000 méteres távon nyert, amelyet mezítláb futott le. A nyári játékokon a 800 méteres síkfutás mezőnyében szerepelt, és a futamában a hetedik helyen végzett. Idén az a célja, hogy ezen az eredményén javítson, és minimum két versenytársát sikerüljön megelőznie az előfutamban.
Muna Dahouk, cselgáncs
Muna Dahouk will be the first refugee in Judo to fight in the Olympic Games in a couple months!
Tune in at https://t.co/Gupw1ahon6#JudoWorlds #Judo #Hungary #Budapest #Sport #Olympics
©️ IJF Media Team – Ben Urban pic.twitter.com/w1axkSFOOi
— Judo (@Judo) June 9, 2021
Muna Dahouknak 2018-ban kellett elmenekülnie Szíriából, végül Hollandiában élő anyjához költözött. Mindössze hat éves volt, amikor édesapja révén megismerkedett a cselgánccsal – a férfi Damaszkuszban judo edzőként dolgozott, így saját lányának is ő tanította meg a sportág alapjait. Dahouk azóta keményen edz, a 2019-es budapesti judo világbajnokságon mutatott teljesítményével pedig megkapta a lehetőséget, hogy az olimpián is bizonyítson a tatamin.
Dina Pouryounes Langeroudi, taekwondo
Dina Pouryounes Langeroudi eredményeit látva nehéz elhinni, hogy a 29 éves sportoló 6 évvel ezelőtt még hajléktalanként élt Iránban. Langeroudi 2015-ben hagyta el az országot, majd Hollandiában települt le. Ekkor a sportra inkább csak egyfajta terápiaként tekintett: arra használta, hogy elterelje figyelmét a negatív gondolatokról és segítsen neki új barátokat szerezni, új életet kezdeni. Azonban gyorsan kiderült, hogy tehetséges: hihetetlen sebességgel fejlődött, és még 2015-ben megszerezte az első érmét. A 2018-as taekwondo Európa-bajnokságon pedig ezüstérmet szerzett a súlycsoportjában.
Nigara Shaheen, cselgáncs
Inspiring accomplishment from @AUAfghanistan alumna Nigara Shaheen — who will compete at the Tokyo 2020 @Olympics — Best of luck!#EducationWillPrevail pic.twitter.com/aBaz60adJO
— Friends of AUAF (@FriendsofAUAF) June 14, 2021
Nigara Shaheen Afganisztánban született, de családjával egészen fiatalon Pakisztánba kellett költöznie. A peshawari menekülttáborban ismerkedett meg a harcművészetekkel, majd egyre több versenyen vett részt. „A judo lehetővé tette számomra, hogy magabiztossá váljak és mindenkinek megmutassam, milyen erős vagyok” – mondta egy interjúban. Shaheen a sportkarrierje mellett a tanulásnak is nagy figyelmet szentel: politikatudomány szakon diplomázott az Afganisztáni Amerikai Egyetemen, jelenleg az orosz Yekatyerinburgi Egyetem nemzetközi kereskedelem képzésének mesterszakos hallgatója.
Masomah Ali Zada, országúti kerékpár
„Szeretném megmutatni azoknak a férfiaknak, akik azt gondolták, a kerékpározás nem nőknek való, hogy én végigcsináltam és eljutottam az olimpiáig. Ha én meg tudtam csinálni, akkor minden nő, aki kerékpározni akar, megteheti. Bármely országból, például Afganisztánból is” – mondta Masomah Ali Zada. A fiatal kerékpáros ugyanis Afganisztánban született, ám gyerekkora egy részét száműzetésben töltötte Iránban. Miután visszatért Kabulba, a középiskolában és az egyetemen is sportolt, de – mivel a nők körében ez nem volt általános – a társadalom egy része kirekesztette őt. Még tovább nehezítette a helyzetét, hogy a konzervatív beállítottságú hazara kisebbség tagja volt. Azonban ez sem állíthatta meg, majd eredményeivel kivívta, hogy a nemzeti válogatott tagja legyen. 2016-ban a háborús helyzet tovább súlyosbodott Afganisztánban, ezért családjával el kellett hagynia az országot és Franciaországban kezdtek új életet.
Kimia Alizadeh Zenozi, taekwondo
Kimia Alizadeh Zenozi szintén tagja volt a 2016-os riói Menekültek Olimpiai Csapatnak, és az előző nyári játékokról egy bronzéremmel tért haza. Ezzel történelmet írt, hiszen korábban egyetlen iráni származású nőnek sem sikerült érmet szereznie az olimpiai játékokon. Ráadásul mindössze 18 éves volt, amikor a nyakába akasztották a medált. Alizadeh-t sokan most is az éremesélyesek közé sorolják, viszont sokáig kétséges volt, hogy egyáltalán elutazhat-e Tokióba. Ugyanis 2020 januárjában bejelentette, hogy többé nem kíván Irán színeiben versenyezni, és férjével Németországba költöznek. „Egyike vagyok annak a millió iráni nőnek, akit teljesen elnyomnak” – írta a sportolónő. „Azt viseltem, amit ők akartak. Azt mondtam, amit parancsoltak. Elismételtem minden mondatot, amikor arra utasítottak. Egyikünk sem számít, az ő szemükben csak eszközök vagyunk.”
Yusra Mardini, úszás
Yusra Mardini számára sem lesz ismeretlen az olimpia miliője, hiszen Rióban már bizonyított. Mardini Szíriában, Damaszkuszban született, és úszóedző édesapjának hála, már 3 éves korában az uszodában töltötte minden idejét. Tehetsége és kitartó munkája miatt kivívta a Szíriai Olimpiai Bizottság támogatását, de így sem volt könnyű felkészülni a versenyekre – gyakran arra is volt példa, hogy lebombázott uszodákban kellett edzenie. A háborús helyzet tovább súlyosbodott és 2015-ben testvérével közösen elhagyta az országot. Libanonon és Törökországon keresztül érték el Görögországot, majd egy menekülteket szállító csónakra szálltak a jobb élet reményében. Az utazás közben azonban probléma merült fel, ezért Mardini másodmagával a tengerbe ugrott és három órán keresztül, úszva tolta a partok felé a járművet. Ezzel megmentették 20 ember életét. A 23 éves sportoló ezután Macedónián, Szerbián és Magyarországon keresztül érte el Németországot, ahol azóta is él és edz.
Forrás: Popsugar, Olympics.com
Nyitókép: @yusramardini/Instagram
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:
- Michael Phelps és 12 másik élsportoló is mesél az olimpia után jelentkező depresszióról egy hamarosan debütáló dokumentumfilmben
- Tilos a kézfogás és a hangos szurkolás: szigorú szabályokkal készülnek a szervezők a tokiói olimpiára
- 9 olimpikon azért kampányol, hogy a sporteseményeken ne promotáljanak tejtermékeket
