7 érdekesség a 69 évesen is gyönyörű Kim Basingerről

Ma ünnepli 69. születésnapját a színésznő

A híres színésznő viharos szerelmi élete és a szorongás elleni küzdelme ellenére több mint négy évtizedes karriert tudhat maga mögött. De ki is ő valójában a kamerák nélkül és hogyan lett a félénk, szőke lányból Hollywood egyik szexszimbóluma?

Amikor a 17 éves Kim Basinger a középiskola színpadára lépett, hogy részt vegyen a Junior Miss tehetségkutató versenyen, társai meglepődtek. Messze ő volt az évfolyam legfélénkebb tanulója. A szülei ráadásul egy időben arra gyanakodtak, hogy spektrumzavarral él, ezért egy vizsgálatra is elvitték. Nem csoda, hogy a fellépést döbbent csend követte, amikor Basinger tökéletesen előadta a My Fair Lady Wouldn’t It Be Loverly című dalát. „Hallani lehetett volna, ha egy gombostű leesik, mert fogalmuk sem volt arról, hogy tudok beszélni, nemhogy énekelni” – árulta el a színésznő. „Nem érdekelt, hogy nyerjek. Csak az érdekelt, hogy ne ájuljak el.” A kételyei ellenére 1970-ben megnyerte a versenyt a Georgia állambeli Athens High Schoolban, Atlantában, és egy éven belül leszerződött a New York-i Ford modellügynökséggel, elindítva ezzel a több mint négy évtizedes színészi karrierjét.

A világ és a szakma egyik legelismertebb színésznője ma ünnepli 69. születésnapját és ebből az alkalomból olyan érdekességeket osztunk meg róla, amit talán csak kevesen tudtak a gyönyörű Kim Basingerről.

1. Majdnem hivatásos balerina és operaénekes lett

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kim Basinger (@kim.basinger) által megosztott bejegyzés

A fiatal Kim Basinger megnyerte a gimnáziumi tehetségkutató versenyt és az események következtében élete teljesen új fordulatot vett. A versenynek köszönhetően sokan felfigyeltek a kamaszlány szépségére és a Breck samponcég egy fő reklámarca lett. Így indult Basinger modell karrierje. A kifutók világa előtt azonban Kim balerina vagy operaénekesnő szeretett volna lenni. Mindkét területen kemény elszántsággal képezte magát, ráadásul nagyon tehetséges is volt.

2. Modellként 1000 dollárt is keresett naponta

Basinger modellkarrierje nemcsak szépen ívelt felfelé, hanem gyümölcsöző is volt. Habár átmenetileg felfüggesztette a szerződését a Ford modellügynökséggel, amikor felvételt nyert az egyetemre, hamarosan meggondolta magát. Modellként általában napi 1000 dollár fölött keresett, de kimerítőnek találta a munkát és az ezzel járó folyamatos utazást. Ez aztán idővel arra késztette, hogy abbahagyja a modellkedést és a színészkedés felé forduljon.

3. Elutasította, hogy a tükörbe nézzen

Elég gyakori sztereotípia, hogy azok az emberek, akik modellkedésre adját a fejüket, hiúak vagy önimádók, de Kim Basinger esetében ez a feltételezés nem is állhatna távolabb a valóságtól. Talán hihetetlennek tűnik, de a gyönyörű színésznő gyerekkorában végtelenül félénk volt. Még az osztályteremben is alig merte felemelni a kezét, hogy válaszoljon a tanórákon feltett kérdésekre. Kerülte a tükröket, nem szerette magát bennük nézegetni, még akkor sem, amikor már modellként dolgozott teljes munkaidőben.

4. Elárverezte Alec Baldwintól kapott eljegyzési gyűrűjét

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kim Basinger (@kim.basinger) által megosztott bejegyzés

A Marslakó a mostohám sztárja elkötelezett állatjogi aktivista, évtizedek óta vegetáriánus és szorosan együttműködik olyan jótékonysági szervezetekkel, mint például a PETA. Az egyik nagylelkű cselekedete az volt, amikor második férjétől kapott eljegyzési gyűrűjét elárverezte, és a 60 ezer dolláros bevételt 2004-ben a PAWS (Performing Animal Welfare Society) szervezetnek juttatta el.

5. Agorafóbiában szenved

A színésznő rengeteget küzdött azzal, hogy kigyógyuljon a szorongásból, ami végigkísérte a gyerekkorát. Miután életét összekötötte Alec Baldwin színésszel, a szociális szorongása agorafóbiává alakult, és volt, hogy hónapokig képtelen volt elhagyni otthonukat. Ráadásul Basingeren számos alkalommal pánikroham tört ki vezetés közben. A szőke híresség a saját filmbemutatóit is kerülte, amíg terápiák hosszú sora enyhülést nem hozott a problémájára.

6. Az első férje Kim kedvéért változtatta meg a nevét

Sokan ismerik a színésznő második, Alec Baldwinnal köttetett házasságának viharos történetét. Azonban csak kevesen tudnak a híresség első férjéről, Ron Snyder fodrászról. A házasságuk alatt a férfi Snyderről Brittonra változtatta a nevét, felmondott a munkahelyén, és távol maradt a reflektorfénytől, hogy a státusza ne befolyásolja a szexszimbólum hírnevét.

7. Ő volt az első Oscar-díjas színésznő, aki meztelenül pózolt a Playboy-nak

A színésznőről még 1981-ben készült a híres Playboy fotósorozat. A képeket csak két évvel később jelentették meg, pontosan akkor, amikor a szőke bombázó Sean Connery oldalán tűnt fel James Bond lányként a Soha ne mondd, hogy soha című alkotásban. Kim Basinger egyébként a Szigorúan bizalmas című filmben nyújtott alakításáért kapott Oscar-díjat. A legjobb női mellékszereplőnek járó arany szobrocskát 1998-ban vehette át. Így a színésznő olyan címmel büszkélkedhet, amivel senki: ő lett az első Oscar-díjas színésznő, aki a Playboy-ban szerepelt.

Nyitókép: Alberto E. Rodriguez/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: