7 hétköznapi, de különös dolog, amitől felnőttnek érzem magam

Nem egy hétköznapi lista következik

Ki mondta, hogy a felnőtté váláshoz csak az első munkahely megszerzése és a saját ügyeink intézése járulhat hozzá? Nekem ezek a furcsa szituációk segítettek elhinni, hogy már nem vagyok többé tinédzser.

Gyerekként, mint a legtöbb ember, én is alig vártam, hogy végre felnőtté váljak. Hiszen akkor senki sem mondhatja majd meg nekem, mit kell tennem – gondoltam. Azt hittem, ahogy betöltöm a tizennyolcat egy csettintésre megváltozik majd a világ és vele együtt én is. De mind jól tudjuk, hogy ez a gyakorlatban már nem ilyen egyszerű és a felnőtté válás egy sokkal hosszadalmasabb folyamat, mint ahogyan azt régen elképzeltük. És valljuk be, nem egy könnyű feladat.

5 évvel később még mindig előfordul, hogy előtör gyermeki énem, aki ha tehetné, mindenhova a kedvenc lila dinós zoknijában menne. Vagy úgy viselkedem, mint egy felelőtlen tini, aki eltervezi, hogy legkésőbb este 11-kor elindul haza, mégis reggel hatkor esik be a lakás ajtaján. Szerencsére egyre kevesebb ezeknek az alkalmaknak száma és ritkábban érzem úgy magam, mint egy kétségbeesett tinédzser, aki próbálja felnőttnek tettetni magát. Ehhez nemcsak az járult hozzá, hogy kirepültem a családi fészekből, a saját számláimat fizetem és munkába álltam, hanem néhány furcsaság is. Összegyűjtöttem 7 különös szituációt, amitől megmagyarázhatatlan okok miatt, de elhiszem, hogy egy felelősségteljes felnőtt nővé váltam:

1. Bevásárlótáskákkal egyensúlyozni, miközben a postaládát próbálom kiüríteni

Home Alone Christmas Movies GIF - Find & Share on GIPHY

Egy táska a kisujjamon, egy a csípőmnek támasztva és még néhány a csuklómon, miközben a másik kezemmel a postaláda tartalmát próbálom kihalászni. A mutatvány újra megismétlődik, amikor megérkezem a lakás ajtajához. Ezúttal egy kis nehezítéssel, hiszen a borítékokkal a kezemben kell megkeresnem a táskám alján megbújó kulcsokat. Miután beléptem az ajtón igazi sikerként élem meg, hogy teljesítettem a küldetést és csak abban reménykedem, hogy senki sem látta, milyen furcsa pózokat vettem fel az elmúlt pár percben.

2. Végiglapozni egy szupermarket online katalógusát és az alapján eldönteni, hol ejtem meg a heti nagybevásárlást

Néhány forint kedvezményért nem fogok a távolabbi üzletig sétálni, de ha akciós a mandulatej, akkor a város másik felébe is hajlandó vagyok elmenni.

3. Összedobni valamit a hűtőben található maradékból

Season 5 Fridge GIF by Friends - Find & Share on GIPHY

Gyerekkoromban anyukám a ‚‚mindentbele’’ ételek mestere volt, amik még a legjobb gourmet recepteket is lekörözték. Akkor sosem értettem, hogyan tud pontos leírás nélkül, a hűtőben található random hozzávalókból isteni fogásokat készíteni. De ahogy rutinosabbá válok a konyhában, úgy én is kezdek rákapni az ízére. Hiszen nincs is annál jobb érzés, mint amikor a hűtőben árválkodó néhány darab zöldség egy finom vacsorában és nem a kukában végzi.

4. Inteni valakinek, akit ismerek a vonaton és nem mellé ülni

Régebben ha felszálltam egy tömegközlekedési eszközre és megláttam egy ismerőst, akkor kötelességemnek éreztem azt, hogy mellé üljek és beszélgetést kezdeményezzek. Még akkor is, ha semmi kedvem nem volt ehhez, mert nem voltam beszédes hangulatban vagy már elterveztem, hogy az előttem álló időt mással fogom tölteni. Ennek sokszor az lett a vége, hogy a társalgás bájcsevejjé vált vagy kellemetlen csendben ültünk egymás mellett. Arra is volt példa, hogy inkább 2 megállóval előbb leszálltam, hogy ennek véget vessek. Ma már ezeket a szituációkat egy integetéssel elintézem és egyáltalán nincs bűntudatom, hogyha egy könyv társaságát választom az ismerős helyett.

5. A kényelmes/meleg ruhát választani a divatos opció helyett

A Christmas Story GIF - Find & Share on GIPHY

Tinédzserként még a legnagyobb mínuszokban is képes voltam egy pólóban és egy vékonyka kabátban elindulni otthonról. Hiszen, ha az új farmernadrágomhoz a bőrdzsekim passzolt a legjobban, akkor nem volt mese, még egy megfázást is hajlandó voltam megkockáztatni. Ma már én lennék az, aki anyukám szerepébe bújik és azonnal visszazavarnám fiatalabb énem a szobájába, hogy vegyen fel egy normális, meleg göncöt és dugja be a derekát.

6. Korán felkelni a hétvégén, hogy elmehessek a piacra

Nem számít, hogy termelői, vegán vagy kézműves, néha megéri lerövidíteni egy kicsit a hétvégi alvásidőből. A standok között barangolva még a bánatát is elfelejti az ember, amikor a sok gyönyörű termést meglátja. Sosem gondoltam, hogy én, aki gyerekként utálta elkísérni a szüleit a piacra, egyszer azt fogja mondani, ez tényleg jó móka.

7. Kimaxolni a multitasking fogalmát

Kezdő szakácsként a főzés nálam úgy nézett ki, hogy forró vízben lévő tésztát szüntelen kevergettem és egy pillanatra sem vettem le róla a szemem. Ezzel igencsak megnövekedett az étel elkészítésének az időtartama. Ma már főzés közben egyszerre három serpenyőben és lábasban rotyognak az ételek és még bátran elindítom a mosást is, elmosogatok, rendet teszek és egy teljes koncertet is lenyomok a konyhában, amíg összeütöm a vacsit. A szomszédok legnagyobb örömére.

Te mivel egészítenéd ki a listát?

Nyitókép: ArtMarie / GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: