7 idegesítő dolog, amit repüléskor csinálunk

Minden légiutas-kísérő rémálma

Néhány iszonyatosan idegesítő utazási szokás, amik közül legalább eggyel már biztosan mindenki találkozott a reptéren vagy a felszállás után. Nézzük, mivel bosszantják fel legtöbben a légiutas-kísérőket!

A nagyszüleink idejében igazán nagy eseménynek számított egy repülőút, aminek ők meg is adták a módját – öltönyben és kalapban, szoknyában és magassarkúban várták, hogy felszállhassanak a fedélzetre. Ezzel szemben egy modern reptéri életkép teljesen másképp néz ki. Szabadidőnadrágban, smink nélkül és a nagy rohanásban próbálunk átjutni az embertömegen, nehogy lekéssük a csatlakozást. Néhány óra a repülőtéren igazán stresszes és fárasztó tud lenni.

Képzeljük el, mit élhetnek át a személyzet tagjai, akik napi 10-12 órát dolgoznak. Ők azok, akiknek mindig tökéletes sminkben, magassarkúban és mosollyal az arcukon kell kiszolgálniuk az utasokat minden késés, operációs probléma és bunkó, türelmetlen ember ellenére. Nem számít, hogy az első repülésedre készülsz vagy már kétszer körbeutaztad a világot, egy kedves szó és egy mosoly mindenkitől ugyanolyan jól esik a stewardesseknek. Nem tudhatod, milyen hosszú és kimerítő nap áll mögöttük, ezért ne tedd még te is próbára a türelmüket. Összegyűjtöttünk egy listát azokról az idegesítő és illetlen szokásokról, amikkel a személyzet tagjainak minden nap meg kell küzdeniük.

Zokniban vagy mezítláb

Első a kényelem, de a cipő azért maradjon a lábadon az utazás alatt. Még akkor sem kapod vissza a lábadra cipőt, amikor a mosdóba indulsz? Akkor van egy rossz hírünk! Az ott található tócsa nem biztos, hogy sima víz. A személyzet tagjai egyenesen rosszul vannak attól, ha valaki zokniban indul a wc felé, de az sem kellemes, amikor elcsípnek egy szippantást a levetett cipőkből áradó kellemetlen szagból. Mindannyian ugyanazt a konzervált levegőt lélegezzük be, szóval tartsd a topánodat ott, ahol a helye van – a lábadon.

A mosdó kérdés

Tudtad, hogy a késésekért felelősségre vonhatják vagy akár meg is büntethetik a személyzet tagjait? Még akkor is, ha semmit sem tehetnek annak érdekében, hogy elkerüljék azt. Néha valóban nagyon kevés időnk van, hogy elérjük a csatlakozást vagy tovább tart a biztonsági ellenőrzés, mint az terveztük. Ha tehetjük, akkor még a terminálban látogassunk el a mosdóba. Beszállás alatt valamiért mindenkinek egyszerre jut eszébe, hogy még egyszer használnia kell az illemhelyiséget. A túlzsúfoltság miatt pedig még lassabban halad a sor és a légiutas kísérők türelmetlenül várják, hogy mindenki megérkezzen a kapuhoz.

Felszállásra készen

Mielőtt megkezdődne az utasok beszállítása, ellenőrizd le, hogy minden szükséges holmid a megfelelő táskában van-e. Állíts össze a fejedben egy listát és fuss végig rajta, hogy biztosan ne maradjon semmi a bőröndödben. Addig jusson eszedbe, hogy a telefonod töltője a poggyászodban maradt, amíg a terminálban várakozol, ne akkor, amikor elfoglaltad a helyedet, ami természetesen az ablak mellé szól.

Olvasd el a menüt és vedd ki a fülhallgatódat

Egy rövidebb repülőút során is lehetőségünk van különböző ételeket és italokat rendelnünk. Adott 2 óra és 300 éhes, kiszolgálásra várakozó utas – képzeljük el, milyen feszülten telhet ez az idő a személyzet szemszögéből nézve. Amikor megkérdezik, milyen italt szeretnénk kérni, ne az legyen az első reakciónk, hogy „miből lehet választani?”. A stewardessek legszívesebben erre azt mondanák, hogy ez az, amire nincs idejük, ehelyett azonban készségesen megosztják velünk, hogy mi mindenből válogathatunk. Könnyítsük meg a munkájukat azzal, hogy az előttünk található menüt végiglapozzuk. Ha pedig interakcióra kerül sor, ne felejtsük el kivenni a fülünkből a fülhallgatót és állítsuk le a filmet vagy a zenét.

A szépségápolást hagyjuk meg otthonra

Amikor a reptéren várakozunk sokan elfelejtik, hogy nem otthon vannak és több százan látják minden mozdulatukat. Hasonlítsuk a repteret egy bankhoz! Ha a bank várakozójában nem állunk neki mondjuk kényelmesen körmöt vágni, akkor a reptéren se tegyük ezt. Nem tudjuk, ti hogy vagytok vele, de nekünk már egy életre elegünk van a szemöldökszedő, a fésülködő, a körmei alsó részét vagy fogait tisztogató ismeretlen emberek látványából. Ezek a helyek egyébként sem a higiéniáról híresek, szóval a tisztálkodást inkább otthon végezzük.

Inkább várj többet, minthogy az utolsó pillanatban ess be

Kevés olyan stresszes dolog van a légiutas-kísérők munkájában, mint arra várni, hogy néhány utas sikeresen elérje a csatlakozást. Számoljunk azzal, hogy nem minden megy majd gördülékenyen, amikor egyik járatról a másikra szeretnénk átszállni! Ezért ha kevesebb, mint egy óránk van a csatlakozásra inkább válasszunk másik opciót a foglalás során.

Ha fontos esemény miatt kell utaznunk, ne hagyjuk az utolsó pillanatra a repülést. Ha a testvérünk holnap tartandó esküvőjére vagyunk hivatalosak, akkor ne a legutolsó éjszakai járatra foglaljunk helyet. Az időjárási viszonyok, a karbantartási problémák, a menetrendbeli csúszások és a törölt járatok bármikor felboríthatják a terveinket. Így ha lehetőségünk van rá, a fontosabb események helyszínére inkább egy nappal korábban érkezzünk.

Csak kedvesen

A légiutas-kísérők feladata, hogy biztosítsák a kényelmes és biztonságos utazást minden ember számára. Az ő hatáskörük is kontrollált és nem ők a hibásak azért, hogy egy járatot töröltek vagy egy csomag elveszett. A feldúlt, türelmetlen utasok haragja általában mégis rajtuk csattan. Legyünk empatikusak és ne felejtsük el, hogy ők is emberek.  Egy kedves szó, egy kérdés vagy egy mosoly ugyan apróságnak tűnhet, de lehet, hogy pont elég motivációt ad egy kaotikus nap során.

Nyitókép: Thanakorn.P/Shutterstock

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: